Tévé

Másodlagos virágzás

Fábry

Film

A ráncfelvarrási hasonlatig nem merészkednénk el, de úgy látjuk, az átigazolási szünetben kétségkívül kozmetikáztak valamit Fábry Sándor televíziós show-műsorán.

Ám, hogy mindez mennyire vált a javára vagy a kárára, azt elég nehéz eldönteni, lévén a változtatások nem a döntő pontokon estek – amiért eddig is szerettük vagy nem szerettük az attrakciót, az gyakorlatilag változatlan, vagy olyan változtatások észlelhetők rajta, amelyek minden nehézség nélkül visszaigazíthatók, vagy tovább variálhatók. Magyarul: a lényeg a régi. Ilyenformán a megítélés sem lehet nagyon más az eddigieknél: aki szerette, nem szeret ki belőle most sem, de fordított irányú tömeges nézővándorlástól sem kell tartani.

Hiszen a nagy egészet tekintve ez a közszolgálati Fábry ugyanolyan, mint a kereskedelmi Fábry volt. Az apró módosítások azért sem izgathatják fel különösebben a nézőt, mert csupa olyan fazonigazítás sikerült, amit előre lehetett tudni, vagy engedjük meg: könnyű lett volna kitalálni.


De vegyük sorjában: konferanszában a főszereplő igyekszik kevesebb durva kifejezést használni, mert az nem „közszolgálati”. Mintha ezen múlna a közszolgálatiság, nem azon, hogy mit mond, hanem azon, hogy hogyan mondja. E terepen viszont azzal a problematikummal kell/kellene szembenézni (a műsorkészítőnek), hogy a Fábry-féle humornak döntő alapeszköze némi mocskos szájúság. Lévén ez a fajta előadásmód a meghatározó élményeit a múlt század hetvenes éveiben szerzők humora; Hofi-féle bratyizós kiállás bizonyos polgári hátterű anekdotázással feldobva, majdnem azt mondtam, korszerűsítve (ja, a korok már csak ilyenek, mászkálnak összevissza, ahelyett, hogy haladnának előrefelé, rendületlenül). Szóval Fábry előadói tudománya abban állt, első megérdemelt sikereit annak köszönhette, hogy a pronyót ügyesen és legfőként szórakoztatóan bagzatta a polgárival, amik együtt a viccesség mellé némi nosztalgiát is fialtak – marha nagy rizikó ebből a koktélból teljesen kivenni a káromkodást. Most szinte teljesen, jó, szinte, de mégis teljesen kivették, s nem szuperált: lehet erre azt mondani, hogy rossz napjaik voltak a szövegíróknak, s lesznek majd jobbak is, ez nagyon valószínű, de annyi mindenképpen biztos, hogy a szájkimosással megnehezítették önhelyzetüket. Kivált Fábryét.

Voltaképpen hasonló nehézségeket teremtettek maguknak a műsorkészítők azzal is, hogy megemelték a behívott vendégek… hogy is mondjam, az IQ szaladna itt ki, de tudja a fene, ki, hogy van ezzel, hadd maradjak meg a becsértéknél. Csakhogy e becsérték egyfelől egészen biztosan nem azonos a szórakoztatósági potenciállal, másfelől ugyancsak a műsorvezetőnek okoz gondot, állít akadályt, mert a könnybe lábadó áhítat nyilván rosszabbul mutat egy ilyen zsánerű show-műsorban, mint a hol többé, hol kevésbé finomra fogott lekezelő hang. Ha sérti a jó ízlést, ha nem, Fábry élvezhetőbb volt, amikor majmot csinált egy majomból, mint amikor benyal egy műkereskedőnek, mert az megvett egy hegedűt, s enged rajta játszani egy hegedűművészt, aki elő is adja rögtön a hatesztendős Mozart valami korszakos alapvetését – egy pont két hónapos sztori kísérőzenéjeként.

Sok szó volt arról, hogy a köztévén még drágábból készül ez a műsor, mint amennyibe a kereskedelmin fájt – ez sem döntő változás, a plusz huffok nyilván Boban Markovics bandájára és Rúzsa Magdira mentek el, de mire lenne jó egy ilyen műsor, ha még sztárok sem lennének benne (más kérdés, hogy mennyire ragyog ma magasan a szerb lakodalmas csillaga – szerintem inkább nagyon ciki).

Summa summarum, lehet ez még olyan is, mint régen volt, csak kicsivel több energia kell bele, végig kellene nyilván gondolni, hogy mit csináljon a tegnapok két közreműködő hőse, Szőke és Badár, mert most mintha csak azt mondták volna meg nekik, hogy ti vagytok a biztonsági/beengedő emberek, és csináljatok valami vicceset. Ők ugyan igyekeztek, de nem ment, ám ha valaki kitalálja, hogy mi lenne ott vicces, adott esetben éppen ők, akkor tán működhetne ez is.

S ezek voltak a belülről megoldható dolgok. Sajnos van egy külső problémahalmaz is, ami ráadásul úgy nehezíti hősünk dolgát, hogy változtatni sincsen rá sansza, ez pedig a politika. Kormánypárti humoristának lenni szívás, és kész. Mert olyan egyszerűen nincs, vagy túl nagyokat kell hazudni hozzá. Hofi is anno leginkább azért volt szerethető a célközönségének, mert jól megmondta. A célközönség most is ugyanaz: a megrögzött tévénéző. De Fábry Sándor nem mondja jól meg, alkalmasint sehogy sem mondja meg, új otthonában feltűnően kerülte első alkalommal a politikát. Az elkerülésből, sőt tömeges elkerülésből (malackodás+politika+cikizés) meg nem lesz feszültség, feszültség nélkül viszont nincsen műsor. Most sem volt.

Az első Fábry az m1-en halvány volt, mint a lepkefing. Szerintem kár.

M1, kéthetenként csütörtökön 21 órától.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.