"Még növésben vagyok" (Charles Lloyd, szaxofonos)

szerző
Marton László Távolodó, Szõn
publikálva
1998/14. (04. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Több mint negyven évet töltött a pályán - együtt Chico Hamiltonnal, Ron Carterrel, Tony Williamsszel, Cannonball Adderleyvel, Keith Jarrett-tel. Április 5-én a Petőfi Csarnokban játszott, s míg a társai beálltak, Bartókról és Szabó Gáborról mesélt.

Több mint negyven évet töltött a pályán - együtt Chico Hamiltonnal, Ron Carterrel, Tony Williamsszel, Cannonball Adderleyvel, Keith Jarrett-tel. Április 5-én a Petőfi Csarnokban játszott, s míg a társai beálltak, Bartókról és Szabó Gáborról mesélt.

Magyar Narancs: Bartók, Schönberg, Sztravinszkij zenéjét tanulta a Dél-kaliforniai Egyetemen. Dzsesszzenészként merített-e ebből inspirációt?

Charles Lloyd: Tudja, mindannyian merítünk inspirációt egymásból. Bartókban az indított meg annyira, hogy erdélyi és más eredetű népdalokat használt fel, kutatta is a népzenét. Én is olyan vagyok, mint egy folkzenész, abban a mélyebb értelemben, hogy az esszenciáját akarom megragadni a fájdalomnak, a magányosságnak, az épelméjűségért való kiáltásnak. Ez a lényeg. Nincs más otthonunk ebben a világban, mint a zene, és nem lehet más célunk, mint az igazság megtalálása. Az igazság pedig nem a politikában vagy az ideológiában rejlik, hanem abban az ősi mélységben, amely minden kultúra közös sajátossága. Ezt hallom Bartókban, Sztravinszkijban, ezt hallom a dzsesszben, de Bachban, Beethovenben, Ravelben, Debussyben is. Először Charlie Parker, Duke Ellington, Billie Holiday, Lester Young és a többiek zenéjében hallottam, olyan erőteljes hatással, hogy tagadhatatlanul előjött belőle mindez - innentől tudtam, mit kell tennem. Aztán egyre többféle zenét kezdtem hallgatni. Ha az ember szereti a zenét, akkor sokféle zenét szeret, nem csak egyfélét, az túl szektás volna, mintha azt mondanád, kizárólag az én vallásom az igaz. Az ilyesmire nem vagyok vevő. Jártam abban a kis lipcsei templomban, ahol Bach játszott vasárnaponként, és ahol a műveit írta, ültem ott, és elsírtam magam. Szerény kis templomocska, nem valami fényes katedrális. És jártam Bartók házában, megnéztem a múzeumot, egy asszony behívott és végigvezetett rajta, nagyon kedves volt. Állandóan új és új dolgokat fedezek fel. Ugyanaz a kis srác vagyok, mint voltam, megvan bennem a fiatalság bölcsessége, és még növésben vagyok.

MN: Beszélhetnénk egy másik magyarról, Szabó Gáborról is.

CL: Igen, ez nagyon fontos. Tudja, amikor azt gondoltam, hogy fölfedezem magamnak Bartókot, az inkább csak egy idea volt. Nem igazán ismertem a zenéjét, de hallottam a Concerto című művét, olvastam, hogy a népzenét szedte elő, és ez tetszett. Én a legdélebb Délen nőttem fel a blueszal, és ezek a blues-fickók mind nagyon erőteljesek voltak, de én arra gondoltam, hogy valami modern módját kell megtalálnom azoknak a szofisztikált érzéseknek a kifejezésére, amelyeket éreztem. Amikor Eric Dolphy otthagyta Chico Hamiltont, engem hívtak a helyére, és aztán Gábor is jelentkezett, de a többieknek nem tetszett, amit csinált. Aztán egy év múlva mondtam Chicónak, hogy kiszállok a zenekarból. Miért, mit akarsz csinálni, kérdezte. A saját zenémet. Hát csináld itt, felelte. Igen, mondtam, de más zenészekkel akarom csinálni. Kivel? Először is azzal fickóval, akit elküldtetek, azzal a gitárossal, Gábor Szabóval. Ez a srác látta gyerekkorában a hollywoodi westerneket azokkal a gitáros cowboyokkal, aztán meghallotta a dzsesszt, és annál kötött ki. És amikor átjött Amerikába, gyönyörű hangzást hozott magával, volt benne valami cigányos.

Én ismertettem meg Gábort Ravi Shankar zenéjével, aztán Coltrane, Miles és a többiek következtek. A legjobb barátok voltunk, ő is a Halak jegyében született, mély szimpátiát éreztünk egymás iránt. Több lemezt is csináltunk együtt, így például a második lemezemet, az Of Course, Of Course címűt. Tony Williams dobolt, Ron Carter bőgőzött. Gyönyörű lemez, pillanatnyilag nem kapható, de tervezik, hogy hamarosan kihozzák CD-n is.

