"Meg sem mozdul" - Vranik Roland filmrendező

  • Hungler Tímea
  • 2005.09.01 00:00

Film

A magyar filmszemle történetében először nyert elsőfilmes rendező munkája fődíjat. A Fekete kefe - melyet a zsűri a legjobb operatőri díjjal is kitüntetett - négy ide-oda sodródó kéményseprő és egy kecske huszonnégy óráját mutatja be feketén-fehéren.

A magyar filmszemle történetében először nyert elsőfilmes rendező munkája fődíjat. A Fekete kefe - melyet a zsűri a legjobb operatőri díjjal is kitüntetett - négy ide-oda sodródó kéményseprő és egy kecske huszonnégy óráját mutatja be feketén-fehéren.

Magyar Narancs: A film operatőrével, Pohárnok Gergellyel többször hangsúlyozták, hogy a Fekete kefét közösen készítették. Ki a főnök a szerzőpárosban?

Vranik Roland: Senki, egymás kezébe adtuk a stafétabotot. Írtam egy vázlatot, amit megmutattam Gergelynek, elkezdtünk agyalni a jeleneteken, ami végül összeállt egy filmmé. Neki előnye volt a nyolc játékfilmes tapasztalatával, s ezzel nehéz volt versenyezni. Egyébként nem hiszem, hogy főnökösdit játszottunk volna, mind a kettőnknek voltak elképzelései, amiket keresztül akartunk vinni, az enyémek talán egy kicsit szétszórtabbak voltak. Nagyon jó kis fúziót alkottunk, de nem fogalmaztuk meg magunknak soha, hogy szerzőpáros lennénk. Elképzelhetőnek tartom, hogy a következő forgatókönyvet egyedül írom meg, de simán lehetséges az is, hogy az új szkripttel a hónom alatt megint felmegyek hozzá. Ez a jövő titka.

MN: Milyen koncepció áll a Fekete kefe mögött?

VR: Ha lecsupaszítjuk a történetet, akár egy hahotázós, térdcsapkodós, banánhéjas burleszk is lehetett volna. A lenyomottság, a lassúság azonban segített abban, hogy más irányba induljunk el. A koncepció az volt, hogy elemeljük a filmet a realitástól - ennek a része a fekete-fehér képi világ, a lassúbb ritmus, a zajok alkalmazása. Ezek többesélyessé teszik a filmet, olyanná, amin el is lehet gondolkodni, ami fájhat, de azért vicces is lehet. Az is szándékos volt, hogy szűz arcokat lássunk a vásznon, olyan színészeket, akiket ezekkel a karakterekkel azonosítunk először. Jó nézni egy új világot, amiben nem a huszonhatodik játékfilmjében szerepel valaki.

MN: A cím is ebbe az elképzelésbe illeszkedett?

VR: Kicsit buta, de vicces címet kerestünk. A Fekete kefe elég idétlenül hangzott ahhoz, hogy ne mázaskodjon, modoroskodjon, ne utaljon fellengzős, hangzatos módon a film tartalmára, érzelmeire. Lefordítottuk a fekete kefét angolra - black brush -, és amerikai ismerőseinket megkérdeztük, mi szólnak hozzá. Nekik nagyon bejött, nem az volt a reakció, hogy "hát" meg "talán", meg "mért is?", hanem hogy oké. Ez adott egy lökést, de annyira erős koncepciónk azért nem volt a címmel kapcsolatosan.

MN: A Fekete kefét nézve az embernek az az érzése, hogy a történet kiindulópontja tulajdonképpen lényegtelen, sokkal fontosabb motívuma a filmnek, ahogyan a fiúk egyik élethelyzetből a másikba sodródnak.

VR: Ez volt a szándékunk. Rá lehetett volna húzni a filmet egy kajakedzésre vagy egy bevásárlásra is, de egy tetőn létező, a városban lézengő kéményseprőcsapat érdekesebbnek tűnt, mint a bevásárlás.

MN: Nem könnyű a film szereplőit sem megkülönböztetni egymástól.

