Film

Manifesztum

  • Bacsadi Zsófia
  • 2018.03.08 09:02

Film

Az idea halhatatlan és mindenkié. A kiáltvány paradox módon egy időhöz és helyzethez kötött szövegtípus, melyet a film rendezője, Julian Rosefeldt elszakít saját kontextusától és szerzőjétől, hogy megalkossa a „kiáltványok kiáltványát”.

Cate Blanchett tizenhárom szerepben hangjával, testével és arcával lehel életet a szövegekbe, melyek a társadalmi pozíciójukban, nemükben és világnézeteikben eltérő karaktereken (punk, hajléktalan, gyári munkás, tanárnő, tudós) átfolyva demonstrálják, hogy a manifesztum nem a műértőké, hanem a népé. Blanchett hol parazita, aki színészként eszközül használja a szöveget, hol alázatos médium, aki csak a gondolat közvetítője. Szájából a szövegek hol imaként, hol gyászbeszédként, hol leckeként hangzanak jelentésüket elveszítve és más formában visszanyerve. A hangnemeknek és a helyzeteknek ez a különös keveredése, az irónia és a komolyság összemosása posztmodern gesztussal minden kiáltványt azonos szintre hoz, de a következő pillanatban visszaadja értéküket azzal, hogy egyszerre mutatja őket puszta szövegszerűségükben és műalkotásként. Rosefeldt és Blanchett együtt mutatják meg, hogy nemcsak a kiáltvány ihletésére született műalkotások, hanem maguk a kiáltványok is művészi értékkel bírnak, és a kimondott szó (talán van olyan manifesztum, melyet még soha nem szavaltak el) szinte szertartásos jelleget ad ezeknek a halottnak/történelmi dokumentumnak hitt szövegeknek.

A néző nem is tudja igazán, mi ennek a zavarba ejtő vizuális anyagnak a megfelelő helye: a mozi vagy a múzeum?

Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány

Neked ajánljuk