Törzsi gyökerek - Szabó István filmrendező

  • Bori Erzsébet
  • 2005. augusztus 11.

Film

Filmet készít a Rokonokból! Erre felkapjuk a fejünket. Ki is vitt utoljára magyar klasszikust a vászonra? Várkonyi? Ranódy? Nem éppen, de majdnem.
Tudjuk, drága a kosztüm, ám azt is látni kell, hogy a szerzői film bejövetele évtizedekre kisöpörte a divatból az irodalmi adaptációkat. A Rokonoknak (ami Móricznak nem is a legjobb regénye, mellesleg utálatos kötelező olvasmány) szóló felfokozott érdeklődés azt jelzi, hogy Szabó megint eltalálta, mire várunk. A regényt betetőző estélyt forgatják, a Boronkay-villában ott van mindenki, aki számít, most dőlnek el a nagy dolgokÉ A helyszín kaotikus, a kábelek, lámpák, sínek, kellékek között sürög-forog a stáb, a főszereplő Csányi Sándor mellé megérkezik Andorai Péter, Eperjes Károly, Oleg Tabakov, Mácsai Pál, a Szentkálnay lányokat játszó Tóth Ildikó és Marozsán Erika, a kamera mögött Koltai Lajos, röviden, szöveg nélkül elpróbálják a sokszereplős nagyjelenetet. Szabó mindennel meg van elégedve, keveset beszél, azt is halkan, és a nyugalma, úgy tűnik, ragadós. Két felvétel között beszélgettünk.

*

Magyar Narancs: Kevés az időnk, ezért rögtön a lényegre térek: miért épp a Rokonok?

Szabó István: Mert úgy éreztük, hogy ennek a regénynek van egy politikától és napi aktualitásoktól teljesen függetlenül érvényes mondandója.

MN: Erkölcsi vagy általános emberi értelemben?

SZI: Inkább emberi. Én azért csinálok filmet, mert közvetlenül emberi kérdésekkel akarok foglalkozni. Egyébként újságcikket vagy tanulmányt írnék. Úgy gondolom, ez a történet olyasmiről szól, ami a magyar társadalomra jellemző, tekintet nélkül arra, hogy éppen milyen rendszer, milyen uralom van. Ez egyfajta törzsi magatartás.

MN: Nem gondolja, hogy mégis vannak rendszerek, amelyek ezt jobban támogatják, míg mások inkább ellene hatnak?

SZI: Hogyne. De mi nem ezzel foglalkozunk, hanem megpróbáljuk megkeresni ennek a magatartásnak a gyökereit. És én úgy érzem, hogy a Móricz-regény, ami 1928-ban íródott, olyasmit mutat be, ami már létezett az akkori világ előtt, és ma is létezik. Ahogy minden betegségnek, úgy ennek is megvannak a maga gyökerei, és mi ezeket szeretnénk feltárni.

MN: Számít arra, hogy a nézők közt sokan lesznek olyanok, akik direkt áthallásokat fognak keresni, és valószínűleg találni is, mert a regény ezt megengedi?

SZI: Igen, de mi egy fiatalember történetét mondjuk el, aki meg akarja változtatni azt a rendszert, amiben él, de fél attól, hogy a számára adott módszerek őt is olyanná fogják tenni, mint az általa bűnösnek tartott rendszer. Persze én most a Hamletet mondtam el, amit ugyanúgy mainak tud érezni a néző. Az egyik generáció beleesik az előző generáció bűneibe, anélkül, hogy annak a helyzetét szenvedőként végigélte volna. Vagy vehetem azt a történetet, hogy egy király lassan kicsúszik a hatalomból: ez a Lear király, ahol szintén kosztümös színészeket látnak a nézők, mégis teljesen mainak tudják tekinteni.

MN: Arra céloz, hogy a Rokonok is egy alaptörténet?

SZI: Meggyőződésem, hogy a Rokonok azért zseniális regény, mert alaptörténet.

MN: Van annak jelentősége, hogy Kopjáss Móricznál negyvenes férfi, a filmben viszont egy fiatalember (Csányi Sándor) játssza a szerepét?

SZI: Igen. Úgy érzem, hogy itt egy kicsit megváltoztak a pozíciók, a társadalom kihívásaira válaszoló emberek életkora valamelyest csökkent. Voltak idők, amikor csak idősebb emberek kerültek helyzetbe, máskor fiatalabbak. Mátyás király sem volt még 20 éves, amikor király lett. Tehát ha azt akarjuk, hogy a Móricz által megírt történet ma is hiteles legyen, nem engedhetjük meg, hogy a nyugdíjhoz közel álló emberek legyenek a szereplők.

MN: Ki találta ki, hogy újra meg kellene filmesíteni a Rokonokat?

