Film

Menedék

Film

Nagy hete van Lasse Hallströmnek Pesten; egyszerre két filmje is a mozikba került. A Hipnotizőrben még bízunk erősen, tán mert svéd film, de ez itt tényleg nem több az egyszer használatos vadromantikánál. Papírfejű sablonnépek ágálnak a vásznon, na, nem bántón, nem unalmasan, inkább kedvesen. Mégis valami nagyon hiányzik e kétórás menedékkeresésből. A csendes szőke lány egy isten háta mögötti városkába költözik, a tengerhez. Szépek a képek, sok a sirály, és a kikötői harang csörömpöl rendesen, a flashbackek kést és vért mutogatnak, ezek elől menekül Katie, mígnem otthont talál a városkában és egy megözvegyült, kétgyerekes apuka karjában. Szórakoztató kedélyességet, romantikus finomságokat kapunk: sárgára festett padlót, strandolós idillt... Csakhogy a múlt elől nem lehet elbújni, utol is ér mindenkit a nagy fináléban, épp úgy, ahogy vártuk. Néhol ugyan ijedtnek kéne lennünk, néhol meghatottnak, de mindezt tudjuk, s nem érezzük. Így lehettek vele a színészek is, kissé egyhangú játékuk annyira visszafogott, annyira szemérmes ugyanis, hogy nemcsak egymást nem ismerik fel a történetben, de a néző sem igazodik el rajtuk. S ehhez még az utolsó negyedórára némi misztikus adalék anyag is vegyül a történetbe: persze ez is édes, mint a műméz, ám a hiánya sem rontott volna az összhatáson.

Pedig - ha csupán a papírformára tippelünk - a Hallström-Sparks szerzőpáros együttműködése jobban is elsülhetett volna: a Gilbert Gape, a Csokoládé vagy a Szerelmünk lapjai mind-mind megálltak a giccshatáron. De ez még giccsnek is karcsú. Fix kettes.

Forgalmazza a Bing Bang Média

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.