MN: Beszéltek a személyes problémáiról? Tudja, hogy miért lett drogos?

CL: Tudja, az élet elég bonyolult hely. Fiatal korában Magyarországon élt, a családjától elvettek mindent, amijük volt. Volt egy menyasszonya, aztán amikor eljöttek Magyarországról, egy zsúfolt menekülttáborba kerültek, rettenetes körülmények közé. És egy nap észrevette, hogy a menyasszonya egy másik fickóval dug, fekszenek a földön. Ez hatalmas sebet ütött az idealizmusán, a szívén. Aztán kijött Amerikába, gondnokként dolgozott, közben zenélni akart. Azt szokta mondani, a Halak az utolsó jegy, rendelkezik bölcsességgel, de nem a valóság talaján áll, nem tud mit kezdeni a dolgokkal. Mindig azt mondta, hogy én nagyon pozitív vagyok, ő meg nagyon negatív. Pedig ilyet soha nem lenne szabad magáról mondania az embernek, mert ezzel bizonyos tekintetben kimondja a halálos ítéletet önmaga felett. Ha negatívnak gondolod magad, azzá is válsz. Mindenki a maga valóságát teremti meg. A Halak ráadásul addiktív személyiségek is.

Mindketten kísérleteztünk kábítószerekkel, s amikor ´65-ben Angliába ment Chicóval, rákapatták a kemény szerekre. Olcsók és jók voltak, gond nélkül be lehetett szerezni gyógyszernek számító drogokat, a Halak pedig kipróbálják a dolgokat, aztán nehezen szabadulnak tőlük. Egész életében ezzel küzdött. Mesélte, hogy amikor Chicagóban dolgozott, és volt egy szabadnapja, átrepült New Yorkba drogért. Nehéz ügy ez. Nem valami szimpatikus ez a világ, ahol élünk. Miért, miért, miért? De ki tudja az összes választ?

Sokat beszélgettünk, ő pár évvel idősebb volt nálam, de én, hogy is mondjam, túlélő voltam, tudtam, hogyan maradjon erős az ember, hiszen Délről jöttem, egy nagyon kemény világból. Rasszizmus, megaláztatás, sok retardált fazon... Aztán amikor újra találkoztunk, egyre mélyebbre került, én pedig egyre spirituálisabb irányba mentem: ez juttatott oda, ahová el kellett jutnom. Ha az ember külső szerekkel dobatja fel magát, akkor ezektől függ. Én a bölcsektől megtanultam, hogy ezt belülről kell csinálni, és ezen kezdtem el dolgozni.

MN: Amikor ´69-ben leállt, az életét vagy a zenéjét akarta megváltoztatni?

CL: Mindig zenével akartam megváltoztatni a világot. De hát hogy lehetne megváltoztatni a világot? Olyan ez, mint egy kutya behajlított farka: annyiszor kunkorodik vissza, ahányszor kiegyenesíted. Hát nem is válto(zta)ttam meg a világot. A legjobb barátaim meghaltak, az anyám meghalt, amikor harmincéves voltam, és akkor, ´69-ben úgy döntöttem, meg kell állnom és szembenéznem a tükörben a halállal, megtudnom, ki vagyok. Fiatalon mindenfelé utaztam, zenéltem, és mindig gyötört, birizgált valami. Aztán rájöttem, hogy ez az érzékenység nem fog elmúlni, meg kell tanulnom bánni vele - rájöttem, hatékonyabb lehetek, ha összeszedem magam, ha koncentrálok, ha lenyugszom. És folytatom a zenélést, hiszen a zene mindig inspirált, és jó érzéseket adott. Kezdtem megismerni a mélyebb valóságot. A magány nagy erőt adhat.

MN: A keleti filozófia iránti vonzalma a hippizmusból eredeztethető?

CL: Nem. Tetszett, hogy a hippik meg akarták változtatni a világot, hogy nem akarták követni a szüleik materializmusát, de én nem abból a társadalomból jöttem, ahonnan ők ki akartak szakadni, hanem az elnyomottakéból. Tetszettek az ideáljaik, de én a keleti gondolatokhoz inkább az olvasmányaimon át jutottam. A nyugati kereszténység, különösen a katolikus egyház, mindig arról beszél, hogy bűnös vagy. A Kelet nem foglalkozik ilyenekkel: a létezésről és a valamivé válásról szól. Ha elesel, kelj fel! - ez több bátorítást ad, jobban passzol az én természetemhez. Ráadásul ősi, indián vér is folyik az ereimben, amihez ez megint csak jobban illeszkedett. A Kelet több ezer éves kozmológiával rendelkezik, Krisna és Buddha rezonált bennem.

szerző
Marton László Távolodó, Szõn
publikálva
1998/14. (04. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...