Tévé

Másodlagos virágzás

Fábry

Film

A ráncfelvarrási hasonlatig nem merészkednénk el, de úgy látjuk, az átigazolási szünetben kétségkívül kozmetikáztak valamit Fábry Sándor televíziós show-műsorán.

Ám, hogy mindez mennyire vált a javára vagy a kárára, azt elég nehéz eldönteni, lévén a változtatások nem a döntő pontokon estek – amiért eddig is szerettük vagy nem szerettük az attrakciót, az gyakorlatilag változatlan, vagy olyan változtatások észlelhetők rajta, amelyek minden nehézség nélkül visszaigazíthatók, vagy tovább variálhatók. Magyarul: a lényeg a régi. Ilyenformán a megítélés sem lehet nagyon más az eddigieknél: aki szerette, nem szeret ki belőle most sem, de fordított irányú tömeges nézővándorlástól sem kell tartani.

Hiszen a nagy egészet tekintve ez a közszolgálati Fábry ugyanolyan, mint a kereskedelmi Fábry volt. Az apró módosítások azért sem izgathatják fel különösebben a nézőt, mert csupa olyan fazonigazítás sikerült, amit előre lehetett tudni, vagy engedjük meg: könnyű lett volna kitalálni.


De vegyük sorjában: konferanszában a főszereplő igyekszik kevesebb durva kifejezést használni, mert az nem „közszolgálati”. Mintha ezen múlna a közszolgálatiság, nem azon, hogy mit mond, hanem azon, hogy hogyan mondja. E terepen viszont azzal a problematikummal kell/kellene szembenézni (a műsorkészítőnek), hogy a Fábry-féle humornak döntő alapeszköze némi mocskos szájúság. Lévén ez a fajta előadásmód a meghatározó élményeit a múlt század hetvenes éveiben szerzők humora; Hofi-féle bratyizós kiállás bizonyos polgári hátterű anekdotázással feldobva, majdnem azt mondtam, korszerűsítve (ja, a korok már csak ilyenek, mászkálnak összevissza, ahelyett, hogy haladnának előrefelé, rendületlenül). Szóval Fábry előadói tudománya abban állt, első megérdemelt sikereit annak köszönhette, hogy a pronyót ügyesen és legfőként szórakoztatóan bagzatta a polgárival, amik együtt a viccesség mellé némi nosztalgiát is fialtak – marha nagy rizikó ebből a koktélból teljesen kivenni a káromkodást. Most szinte teljesen, jó, szinte, de mégis teljesen kivették, s nem szuperált: lehet erre azt mondani, hogy rossz napjaik voltak a szövegíróknak, s lesznek majd jobbak is, ez nagyon valószínű, de annyi mindenképpen biztos, hogy a szájkimosással megnehezítették önhelyzetüket. Kivált Fábryét.

Voltaképpen hasonló nehézségeket teremtettek maguknak a műsorkészítők azzal is, hogy megemelték a behívott vendégek… hogy is mondjam, az IQ szaladna itt ki, de tudja a fene, ki, hogy van ezzel, hadd maradjak meg a becsértéknél. Csakhogy e becsérték egyfelől egészen biztosan nem azonos a szórakoztatósági potenciállal, másfelől ugyancsak a műsorvezetőnek okoz gondot, állít akadályt, mert a könnybe lábadó áhítat nyilván rosszabbul mutat egy ilyen zsánerű show-műsorban, mint a hol többé, hol kevésbé finomra fogott lekezelő hang. Ha sérti a jó ízlést, ha nem, Fábry élvezhetőbb volt, amikor majmot csinált egy majomból, mint amikor benyal egy műkereskedőnek, mert az megvett egy hegedűt, s enged rajta játszani egy hegedűművészt, aki elő is adja rögtön a hatesztendős Mozart valami korszakos alapvetését – egy pont két hónapos sztori kísérőzenéjeként.

Sok szó volt arról, hogy a köztévén még drágábból készül ez a műsor, mint amennyibe a kereskedelmin fájt – ez sem döntő változás, a plusz huffok nyilván Boban Markovics bandájára és Rúzsa Magdira mentek el, de mire lenne jó egy ilyen műsor, ha még sztárok sem lennének benne (más kérdés, hogy mennyire ragyog ma magasan a szerb lakodalmas csillaga – szerintem inkább nagyon ciki).

Summa summarum, lehet ez még olyan is, mint régen volt, csak kicsivel több energia kell bele, végig kellene nyilván gondolni, hogy mit csináljon a tegnapok két közreműködő hőse, Szőke és Badár, mert most mintha csak azt mondták volna meg nekik, hogy ti vagytok a biztonsági/beengedő emberek, és csináljatok valami vicceset. Ők ugyan igyekeztek, de nem ment, ám ha valaki kitalálja, hogy mi lenne ott vicces, adott esetben éppen ők, akkor tán működhetne ez is.

S ezek voltak a belülről megoldható dolgok. Sajnos van egy külső problémahalmaz is, ami ráadásul úgy nehezíti hősünk dolgát, hogy változtatni sincsen rá sansza, ez pedig a politika. Kormánypárti humoristának lenni szívás, és kész. Mert olyan egyszerűen nincs, vagy túl nagyokat kell hazudni hozzá. Hofi is anno leginkább azért volt szerethető a célközönségének, mert jól megmondta. A célközönség most is ugyanaz: a megrögzött tévénéző. De Fábry Sándor nem mondja jól meg, alkalmasint sehogy sem mondja meg, új otthonában feltűnően kerülte első alkalommal a politikát. Az elkerülésből, sőt tömeges elkerülésből (malackodás+politika+cikizés) meg nem lesz feszültség, feszültség nélkül viszont nincsen műsor. Most sem volt.

Az első Fábry az m1-en halvány volt, mint a lepkefing. Szerintem kár.

M1, kéthetenként csütörtökön 21 órától.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.