Még a remek Kerekes Vica sem tudja megmenteni az új tévéfilmet

  • Gera Márton
  • 2016. december 13.

Film

Kerekes Vica akkorát veszekszik Trill Zsolttal, hogy utóbbi szívrohamot kap. Vagy mégsem? Mindenesetre régen láttunk ennyire zagyva tévéfilmet.

Van a Tranzitidőnek nagyjából két-három perce, amikor elhisszük, hogy itt valami komoly dolog fog történni, és esetleg egy minőségi tévéfilmet kapunk. Azonban ez a pár perc a film legelején van, amikor a vad szex előtt a pénzes vállalkozó és a szép kis szerető olyat veszekednek, hogy a fal adja a másikat, hogy aztán jöjjön a jó szeretkezés meg a kevésbé jó szívinfarktus, és a néző végképp azt érezze: mostantól közel egy órán át magára van hagyva.

Trill és Kerekes

Trill és Kerekes

Fotók: Facebook/Tranzitidő

Mert ritka nagy zagyvaság ez az egész; és a rendezőnek, Almási Rékának biztosan volt valami koncepciója is, ám ezt most nem igazán látni. Látni helyette a manapság már kicsit sem elmés cselekménybeli húzást, hogy a halott férfi csak félig halott, „az élet és a halál mezsgyéjén kezd lebegni”, és közben olyan szép mondatok hangzanak el, mint a „szembe kell nézned önmagaddal”. Lehetett volna talán egy kellemes kis (kamara)dráma a Tranzitidő, mert amúgy alig mozdulunk ki egy vidéki házból, de ez még nem ok arra, hogy az élet nagynak beállított kérdéseiről elmélkedjen idegtépően hosszan Trill Zsolt és Dér Zsolt. Utóbbi egyébként a „Segítőt” játssza, és e titulus megmagyarázását inkább nem is vállalnánk.

A Tranzitidő vállalja, és az utolsó jelenetben előállnak a magyarázattal, a meglepetéssel, ami egy huszadrangú bohózatocskában talán elég jól is mutatna, de miután a néző kemény perceket szenvedett végig, igen elkeserítő, hogy csupán az derül ki, a szívinfarktus mégsem annyira szívinfarktus, a szép kis szerető pedig mégsem annyira ártatlan.

false

 

Fotó: Facebook

Próbálkoznak azért a színészek, Trill Zsolt például a tévéfilm végére már nem is annyira merev, mint az első pillanatokban, de mit tudna szegény tenni, ha ostobábbnál ostobább mondatokat adnak a szájába? Kerekes Vica ugyanakkor olyan könnyedséggel mozog a képernyőn, olyan bájosan mondja el a szövegét, mintha éppen egy nemzetközi szuperprodukcióban volna. Csak hát közben a film jelentős része emlékeztet: ez közel sem egy szuperprodukció.

M5, december 10.


Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.