SZI: Nem tudnám megmondani. Elkezdtünk beszélgetni hármasban, Rózsa János producerrel és Vészits Andreával, Rózsa filmjeinek állandó dramaturgjával, akivel aztán a forgatókönyvet írtuk, hogy milyen filmet csináljunk, és végül kialakult. De hogy ki mondta ki először, arra már nem emlékszem.

MN: Az Édes Anna, drága Böbe óta nem forgatott magyar filmet. Úgy értem, hogy többször is forgatott Magyarországon, készített magyar témájú filmet, deÉ hogy is lehetne ezt szebben mondani, szóval nem magyar pénzből.

SZI: Így van: nem magyar pénzből. Mert arra ügyeltem, hogy lehetőleg minden filmet, akárki kért fel rá, legyen az a Warner Brothers, mint a Találkozás Vénusszal vagy legutóbb a Csodálatos Júlia esetében, Magyarországon forgassunk, hogy meggyőzzem a producereket arról, hogy idehozzuk a munkát és a pénzt. Tehát mi közel húsz évig hoztuk és nem vittük a pénzt. Most viszont úgy gondoltuk, hogy ennek magyar filmnek kell lennie, amibe külföldről ne szólhassanak bele.

MN: Mit jelent ez a beleszólás? Megszabják, hogy milyen színészek játsszanak, vagy beleíratnak a forgatókönyvbe?

SZI: Igen, legalább egy főszereplőt ők neveznének meg, és teljes joggal ragaszkodnának ahhoz, hogy a koprodukciós partnerek közönsége számára is érthető legyen a film minden részlete, hiszen szeretnék visszanyerni a pénzüket, tehát úgy kellene megírni a forgatókönyvet, olyan kompromisszumokat kötni, hogy a külföldi nézőknek is vonzóvá tegyük a filmet. Míg ha ez egy magyar film, akkor elfogadják annak, és tudo-másul veszik, ha nincs minden részlete megmagyarázva. Ezért szerettük volna, hogy a Rokonok magyar film legyen, és ezt a reményt még nem adtuk fel.

MN: Hogyan? Ez még nem biztos?

SZI: Nem tudjuk még, hogy ezt százszáza-lékosan sikerül-e megvalósítani. Ez egy nagyon olcsó film, de így sem biztos, mert nem kaptunk meg olyan támogatásokat, amikre számítottunk. Úgy látszik, Móricz Zsigmond nem elég jó. A Magyar Mozgókép Alapítvány támogat minket, ez jelenti a költségvetés alapját, és vannak emberek, akik mindent megtesznek, hogy a segít-ségünkre legyenek. Ez a része tiszta, de nagyon határozott visszautasításokat kaptunk más helyekről, ami meglepett minket.

MN: Mire hivatkoztak? Gondolom, nem arra, hogy Móricz nem elég jó.

SZI: Dehogy, ilyenkor udvariasan kifejezik legmélyebb örömüket, hogy egy magyar klasszikushoz nyúltunk, és ők sajnálják a legjobban, hogy nem áll módjukban támogatniÉ miközben más dolgokat támogatnak. Ez nem baj, ez természetes, mindenkinek megvan a maga ízlése, amit követ, és ezt nekünk tudomásul kell venni.

MN: Értem már. Ezek szerint magán- és vállalati szponzorokról beszél.

SZI: Nem. Magyar közpénzekkel gazdálkodó kulturális vezetőkről.

MN: Akkor mégsem értem. Hogy jön ide az ízlésük?

SZI: Azt nem tudom. De itt kizárólag a Magyar Köztársaság közpénzeivel gazdálkodó emberekre gondolok, mert magánemberek nagyon is lelkesen szponzorálnak minket. Amikor elhangzott a televízióban, hogy szmokingokra van szükségünk, azonnal jelentkezett vidékről egy esküvőiruha-kölcsönző hölgy, hogy 20 szmokingot ingyen a rendelkezésünkre bocsát. A Zsolnay-gyár minden ellenszolgáltatás nélkül ad kölcsön muzeális készleteket az estélyjelenethez, sőt olyan is volt, ami az önkormányzatok nehéz anyagi helyzetében szinte csoda, hogy az egyik budapesti helyhatóság lemondott a területfoglalási díjról.

MN: Ötven éve, 1954-ben már készült egy sikeres Máriássy-film ugyanebből a regényből. Hogyan viszonyulnak hozzá?

SZI: Máriássy Félix mind a hármunknak, nekem, Koltai Lajos operatőrnek és Rózsa János producernek is mestere, osztályfőnöke volt a főiskolán, és mi igyekszünk tisztelegni előtte ebben a filmben. Máriássy kitűnő adaptációt készített a maga idejében, de a miénk egy más kor szemlélete szerint készül.

Neked ajánljuk