tévésmaci

Macskaléptek a rókaúton

  • tévésmaci
  • 2012. február 20.

Film

Amikor Sztupa és Troché jobban megkaparta Vonyarc ügyét, meglepő dolgok derültek ki. Azt éppenséggel nem mondanánk, hogy "láttak is napvilágot", mert az igazság az, hogy nem láttak. Vagy láttak, de nem úgy s nem akkor, ahogy és amikor ez kimerítette volna száz százalékig a nagynyilvánosság tájékoztatásának korrekt követelményeit, pedig kétségkívül közügyről volt szó, ez azóta már fényesen be is bizonyosodott, csakhogy már nem lehet visszacsinálni a történelmet. Olyan nincs ugyanis, hogy valaki kiáll, rámutat az időegyenes egy pontjára, s azt mondja, hogy itt (adott esetben évtizedekkel korábban) szerintem elrontottunk valamit, s ha ezt mindnyájan így látjuk, akkor próbáljuk meg máshogyan nyélbe ütni a dolgot. S hogy kiderítsük, mindenki így gondolja-e, arra megvannak a - szerfelett demokratikus - módszereink, például a népszavazás. De nem ám az a népszavazás, amire az megy el, akinek nincs telke, ahol mindig akad valami tennivaló, behordani az asztagot vagy meghegeszteni a törött asztallábat, mert akkor azt kell hegeszteni, s az asztagnak sem mondhatja senki, hogy eriggyél befele, mert én most az urnákhoz járulok. Szerencsére van ennél jobb népszavazás is, amikor mindenkit felkeres - előre bejelentett tartózkodási helyén vagy máshol - a mozgóurnás szavazatgyűjtő (egy előre bejelentett időpontban vagy máskor), s megkérdezi kerek perec, hogy mi a stájsz. Jelen esetben ugye azt, hogy az időegyenes kijelölt pontján elcsesztünk-e valamit, vagy sem - nem olcsó mulatság, de hatékony. Csakhogy itt a hatékonyság sem segít, mert tegyük fel - végül is előfordulhat -, hogy egyértelmű eredmény születik. Száz százalék azt mondja, hogy nyomás vissza az időegyenesen. Attól járható út lesz az időegyenes? Oda-vissza, fel s alá, mint valami szélfútta sztráda? Nem lehetetlen. De ha lehetséges is, arra nem ad választ, hogy helyesen tette-e Sztupa és Troché, hogy jószerivel elhallgatták Vonyarc viselt dolgait. Mi viszont jól tesszük, ha iszkolunk már tévézni.

Pénteken (20-án) van a metrózás világnapja, és a Cinemaxon ünneplik, felteszem az eseményt személyes jelenlétével tiszteli meg Demszky Gábor és Tarlós István. Aki azt hiszi, hogy este nyolckor jön Az utolsó metró, az nagyon téved, mert 23.45-kor jön a következő, A gonosz papja című feliratos finn krimiben, ami konkrétan Helsinki metrójában játszódik, s minden állomáson és megállóhelyen megölnek benne valakit. Az 1.30-kor kezdődő, ugyancsak feliratos, ám svéd-norvég-dán animációs filmről, a Metropiáról már ne is beszéljünk. Jut eszembe, metró, pia!, - kk - szerző egyszer azt írta e hasábokon, hogy a nevezett skandináv államokban hétvégéken megbüntetik azokat, aki nem négykézláb közlekednek a metróban.

Szombaton mi is kipróbáljuk a metrót, a helyiérdekű vasutakat, a libegőt, zsíros kenyeret csomagolunk, hideg sülttel, literes (üveg)palackba csipkeszörpöt hozzá, bakancsot húzunk, s pát intünk a tévének.

Vasárnap este kipirulva hazaérkezünk, s körbeálljuk azt a furcsa izét a nappali főhelyén.

Hétfőn a legbátrabb közülünk megnyom rajta egy gombot, s egy szakállas ürge elkezd óbégatni benne, hogy "én vagyok Don Quijote, La Mancha lovagja..." (7.45-kor és 17.40-kor az MGM-en). Éjjel fél egykor útjára indul a Szenvedély (persze csak a Cinemaxon, én alszom). Volt ugyan ugyanitt háromnegyed háromkor A jónevű senki (A stróman) Woody Allen elővezetésében és Zero Mostel fellépésével.

Kedden a heti Cinemax-függőségünk vezérlő mágnese az este fél tízkor kezdődő Minden rendben lesz című thriller, mely a heti skandinávfüggőségünk zászlóshajója is egyben (afféle Kogge).

Szerdán a tv2 egy családbarát időpontban (1.30) leadja Gödrös Frigyes családi filmjét, a Glamourt.

Csütörtökön jönnek a kémek, s kitör a Le Carré-láz, hisz' hamarosan a mozikban köszönthetjük a Suszter, szabó, baka, kém című kémfilmet, George Smiley barátocskánkkal. Ám amíg megérkezik az igazi, be kell érnünk Az elszánt diplomatával, 22.30-kor az m1-en. Vagy amíg megérkezik az igazi, addig ne tévézzünk. Utána meg minek?

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.