tévésmaci

Macskaléptek a rókaúton

  • tévésmaci
  • 2012. február 20.

Film

Amikor Sztupa és Troché jobban megkaparta Vonyarc ügyét, meglepő dolgok derültek ki. Azt éppenséggel nem mondanánk, hogy "láttak is napvilágot", mert az igazság az, hogy nem láttak. Vagy láttak, de nem úgy s nem akkor, ahogy és amikor ez kimerítette volna száz százalékig a nagynyilvánosság tájékoztatásának korrekt követelményeit, pedig kétségkívül közügyről volt szó, ez azóta már fényesen be is bizonyosodott, csakhogy már nem lehet visszacsinálni a történelmet. Olyan nincs ugyanis, hogy valaki kiáll, rámutat az időegyenes egy pontjára, s azt mondja, hogy itt (adott esetben évtizedekkel korábban) szerintem elrontottunk valamit, s ha ezt mindnyájan így látjuk, akkor próbáljuk meg máshogyan nyélbe ütni a dolgot. S hogy kiderítsük, mindenki így gondolja-e, arra megvannak a - szerfelett demokratikus - módszereink, például a népszavazás. De nem ám az a népszavazás, amire az megy el, akinek nincs telke, ahol mindig akad valami tennivaló, behordani az asztagot vagy meghegeszteni a törött asztallábat, mert akkor azt kell hegeszteni, s az asztagnak sem mondhatja senki, hogy eriggyél befele, mert én most az urnákhoz járulok. Szerencsére van ennél jobb népszavazás is, amikor mindenkit felkeres - előre bejelentett tartózkodási helyén vagy máshol - a mozgóurnás szavazatgyűjtő (egy előre bejelentett időpontban vagy máskor), s megkérdezi kerek perec, hogy mi a stájsz. Jelen esetben ugye azt, hogy az időegyenes kijelölt pontján elcsesztünk-e valamit, vagy sem - nem olcsó mulatság, de hatékony. Csakhogy itt a hatékonyság sem segít, mert tegyük fel - végül is előfordulhat -, hogy egyértelmű eredmény születik. Száz százalék azt mondja, hogy nyomás vissza az időegyenesen. Attól járható út lesz az időegyenes? Oda-vissza, fel s alá, mint valami szélfútta sztráda? Nem lehetetlen. De ha lehetséges is, arra nem ad választ, hogy helyesen tette-e Sztupa és Troché, hogy jószerivel elhallgatták Vonyarc viselt dolgait. Mi viszont jól tesszük, ha iszkolunk már tévézni.

Pénteken (20-án) van a metrózás világnapja, és a Cinemaxon ünneplik, felteszem az eseményt személyes jelenlétével tiszteli meg Demszky Gábor és Tarlós István. Aki azt hiszi, hogy este nyolckor jön Az utolsó metró, az nagyon téved, mert 23.45-kor jön a következő, A gonosz papja című feliratos finn krimiben, ami konkrétan Helsinki metrójában játszódik, s minden állomáson és megállóhelyen megölnek benne valakit. Az 1.30-kor kezdődő, ugyancsak feliratos, ám svéd-norvég-dán animációs filmről, a Metropiáról már ne is beszéljünk. Jut eszembe, metró, pia!, - kk - szerző egyszer azt írta e hasábokon, hogy a nevezett skandináv államokban hétvégéken megbüntetik azokat, aki nem négykézláb közlekednek a metróban.

Szombaton mi is kipróbáljuk a metrót, a helyiérdekű vasutakat, a libegőt, zsíros kenyeret csomagolunk, hideg sülttel, literes (üveg)palackba csipkeszörpöt hozzá, bakancsot húzunk, s pát intünk a tévének.

Vasárnap este kipirulva hazaérkezünk, s körbeálljuk azt a furcsa izét a nappali főhelyén.

Hétfőn a legbátrabb közülünk megnyom rajta egy gombot, s egy szakállas ürge elkezd óbégatni benne, hogy "én vagyok Don Quijote, La Mancha lovagja..." (7.45-kor és 17.40-kor az MGM-en). Éjjel fél egykor útjára indul a Szenvedély (persze csak a Cinemaxon, én alszom). Volt ugyan ugyanitt háromnegyed háromkor A jónevű senki (A stróman) Woody Allen elővezetésében és Zero Mostel fellépésével.

Kedden a heti Cinemax-függőségünk vezérlő mágnese az este fél tízkor kezdődő Minden rendben lesz című thriller, mely a heti skandinávfüggőségünk zászlóshajója is egyben (afféle Kogge).

Szerdán a tv2 egy családbarát időpontban (1.30) leadja Gödrös Frigyes családi filmjét, a Glamourt.

Csütörtökön jönnek a kémek, s kitör a Le Carré-láz, hisz' hamarosan a mozikban köszönthetjük a Suszter, szabó, baka, kém című kémfilmet, George Smiley barátocskánkkal. Ám amíg megérkezik az igazi, be kell érnünk Az elszánt diplomatával, 22.30-kor az m1-en. Vagy amíg megérkezik az igazi, addig ne tévézzünk. Utána meg minek?

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.