Dokumentumfilm

Mapplethorpe: Look at the Pictures

Film

Kisgyerekként a közös színezés alkalmával zöld fejű és lila hajú embereket kreált, nem volt különc, de megvolt benne az a zsigeri csintalanság, amely a későbbiekben kísérletezővé, majd tabudöntögető alkotóvá tette. Mintha soha nem lett volna zavarban. Elemi természetességgel nyúlt bármihez, legyen az egy ostor, a saját teste vagy egy szál virág. Már egészen korán elhatározta, hogy sikeres, ismert és gazdag akar lenni. Emelte a fotográfia képzőművészeti ázsióját, miközben akaratlanul is része lett a homoszexualitás mint szexuális tabu kikezdésében. Életművét a pénisz ábrázolási lehetőségeinek kutatása, valamint a fotográfia mint praktikus művészet kiteljesítése határozta meg, amely egyszerre jelentette a pornográfia és a művészet határátlépését.

Mapplethorpe élete legalább olyan megbotránkoztató volt, mint a képei. Fenton Bailey és Randy Barbato hagyományos beszélő fejes dokumentumfilmje viszont épp e gazdag életanyag miatt kissé anyagidegen lett: az egykori szerető fekete selyemköpenyben regél, kurátorok szakértenek az AIDS-ben meghalt művész ereklyéi felett, barátok, pályatársak révedeznek nosztalgiázva a 60-as, 70-es évek New York-i művészvilágáról. Mapple­thorpe archív vallomásainak őszintesége árnyalja a róla alkotott képet: sosem csinált titkot abból, hogy céljai elérése érdekében bármire képes.

A klasszikus formájú dokumentumfilm minden hiányérzetünk ellenére kivételes, gazdag portrét fest Mapplethorpe-ról, aki nélkül a meztelen test ábrázolásának emancipációja ma nem tartana ott, ahol.

Forgalmazza a CinefilCo

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.