Szent abszolútizmus - Oleg Tabakov színész, rendező, tanár

Film

Mindent elért, amit orosz színész az elmúlt ötven évben csak elérhetett.
Olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint Szergej Bondarcsuk Háború és békéje, Alekszandr Mitta Ragyogj, ragyogj, csillagom!-ja és Nyikita Mihalkov legjobb filmjei; a Csehov világát megidéző Etűdök gépzongorára és a Goncsarov regényéből készült Oblomov néhány napja, melyek a közelmúltban végre nálunk is megjelentek DVD-n. Tabakov a filmezés mellett oktat, színházat igazgat és Putyint győzködi fáradhatatlanul a kulturális értékek támogatásáról. Az idén hetvenéves színésszel Szabó István készülő filmje, a Rokonok forgatási szünetében találkoztunk.

*

Magyar Narancs: A hazai közönség körében leginkább két filmje, a Ragyogj, ragyogj, csillagom! és az Oblomov néhány napja ismert. Mindkettőben legalább annyi a derű, mint a szomorúság.

Oleg Tabakov: A két film tíz év különbséggel készült (Mitta filmjét 1969-ben, Mihalkovét 1979-ben mutatták be - a szerk.). Az ember lelkének más-más időszakairól szólnak. A Ragyogj, ragyogj, csillagom! az élet kezdetének a története, tragikus és egyben kétségbeesetten vidám film. Az Oblomov néhány napja az ember lényegét érintő kérdések és gondolatok filmje: többek között arról szól, hogy miként kerül az ember a világba. Ami összeköti a két filmet, az mindenekelőtt a föld iránti szeretet. Alekszandr Blok írt erről a jellegzetes orosz érzésről nagyon szépen az egyik versében. Tudja, én alapvetően nagyon orosz vagyok, és ezt nem valami sovinizmus mondatja velem. Tyutcsev mondta, hogy ésszel Oroszországot nem lehet megérteni. Oroszországban csak hinni lehet. Ha végigtekintek a saját életemen, ugyanúgy érzem én is ezt a megmagyarázhatatlan, furcsa köteléket.

MN: Ebből a jellegzetesen orosz hozzáállásból érezhető-e valami a Rokonokban játszott polgármester figurájában?

OT: Azt hiszem, igen. Ennek az embernek, akit játszom, még nem kopott el teljesen a lelkiismerete. Ez egy nagyon összetett lelkiállapot. Egy normális funkcionáriusról van szó, aki, mint mindenki más, csak élni akar, és ennek érdekében emberéleteken tapos át. Aztán egyszer csak, miután vagy harminc évet leélt már így az életéből, szembe kell néznie egy fontos és szimpatikus ember halálával, ezt azonban már nem képes félvállról venni. Úgy történik, mint az életben, nem igaz?! Egyébként a hatalom köre, melyről a Rokonok is szól, ugyanúgy épül fel mindenhol a világon, akár Oroszországban, akár önöknél, de még az amerikaiaknál is, akik a világ első számú demokráciájában élnek, mégis ugyanebben a hatalmi rendszerben kell boldogulniuk.

MN: Ön is megjárta Amerikát.

OT: Igen, tizenöt évvel ezelőtt rektora voltam egy bostoni színházi iskolának. Az állam abban az időben éppen elfelejtett gondoskodni rólunk, meg úgy körülbelül minden másról is, úgyhogy nem voltunk valami fényes helyzetben. Két fiatalember, egy tizenöt és egy tizenhat éves texasi fiú és két hatvan feletti profi színész volt a legjobb tanítványom. Az iskola ma is létezik, de az utóbbi években nem volt se időm, se lehetőségem, hogy folytassam a tanítást. Tudja, két színházat vezetek egyszerre. Ismer valakit Magyarországon, aki két színháznak az igazgatója?

MN: Nem tudok ilyenről.

OT: Az első társulatomat tizenkilenc évvel ezelőtt szerveztem. A korábbi tanítványaim legjobbjait vettem magam mellé, és ők lettek az én színházam. Tudja, egy dolog a szocializmusra ugyanúgy igaz, mint a kapitalizmusra: ha valamit magadért teszel, az mindig jobban fog működni, mint ha az államnak csinálnád.

MN: Megéri ma Oroszországban színházat csinálni?

OT: Nézze, anyagi gondjaink mindig is voltak, és mindig is lesznek, de nincs okom panaszra. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az orosz üzletemberek szívesen adnak nekem pénzt. Lehet, hogy azért, mert tudják, nem lopom el, meg valószínűleg azért is, mert sikeres ember vagyok. Az érdekes az egészben, hogy mindezek tetejében még csak feltételeket sem szabnak a pénz felhasználását illetően.

MN: Az állam mennyire támogatja a színházat?

OT: Augusztus 11-én repülök, hogy találkozzam az elnökömmel, aki évi kétmillió dollárnak megfelelő összeggel támogat öt színházat és öt színházi iskolát. Amikor legutóbb találkoztam vele - valamilyen díjat adott át éppen nekem -, megpróbáltam meggyőzni, hogy támogassa a színházakat, úgyhogy azt hiszem, az én kezem is benne van a dologban. Végeredményben ez egy kísérlet arra, hogy megőrizzük a színházi kultúrán belül azokat a dolgokat, melyek nemzeti értéknek nevezhetők. A Nagy Színházra ugyanúgy pénzt kell költeni, mint az Ermitázsra, az Orosz Múzeumra vagy a Puskin Múzeumra.

MN: Mi a helyzet a mozifilmek támogatá-sával?

OT: Az állam rendszerint a költségvetés ötven százalékával támogatja a filmeket, kezdő rendező esetében azonban még többel is. Én azonban amondó vagyok, hogy még ez is kevés: a fiatalokat sokkal nagyobb mértékben kellene támogatni, s jóval kevésbé az üzleti szemlélettel készülő filmeket.

MN: Nemrég mutatták be az ön által vezetett Moszkvai Művész Színházban Örkény István Macskajátékát. Hogyan esett a választása Örkényre?

OT: Örkény egyáltalán nem ismeretlen az orosz közönség számára, hiszen korábban már a Tótékat is bemutatták nálunk. Egyébként az ok igencsak egyszerű: nagyon szeretem Örkényt, és úgy gondoltam, feltétlenül be kell mutatnunk a Macskajátékot is. Ennek az előadásnak egyébként elég drámai a története. Az első rendezőt elküldtük. Nem nagy ügy, előfordul, hogy nem jön össze a dolog. Aztán hívtam egy magyar rendezőt, de, képzelje, neki is beletört a bicskája. Végül a harmadik rendező, Jurij Jeremin irányításával mutattuk be a darabot. Tudja, nem egyszerű a színigazgató feladata. Miközben például egy bemutatóra készülünk, lépten-nyomon manipulálom, vagy ha úgy tetszik, becsapom az embereimet. Nálunk a színházban egyáltalán nincs demokrácia. Olyan ez, mint valami szent abszolutizmus. Ha engem kérdez, a színházban nincs helye a demokráciának.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.