Minden idők egyik legsúlyosabb olajkatasztrófájának kitörésekor a Deepwater Horizon olajfúró komplexumon épp a rekordot döntő, hétéves balesetmentes évet ünnepelték – a Kurt Russell alakította biztonsági főnök egy szép díjat is átvesz ezért.
A Mélytengeri pokol mégis kerüli a hasonlóan színpadias jeleneteket. Egy óra, tehát több mint a film fele telik el, mire a pokol felsejlik, először csövekből kiszüremkedő sár és iszap formájában. Ez idő alatt megismerhetünk másfél-két embernyi, tipikus, tisztességes és dolgos olajmunkást; arcot csak az ismertebb színészek figurái kapnak, jellemet ők is alig. Ez részben a mértéktartó rendezés eredménye, Peter Berg a kötelező körökön kívül igyekszik elkerülni a héroszteremtést – nagy igyekezetében viszont hitelesnek szánt, ám igazából elég unalmas tiszteletköröket kell néznünk: hogyan haverkodnak és civakodnak a fúrótorony dolgozói, hogyan épül fel a hierarchia, miért spórolták meg az egyik legfontosabb biztonsági intézkedést a fejesek.
Mikor aztán beüt a krach, a szó szoros értelmében bekövetkezik az apokalipszis. Ilyen mértékű katasztrofális pusztítást legutóbb talán valamelyik szuperhősös film közhelyes városromboló jelenetében láthattunk. Azt ugyanúgy zöld háttér előtt, stúdióban rögzítették, mint ezt, de míg az Acélember tombolása unalmas és olcsó, a Deepwater Horizon tragédiája nem csak valós események alapján készült, de a vásznon is hatásos. A film második fele instant akcióthriller állandó tűzzel és robbanásokkal, olyan fojtogató légkörrel, hogy a néző is füstmérgezést kap.
Forgalmazza a Freeman Film
