Film

Menedék

Film

Nagy hete van Lasse Hallströmnek Pesten; egyszerre két filmje is a mozikba került. A Hipnotizőrben még bízunk erősen, tán mert svéd film, de ez itt tényleg nem több az egyszer használatos vadromantikánál. Papírfejű sablonnépek ágálnak a vásznon, na, nem bántón, nem unalmasan, inkább kedvesen. Mégis valami nagyon hiányzik e kétórás menedékkeresésből. A csendes szőke lány egy isten háta mögötti városkába költözik, a tengerhez. Szépek a képek, sok a sirály, és a kikötői harang csörömpöl rendesen, a flashbackek kést és vért mutogatnak, ezek elől menekül Katie, mígnem otthont talál a városkában és egy megözvegyült, kétgyerekes apuka karjában. Szórakoztató kedélyességet, romantikus finomságokat kapunk: sárgára festett padlót, strandolós idillt... Csakhogy a múlt elől nem lehet elbújni, utol is ér mindenkit a nagy fináléban, épp úgy, ahogy vártuk. Néhol ugyan ijedtnek kéne lennünk, néhol meghatottnak, de mindezt tudjuk, s nem érezzük. Így lehettek vele a színészek is, kissé egyhangú játékuk annyira visszafogott, annyira szemérmes ugyanis, hogy nemcsak egymást nem ismerik fel a történetben, de a néző sem igazodik el rajtuk. S ehhez még az utolsó negyedórára némi misztikus adalék anyag is vegyül a történetbe: persze ez is édes, mint a műméz, ám a hiánya sem rontott volna az összhatáson.

Pedig - ha csupán a papírformára tippelünk - a Hallström-Sparks szerzőpáros együttműködése jobban is elsülhetett volna: a Gilbert Gape, a Csokoládé vagy a Szerelmünk lapjai mind-mind megálltak a giccshatáron. De ez még giccsnek is karcsú. Fix kettes.

Forgalmazza a Bing Bang Média

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.