Dokumentumfilm

Mapplethorpe: Look at the Pictures

Film

Kisgyerekként a közös színezés alkalmával zöld fejű és lila hajú embereket kreált, nem volt különc, de megvolt benne az a zsigeri csintalanság, amely a későbbiekben kísérletezővé, majd tabudöntögető alkotóvá tette. Mintha soha nem lett volna zavarban. Elemi természetességgel nyúlt bármihez, legyen az egy ostor, a saját teste vagy egy szál virág. Már egészen korán elhatározta, hogy sikeres, ismert és gazdag akar lenni. Emelte a fotográfia képzőművészeti ázsióját, miközben akaratlanul is része lett a homoszexualitás mint szexuális tabu kikezdésében. Életművét a pénisz ábrázolási lehetőségeinek kutatása, valamint a fotográfia mint praktikus művészet kiteljesítése határozta meg, amely egyszerre jelentette a pornográfia és a művészet határátlépését.

Mapplethorpe élete legalább olyan megbotránkoztató volt, mint a képei. Fenton Bailey és Randy Barbato hagyományos beszélő fejes dokumentumfilmje viszont épp e gazdag életanyag miatt kissé anyagidegen lett: az egykori szerető fekete selyemköpenyben regél, kurátorok szakértenek az AIDS-ben meghalt művész ereklyéi felett, barátok, pályatársak révedeznek nosztalgiázva a 60-as, 70-es évek New York-i művészvilágáról. Mapple­thorpe archív vallomásainak őszintesége árnyalja a róla alkotott képet: sosem csinált titkot abból, hogy céljai elérése érdekében bármire képes.

A klasszikus formájú dokumentumfilm minden hiányérzetünk ellenére kivételes, gazdag portrét fest Mapplethorpe-ról, aki nélkül a meztelen test ábrázolásának emancipációja ma nem tartana ott, ahol.

Forgalmazza a CinefilCo

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.