A negyedik legnagyobb - Marc Rothemund filmrendező

Film

Hitler végnapjai után Sophie Scholl mártíromsága szolgáltatta a témát a németek új, Oscar-díjra esélyes sikerfilmjéhez. A Sophie Scholl - Aki szembeszállt Hitlerrel megjelenésünk napjától látható a mozikban.

Magyar Narancs: Mennyire volt ismert Sophie Scholl története, mielőtt elkészítette a filmjét?

Marc Rothemund: Ma már iskolai tananyag Németországban, egy generációval ezelőtt, tehát a hetvenes-nyolcvanas években azonban senki sem akart hallani a történtekről. Jól mutatja, mennyit változtak az idők, hogy jelenleg 190 iskola viseli Sophie Scholl nevét. A legnagyobb német tévéadó, a ZDF felmérése azt vizsgálta, kit tartanak az emberek a legnagyobb németnek, és ebben a rangsorban, ami szerint egyébként Adenauer volt az első, Hans és Sophie Scholl a negyedikként végzett. A harminc éven aluli németek körében azonban abszolút elsőnek számítanak.

MN: A hetvenes években miért nem beszélt senki sem Sophie Schollról?

MR: Mivel ezekben az években már nem csak a náci múlttal azonosították a németeket, senkinek sem akaródzott újra felszínre hozni a régi bűnöket. Michael Verhoeven például, A Fehér Rózsa című film rendezője rengeteg akadályba ütközött, míg végül 1982-re elkészíthette az ellenállási mozgalom történetéről szóló játékfilmjét. Két évtized elteltével az emberek hozzáállása annyira megváltozott, hogy amikor híre ment, hogy Sophie Scholl háromnapos kihallgatását akarom minimális költségvetésből rekonstruálni, a producerek szinte maguktól ajánlkoztak, hogy segítenének egy nagyobb szabású film megvalósításában.

MN: A letartóztatástól a kivégzésig eltelt idő rekonstruálása során a meglévő dokumentumok felhasználásán túl mennyire engedhették szabadjára a fantáziájukat?

MR: Annyi, különböző forrásból származó információ állt a rendelkezésünkre, hogy nem is volt szükségünk ilyesmire. Valószínűleg az én generációm az utolsó, amelyik még kapcsolatba léphet a szemtanúkkal. Mindenkit bevontam az előkészületekbe, Sophie Scholl nővérét és a Fehér Rózsa még ma is élő tagjait éppúgy, mint a már említett '82-es film rendezőjét. Én találtam rá elsőként a filmben szereplő kihallgatótiszt fiára, és sokat segített Sophie Scholl cellatársának 14 oldalas levele is, melyben részletesen beszámolt a családnak arról, hogyan töltötte lányuk az utolsó napjait. Találtunk továbbá dokumentumokat a kihallgatásról, a tárgyalásról, és bármilyen szörnyű, de magáról a kivégzésről is, amely az előkerült iratok szerint az elfüggönyözéstől a lefejezésig pontosan 8 másodpercig tartott.

MN: Érte ahhoz hasonló támadás, mint a '82-es film rendezőjét?

MR: Most, hogy a filmmel körbeutaztam a világot, arra jöttem rá, hogy nácik mindenhol léteznek. Berlinben például a lakosság másfél százaléka szavazott a náci pártra, ami első hallásra nem sok, de ha hozzávesszük, hogy Berlinnek több mint hárommilliós a lakos-sága, az már annyit jelent, hogy a városban, ahol élek, több mint 40 000 náci él. Persze úgy is nézhetjük a dolgot, hogy amikor Münchenben 120 náci tüntetett az utcákon, 8000 tiltakozó fiatal vonult fel velük szemben. Én '68-ban születtem, nincs és nem is lehet bűntudatom a történtek miatt, de a felelősség az enyém is, hogy tanuljunk a múltból. A németek 95 százaléka tisztában van ezzel, a maradék öt százalékon meg rajta tartjuk a szemünket. De hogy a kérdésére válaszoljak, igen, én is és Julia Jentsch is kaptunk olyan leveleket, amik arra szólítottak fel, hogy ne csináljuk meg a filmet, és ne vegyünk részt a náciellenes tüntetésen.

MN: Oliver Hirschbiegel, A bukás ugyancsak német és Oscar-díjra jelölt rendezője ma Hollywoodban forgat. Ha hívnák, menne?

MR: De még mennyire! Tudja, Németországban a legjobban fizetett rendezők azok, akik tévésorozatokat készítenek, utánuk jönnek a tévéfilmesek, a legrosszabbul fizetettek pedig a német művészfilmesek. Oliver azt mondta, ha hívnak, nyugodtan fogadjam csak el a kétmilliós gázsit! Kifizetném belőle az adósságaimat, és utána csinálnám tovább a kedvemre való filmeket.

Köves Gábor

Sophie Scholl - Aki szembeszállt Hitlerrel

Mind kifinomultabb és körmönfontabb filmnyelvi redundanciában élünk, (nagyjából) mindenki igyekszik kidolgozni egy unikális filmnyelvet, rájátszani, ellentmondani, utalni a filmtörténet egyes fejezeteire. Hej, mostan üzenet igazán a média, mondhatná Petőfi McLuhan a nagy vizuális puszta közepén állva, csóválva busa fejét, miközben remake-ek húznak el felette kelet felé. A nagy kreatív nehéztüzérség bornírtsága fél a leleplező egyszerűségtől. A néző retinájáért folyó harcban ezt a hamar kivérző egyszerűséget értékelhette a berlini filmfesztivál zsűrije: a Sophie Scholl tavaly elnyerte az Ezüst Medvét. A bátyjával és pár barátjával 1943-ban, Münchenben röplapterjesztés miatt elfogott lány története a valóságon, igazi gestapós aktákon alapul. Elfogatásuk hamar elérkezik, a mozi így a kihallgatásra koncentrál, a per és a következménye pedig rövid és heves. A film semmilyen meglepő fordulattal, csavarral nem szolgál, és a nézők sokkolását sem tűzi ki célul, a kihallgatótiszt inkább tűnik szánalmasnak, mint kegyetlennek. A cél tehát a megemlékezés lenne, de hogyan? Egyedül Julia Jentsch kissé szögletes, kislányos arca lehetne az érzelmek terepe, de ő fegyelmezett: az enyhén papírízű filmben rokonszenvesen sok dolgot nem játszik el. A filmzene ellenben mindig kicsit sok, mintha Marc Rothemund rendező nem bízott volna eléggé az egyszerűség erejében. Mindegy, a nagy csörömpölésben így is jólesik egy kis csend.

Forgalmazza a Best Hollywood

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.