tévésmaci

Macskaléptek a rókaúton

  • tévésmaci
  • 2012. február 20.

Film

Amikor Sztupa és Troché jobban megkaparta Vonyarc ügyét, meglepő dolgok derültek ki. Azt éppenséggel nem mondanánk, hogy "láttak is napvilágot", mert az igazság az, hogy nem láttak. Vagy láttak, de nem úgy s nem akkor, ahogy és amikor ez kimerítette volna száz százalékig a nagynyilvánosság tájékoztatásának korrekt követelményeit, pedig kétségkívül közügyről volt szó, ez azóta már fényesen be is bizonyosodott, csakhogy már nem lehet visszacsinálni a történelmet. Olyan nincs ugyanis, hogy valaki kiáll, rámutat az időegyenes egy pontjára, s azt mondja, hogy itt (adott esetben évtizedekkel korábban) szerintem elrontottunk valamit, s ha ezt mindnyájan így látjuk, akkor próbáljuk meg máshogyan nyélbe ütni a dolgot. S hogy kiderítsük, mindenki így gondolja-e, arra megvannak a - szerfelett demokratikus - módszereink, például a népszavazás. De nem ám az a népszavazás, amire az megy el, akinek nincs telke, ahol mindig akad valami tennivaló, behordani az asztagot vagy meghegeszteni a törött asztallábat, mert akkor azt kell hegeszteni, s az asztagnak sem mondhatja senki, hogy eriggyél befele, mert én most az urnákhoz járulok. Szerencsére van ennél jobb népszavazás is, amikor mindenkit felkeres - előre bejelentett tartózkodási helyén vagy máshol - a mozgóurnás szavazatgyűjtő (egy előre bejelentett időpontban vagy máskor), s megkérdezi kerek perec, hogy mi a stájsz. Jelen esetben ugye azt, hogy az időegyenes kijelölt pontján elcsesztünk-e valamit, vagy sem - nem olcsó mulatság, de hatékony. Csakhogy itt a hatékonyság sem segít, mert tegyük fel - végül is előfordulhat -, hogy egyértelmű eredmény születik. Száz százalék azt mondja, hogy nyomás vissza az időegyenesen. Attól járható út lesz az időegyenes? Oda-vissza, fel s alá, mint valami szélfútta sztráda? Nem lehetetlen. De ha lehetséges is, arra nem ad választ, hogy helyesen tette-e Sztupa és Troché, hogy jószerivel elhallgatták Vonyarc viselt dolgait. Mi viszont jól tesszük, ha iszkolunk már tévézni.

Pénteken (20-án) van a metrózás világnapja, és a Cinemaxon ünneplik, felteszem az eseményt személyes jelenlétével tiszteli meg Demszky Gábor és Tarlós István. Aki azt hiszi, hogy este nyolckor jön Az utolsó metró, az nagyon téved, mert 23.45-kor jön a következő, A gonosz papja című feliratos finn krimiben, ami konkrétan Helsinki metrójában játszódik, s minden állomáson és megállóhelyen megölnek benne valakit. Az 1.30-kor kezdődő, ugyancsak feliratos, ám svéd-norvég-dán animációs filmről, a Metropiáról már ne is beszéljünk. Jut eszembe, metró, pia!, - kk - szerző egyszer azt írta e hasábokon, hogy a nevezett skandináv államokban hétvégéken megbüntetik azokat, aki nem négykézláb közlekednek a metróban.

Szombaton mi is kipróbáljuk a metrót, a helyiérdekű vasutakat, a libegőt, zsíros kenyeret csomagolunk, hideg sülttel, literes (üveg)palackba csipkeszörpöt hozzá, bakancsot húzunk, s pát intünk a tévének.

Vasárnap este kipirulva hazaérkezünk, s körbeálljuk azt a furcsa izét a nappali főhelyén.

Hétfőn a legbátrabb közülünk megnyom rajta egy gombot, s egy szakállas ürge elkezd óbégatni benne, hogy "én vagyok Don Quijote, La Mancha lovagja..." (7.45-kor és 17.40-kor az MGM-en). Éjjel fél egykor útjára indul a Szenvedély (persze csak a Cinemaxon, én alszom). Volt ugyan ugyanitt háromnegyed háromkor A jónevű senki (A stróman) Woody Allen elővezetésében és Zero Mostel fellépésével.

Kedden a heti Cinemax-függőségünk vezérlő mágnese az este fél tízkor kezdődő Minden rendben lesz című thriller, mely a heti skandinávfüggőségünk zászlóshajója is egyben (afféle Kogge).

Szerdán a tv2 egy családbarát időpontban (1.30) leadja Gödrös Frigyes családi filmjét, a Glamourt.

Csütörtökön jönnek a kémek, s kitör a Le Carré-láz, hisz' hamarosan a mozikban köszönthetjük a Suszter, szabó, baka, kém című kémfilmet, George Smiley barátocskánkkal. Ám amíg megérkezik az igazi, be kell érnünk Az elszánt diplomatával, 22.30-kor az m1-en. Vagy amíg megérkezik az igazi, addig ne tévézzünk. Utána meg minek?

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.

Demagógiára demagógia

Belátom, a politikusoknak nehezebb hallgatniuk, mint az egyszerű halandónak, mivel tőlük folyamatos reakciót vár el a választóközönségük. Különösen akkor, ha „helyzet” adódik, például amikor a kormány kellemetlen intézkedésekkel traktálja a népét. Még akkor is, ha hatalomra kerülve maguk is hasonló lépé­sek­re kényszerültek volna, pedig ilyenkor talán bölcsebb volna hallgatni.