Film

Megvalósítani az álmokat

Mads Matthiesen: A modell

  • 2016. augusztus 7.

Film

Ha ez a film csupán egy jól felépített, erős hatású melodráma volna, történet az álmait megvalósítani Párizsba induló, majd végül megalázottan és kihasználtan hazakéredzkedő fiatal dán fotómodellről, akkor is emlékezetes volna a pszichológiailag tökéletesen felépített figura tragikus sorsának bemutatása.

Akinek kínos fiaskóval induló karrierje kiábrándító csalódások és durva árulások közepette, bocsánatosnak tűnő kis csalások és szinte észre sem vett aljaskodások árán ível felfelé. A naiv kislány alapállását hamarosan jól használható szerepként fordítja hasznára a kezdő díva, hamar beletanul az érvényesülés apró fogásaiba. A legmenőbb fotós szeretőjeként minden ajtó megnyílik előtte. Veszte óvatlansága lesz, mert legbelül, bár igyekszik, nem tud elég romlottá válni, s haza tényleg ugyanaz a naiv kislány utazik.

Pontos és feszes minden: a jellemek, a szituációk, az előre érezhető, sőt meg is jósolható, mégis, bekövetkezésükkor nem tipikusnak, hanem esszenciálisnak ható s így megrázó fordulatok. Baljós feszültség uralja a filmet: egymás torka felé döfködő gladiátor a sok gazella-termetű, pillogó fúria és a köztük hétpróbás macsóként válogató partihím. A valóban modellként ismert főhős (Maria Palm) egyszerre manipulatív és sérülékeny, kihasználója és áldozata a vágyakkal üzletelő szépségiparnak.

Mads Matthiesen (Teddy mackó) dolgozata azonban nem (csak) pszicho- vagy társadalmi dráma. Ezekénél lényegesen magasabb nézőpontot kínál, s mélyebbre tekint. A modell az, amelyről itt szó van. Amelyről, s nem akiről. Az ítélőképességet elhomályosító s a tudattalan (ám alkalmasint, mások által, nagyon is tudatosan beépített) késztetések realizálásáért az éberséget, a morális integritást, az autonómiát feláldozó emberi vágy természete áll előttünk. A még nem is nagykorú Emma nem csupán azon hírnévről, mások csodálatáról, sikerről, népszerűségről ábrándozó kamaszok egyike, akik szilárdan hiszik, hogy a sajátjukként megélt, valójában alantas üzleti érdekből sugalmazott vágyakat meg kell úgymond valósítaniuk, de egyszersmind annak az embernek a modellje is, aki magát szellemi lényként nem érzékeli, s ezért magát, legbenső énjét attól a szereptől, amellyel – vágyainak kiszolgáltatva – azonosul, megkülönböztetni nem tudja. Ez az aspektusa a filmnek lényegesen fontosabb, mint a felszínen zajló Elveszett illúziók-verzió.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.