Hogy a legnagyobb sztárokat felvonultató afrikai fellépők közül miért pont a Tinariwen repetitív bluesa jelentette a legeksztatikusabb élményt nekem, azt nem tudom megmagyarázni.
Az idén harminchárom éves Andersson immár tizenöt éve a svéd rockszíntér meghatározó alakja: a 90-es évek elején a Stockholmtól Budapestig számos zenekart megihlető metálbanda, az Entombed nagyszerű dobosaként tűnt fel, 1995 óta pedig a The Hellacoptersben énekelve és gitározva menetel a skandináv rakendrollmozgalom élén.
A magyar filmszemle történetében először nyert elsőfilmes rendező munkája fődíjat. A Fekete kefe - melyet a zsűri a legjobb operatőri díjjal is kitüntetett - négy ide-oda sodródó kéményseprő és egy kecske huszonnégy óráját mutatja be feketén-fehéren.
A Sziget egyik legnagyobb húzóneve, a Franz Ferdinand 2001-ben alakult. Elég volt egyetlen lemezt megjelentetnie, hogy tavaly szinte minden fontosabb díjra jelöljék (Grammy, Brit Awards, MTV European Music Awards stb.), s többségüket be is söpörjék az indie-rock skót messiásai.
Kiáltványba foglalta kultúrpolitikai alapelveit a kulturális miniszter, Bozóki András. A koncepcióról lenne mit beszélni, de egy friss kormányrendelet - a maradványképzési kötelezettség - elébe nyomakodott.
Brother Moses smote the water / And the children all passed over ... - ez a tradicionális spirituálé a címadó dala a Klezmatics tavalyi CD-jének, melyet Joshua Nelsonnal és Kathryn Farmerrel adott berlini koncertjü-kön rögzítettek, s amelynek anyagát most a Szigeten hallhattuk.
"Az évszázad afrikai művésze" (Folk Roots), "hangjában Afrika történelme" (Rolling Stone), "az egyik legjobb élő vokalista" (Peter Gabriel), "Nyugat-Afrika Stevie Wondere" - titulálták már sok mindennek Youssou N'Dourt, aki 46 éves korára kétségkívül az egyik legismertebb afrikai zenész lett a világon.
Az én szép kis mosodám meleg neonácijaként robbant a köz-tudatba, A bal lábam mozgássérült hőse már az Oscart is meghozta neki. Az apám nevében, Az utolsó mohikán, Az ártatlanság kora és megannyi intenzív alakítás után négy évre eltűnt. Inkognitóban elszegődött cipészsegédnek Firenzébe. Most felesége, Rebecca Miller filmjében, a Jack és Rose balladájában látható a magyar mozikban. Berlinben beszélgettünk.
Kosztümös filmek hőse, a Szerelmes Shakespeare, az Elizabeth, az Ellenség a kapuknál és a Luther sztárja. Mától a Lélektől lélekig cimű kalandfilmben látható nálunk. A berlini világpremieren beszélgettünk.
Finnország világszerte ismert csapata egy amolyan Kalevala alapú iskolai hagyományőrző csoportként alakult a karéliai Raakkyla faluban, aztán a helsinki Sibelius Akadémián átszerveződve etnopop zenekarrá nőtte ki magát. Ma kilenc tagot számlál, három énekesnővel, akiket - mérsékelten találóan - skandináv Spice Girlsként is emlegetnek. Vidám "kórusműveikkel" többször is megörvendeztették a magyar közönséget, legutóbb a Művészetek Palotájában szervezett Varázsszőnyeg Fesztiválon jártak.
Az ötvenes évek elején szinte berobbant az osztrák művészeti szcénába. A konzervatív közönség polgárpukkasztásnak tartotta koromfekete képeit, s amikor mások alkotásaiba is belefestett, egyenesen bűnözőnek vélték. Ma a világ egyik legizgalmasabb képzőművészének számít, aki 75 éves korára is meg tudta őrizni fenegyerekségét.