VR: A négy fiú homogén társaságot alkot - plazmaszerűre terveztük őket: folyjanak össze, amikor négyen vannak, aztán váljon le az egyik darab, tegyen valamit, majd bújjon gyorsan vissza a nihilbe, a többiek közé. Ha nagyon karakterizáltuk volna őket, az a nihil ellen dolgozott volna, hiszen sokféleképpen nem lehet nihilistának lenni, vagy csinálsz valamit, vagy nem.

MN: Mi döntött a főszerepet játszó négy fiatal színész mellett?

VR: Adtunk egy oldalt a castingon annak a hetven-nyolcvan színésznek, akiket behívtunk, és arra figyeltünk, hogy kik azok közülük, akik elkezdik érezni a film humorát, ritmusát - mindenki tiltakozott, szeretett volna többet hallani arról, hogy ki is ő, de ennek ellenálltunk. Voltak nagyon erős személyiségű színészek, akiket rögtön kiszórtunk, azokat viszont, akik kicsit fáradtan megpróbáltak kihozni valamit abból a jelenetből, melyben lényegében nincs is semmi dolga egy színésznek, csak motyognia kell, visszahívtuk. 'k négyen azért kapták meg a szerepet, mert tudták, hogy nem kell semmit sem csinálniuk. Persze relatív dolog nem csinálni semmit, egy színésznek talán ez a legnehezebb feladat.

MN: Mennyire alapszik a személyes tapasztalatain a film nihilista világlátása?

VR: Így is tudom nézni a világot, de ez nem azt jelenti, hogy semmi sem számít, és minden súlytalan. Ha fáradt vagyok vagy olyan a hangulatom, akkor képes vagyok arra, hogy ne vegyem túl komolyan magamat, van megfelelő öniróniám - ilyenkor úgy látom a világot, ahogyan a Fekete kefe láttatja. A film megpróbál a dolgok mellett kicsit érintőlegesen elmenni, azt sugallja, hogy az is egy élhető lét, ha az ember nem dobálózik nagy gondolatokkal, nem karrierista, nem tör a csúcsra. Valószínűleg százmilliók élnek így, van egy csomó ember, aki nem tud mihez kezdeni magával. A Fekete kefe nem osztja fel a világot feketére és fehérre, nem mondja azt, hogy ez vagy az a létforma jó vagy rossz. Számunkra ennek a középvonalnak a megtalálása volt a legfontosabb - ha négy fiatal ennyit tud csak kezdeni az életével, az nem feltétlenül szociodráma, amiben az út vége az alkohol, a drog meg a börtön. Ez a film azt mondja: oké, ha így akarsz élni, élj így, a te dolgod. Lehet, hogy nagyon ciki lesz, ha negyvenéves korodra is így maradsz, de döntse el mindenki maga, hogy jó-e ez neki. Arra nagyon vigyáztunk, hogy ne ítélkezzünk a szereplők felett. Ez a fajta szemlélet, nézet közel áll hozzám - ha ítéletet mondok valamiről, általában mérlegelem a másik oldalt is, és ilyenkor nagyon nehezen tudok döntéseket hozni abban, hogy mi a jó és mi a rossz.

MN: Ez volna a Fekete kefe üzenete?

VR: Egy olyan országban élünk, ahol rettenetesen hiányzik az önirónia, ahol mindenki zsírosan mérlegel. Az élet minden mozzanatát megpróbáljuk felöltöztetni, mindennek politikai, társadalmi, történelmi, személyes jelentőséget tulajdonítunk. Holott a valóság szerintem nem feltétlenül ilyen. Az is egyfajta szemlélete a világnak, ha nem ítélkezünk, ha hagyunk mindent megtörténni, és nem állítunk standardokat arra nézve, hogy mitől tartalmas az élet, vagy hogy hogyan kellene élni.

MN: Közelebb volnának a szereplői a lét értelméhez, mint a legtöbbünk?

VR: Talán. Erre nem tudom a választ. Sok buddhista van közelebb a lét értelméhez, pedig meg sem mozdul, csak néz a távolba. Ez egy olyan állapot, amikor elfogadunk mindent, és a ballépéseinket is túléljük valahogy. A Fekete kefe világa egy kiüresedett, súlytalan világ, ami bizonyos pillanataimban számomra nagyon attraktív tud lenni.

