Film

Megvalósítani az álmokat

Mads Matthiesen: A modell

  • 2016. augusztus 7.

Film

Ha ez a film csupán egy jól felépített, erős hatású melodráma volna, történet az álmait megvalósítani Párizsba induló, majd végül megalázottan és kihasználtan hazakéredzkedő fiatal dán fotómodellről, akkor is emlékezetes volna a pszichológiailag tökéletesen felépített figura tragikus sorsának bemutatása.

Akinek kínos fiaskóval induló karrierje kiábrándító csalódások és durva árulások közepette, bocsánatosnak tűnő kis csalások és szinte észre sem vett aljaskodások árán ível felfelé. A naiv kislány alapállását hamarosan jól használható szerepként fordítja hasznára a kezdő díva, hamar beletanul az érvényesülés apró fogásaiba. A legmenőbb fotós szeretőjeként minden ajtó megnyílik előtte. Veszte óvatlansága lesz, mert legbelül, bár igyekszik, nem tud elég romlottá válni, s haza tényleg ugyanaz a naiv kislány utazik.

Pontos és feszes minden: a jellemek, a szituációk, az előre érezhető, sőt meg is jósolható, mégis, bekövetkezésükkor nem tipikusnak, hanem esszenciálisnak ható s így megrázó fordulatok. Baljós feszültség uralja a filmet: egymás torka felé döfködő gladiátor a sok gazella-termetű, pillogó fúria és a köztük hétpróbás macsóként válogató partihím. A valóban modellként ismert főhős (Maria Palm) egyszerre manipulatív és sérülékeny, kihasználója és áldozata a vágyakkal üzletelő szépségiparnak.

Mads Matthiesen (Teddy mackó) dolgozata azonban nem (csak) pszicho- vagy társadalmi dráma. Ezekénél lényegesen magasabb nézőpontot kínál, s mélyebbre tekint. A modell az, amelyről itt szó van. Amelyről, s nem akiről. Az ítélőképességet elhomályosító s a tudattalan (ám alkalmasint, mások által, nagyon is tudatosan beépített) késztetések realizálásáért az éberséget, a morális integritást, az autonómiát feláldozó emberi vágy természete áll előttünk. A még nem is nagykorú Emma nem csupán azon hírnévről, mások csodálatáról, sikerről, népszerűségről ábrándozó kamaszok egyike, akik szilárdan hiszik, hogy a sajátjukként megélt, valójában alantas üzleti érdekből sugalmazott vágyakat meg kell úgymond valósítaniuk, de egyszersmind annak az embernek a modellje is, aki magát szellemi lényként nem érzékeli, s ezért magát, legbenső énjét attól a szereptől, amellyel – vágyainak kiszolgáltatva – azonosul, megkülönböztetni nem tudja. Ez az aspektusa a filmnek lényegesen fontosabb, mint a felszínen zajló Elveszett illúziók-verzió.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk