Magyar Narancs: A Toni Erdmann rendezője azt mondja, hogy a hírhedt amerikai humorista, Andy Kaufman videóiból merítette az ihletet. A színészeknek is fel kellett készülniük Kaufmanból?
Sandra Hüller: Kaufman híres birkózószáma a lányokkal kötelező volt. És az exnőjével készített interjú is. Meg a Saturday Night Live-os fellépései. A rendezőnk kíváncsi volt, osztjuk-e ezt a fajta humort, mert a film is ebbe az irányba megy.
MN: Andy Kaufman 1984-ben meghalt, de sokak szerint ez csak egy hoax, és itt él közöttünk. Ön melyik oldalon áll Kaufman-ügyben?
SH: Biztosat nem tudok, de azt igen, hogy ha Andy Kaufman él, akkor Elvis is él, és Bowie is. Sakkoznak Jimmy Deannel. Komikusokban az ízlésem főleg a nők felé tendál, nálam Amy Schumer és Kristen Wiig viszi a prímet. Wiig az abszolút csúcs, nincs nála viccesebb ember a Földön pillanatnyilag. A fiúk közül eléggé bírom Louis C. K.-t, bár olykor túl cinikus az én ízlésemnek. A helyi erők közül Christoph Maria Herbst és Olli Dittrich áll közel hozzám. És hogy egy nőt is mondjak; ott van Anka Engelke, és vannak új lányok is, de őket még nem ismerem eléggé.
| ||
MN: Egy karót nyelt, karrierista menedzsert játszik a filmben. Vonzotta valaha is a corporate életérzés?
SH: Az NDK-ban születtem, ott nem ilyen álmokat dédelgettek a gyerekek. Ha valami, akkor bába szerettem volna lenni. Meg kellett ígérnem a szüleimnek, hogy ha a színművészetinek valamiért befellegzik, kitanulok valami rendes szakmát. Hát, így nem lettem szülésznő. A megingás csak később jött el, már dolgozó színész voltam, amikor először komolyabban elbizonytalanodtam. Azóta is dédelgetek magamban egy kis álmot, hogy mit is csinálnék, ha nem színészkednék.
MN: Mit csinálna?
SH: Ez egy titkos álom.
MN: Nincs olyan kritika a filmről, mely ne tenne említést a Toni Erdmann két emlékezetes jelenetéről: az egyikben ön egy Whitney Houston-számot énekel teli torokból, a másikban meztelenül fogadja a kollégákat. Melyik volt a nagyobb kihívás?
| ||
SH: Az éneklés. Tombolt a forróság, és sokan voltunk a lakásban. Sokat kísérleteztünk, az első öt-hat felvételen még vesztesként, megadóan, szomorúan nyomom – amikor visszanéztük, láttuk, hogy ez így merő unalom, valami mást kell kitalálnunk. Hát, kitaláltunk valami mást, egy nem megadó verziót.
MN: Ami a popzene és a humor, ha nem is a szándékos humor találkozását illeti, létezik egy híres német találmány, Modern Talkingnak hívták, és a nyolcvanas években hódított.
SH: Gyerek voltam még, nem vállalom a felelősséget. Sem a Modern Talkingért, sem azért, mert volt egy LP-m tőlük; rongyosra hallgattam. Igaz, inkább a fiúk, mintsem a zenéjük vonzott. Hangsúlyozom, gyerek voltam még. Elnézést kérek mindenkitől! És önnek fogalma sincs, mit csinál ma Dieter Bohlen, de mi, németek nagyon is jól tudjuk. Ha bekapcsoljuk a tévét, Dieter Bohlent látjuk, ahogy mások énektehetségét zsűrizi. Ez azért egy veszélyes helyzet.
MN: A film híres, meztelenkedő jelenete nem okozott nehézséget?
SH: Az biztos, hogy a meztelenkedést nem tanítják az iskolában. Nem volt ilyen kurzusunk a színművészetin. Nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy azért voltak olyanok is a stábban, akik nem voltak meztelenek, mert hallottam én már olyan esetről is, amikor a rendező is nekivetkőzött, és így instruálta a meztelen színészeket. Ez lett volna csak az igazi rémálom. Szerencsére a stábtagokon rajta maradt a ruha. Két napig forgattuk a jelenetet.
| ||
MN: A Rövidre vágva című Altman-filmnek van egy hangulatában hasonló, meztelenjelenete; Julianne Moore deréktól lefelé meztelenül veszekszik a fiújával, miközben vasaláshoz készülődik.
SH: És mi lenne a párhuzam?
MN: Hát, hogy a meztelenség nem a néző nyálcsorgatását szolgálja.
SH: Ritkaságszámba megy filmen, hogy a meztelenség valami teljesen hétköznapi dolognak tűnjön fel. Nekünk, nőknek, ha meztelennek kell lenni a kamera előtt, annak mindig valami szexuális tartalma is van. Nem úgy a Toni Erdmannban; ezért is szerettem annyira csinálni, mert itt nincs felfújva a dolog, vagy legalábbis nincs benne semmi szexuális.
MN: A közönség és a kritikusok nagy kedvence volt a film Cannes-ban, mégsem kapott semmit, mintha a zsűri megbüntette volna önöket. Gondolom, diplomatikusnak kell lennie, ha erről kérdezik.
SH: Nem tudom, mi történt, de nem kell diplomatikusnak lennem, senki sem kért ilyesmire. Ha nyerünk valamit, lehet, hogy fel kell mennem a színpadra, és arra nem álltam volna készen. Szóval, rendben van ez így. Ahogy nagy kedvencem, Kate Tempest mondja: It’s yours when you’re ready to receive it.
Interjúnk a Toni Erdmann rendezőjével itt olvasható.