MN: Ez a típusú szemlélet sok embert irritálhat.

VR: Tudat alatt vagy tudatosan ez az irritációs szándék is ott volt Gergellyel mindkettőnkben. Azok az emberek, akik megpróbálják a világról alkotott nézeteiket úgy előadni, mint aminek egészen biztosan úgy kell lennie, akik ultimátumokban fogalmaznak, pedig engem irritálnak. Ugyanakkor van egy csomó dolog, amit komolyan lehet és kell venni, amelynek van súlya - nem az élet bagatellizálásáról szól a Fekete kefe, de az biztos, hogy van egyfajta provokáció benne azok felé, akik túl komolyan veszik magukat, az életvitelüket vagy a véleményüket.

Neked ajánljuk

Elveszve az éjszakában

  • Bacsadi Zsófia

Igen szerencsétlenül végződik egy kis színházi társulat éjszakája, amikor a takarítónő hamarabb hazamegy, és magával viszi az öltöző kulcsát.

Tuti Tati

Hatalmas a tülekedés Wes Anderson új filmjében, a korábbiaknál is nagyobb, pedig már A Grand Budapest Hotelben is annyi volt a sztár, a szín, a szimmetria – ó, az a híres andersoni szimmetria és keretezés! –, hogy alig látszott ki a sztori.

Elég ez?

  • Puskás Panni

A Kabarét az 1976-os magyar bemutatója (Ódry Színpad) óta közel negyvenszer mutatták be a hazai színházak. És vannak rendezők, ilyen az ősbemutatót jegyző Szinetár Miklós, de Alföldi Róbert és Bozsik Yvette is, akiket az anyag nem hagy nyugodni, és többször is színpadra állítják.

Újrarendezés

  • Erdei Krisztina

Az idei Fotóhónapról néhány hete még alig volt elérhető információ. A kivételt épp a ki­emelt eseményről, a kanadai Margaret Watkins kiállításáról szóló hír jelentette.

Hamis minden ízében

  • A szerk.

Október 23-án elfogtunk egy marslakót, körbeálltuk, és megkérdeztük tőle, mi jó honfiak: no, szemüveges barátunk (kicsinyded, szemüveges ürge volt, mondhatni nyüzüge), mit ünneplünk mi itt ma ilyen nagy sokadalomban?

0:1

  • A szerk.

Múlt pénteken a Kúria elkaszálta a kormány legújabb propagandamutatványának, a „gyermekvédelmi népszavazásnak” az egyik kérdését, azt, amelyik arról kérdezte volna az ország polgárait, támogatják-e, hogy „kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nem­átalakító kezelések”.

Sokan, mégis kevesen

  • Lannert Judit

A két pedagógus-szakszervezet négy pontban foglalta össze a napokban legfőbb követeléseit, ezek közt szerepel a pedagógusok bérének emelése és a munkaterheinek csökkentése is.

Postatiszta nemzeti vagyon

Pár hete derült ki, hogy az állam 42 milliárd forintért vette át a Bélyegmúzeumot a Magyar Postától. Arról nem esett szó, hogy miért ennyiért és miért most, de arról sem, hogy a valóságban mi is az a Bélyegmúzeum, és milyen értéket képvisel.

„Az államnak van életvédelmi kötelezettsége”

  • Bányai György
Vajon bíróság elé citálható-e az állam akkor, ha nem tesz semmit a járvány megfékezése érdekében? Vagy ha épp túlzott agilisságával, lezárásaival és tiltásaival okoz elkerülhető károkat? És ki lehet a felperes? Maga az állampolgár? Vagy egy másik állam?

Lépegetve, lopakodva

  • Molnár Róbert

Szlovákia csendben elviselte, hogy hosszú éveken át támogatások érkezzenek Magyarországról az országba különféle csatornákon, ám a magyar állam nagyszabású termőföldvásárlási terveit már nem hagyták szó nélkül.

„Véletlenül rátalálnak”

Operatőrből lett filmrendező, de amikor elhagyta Ceaușescu Romániáját, mindent újra kellett kezdenie. Ausztráliába települve oktatóként folytatta, most pedig új filmmel jelentkezett: az Éjjeli őrjáratot a héten mutatják be a mozik.