Szenvedés és kockázat – akárhányszor próbálunk a cirkusz lényegéig ásni, mindig ezekbe ütközünk. Az artisták embertelen fizikai munkája és a sérülés valós, állandó veszélye adják a cirkusz egyediségét, hitelét és vonzerejét. A Recirquel újcirkuszi társulatot bemutató film sok eszközt használ, de azok a legerősebb pillanatok, amikor a fájdalom és a félelem hétköznapjait tudja megmutatni. Amikor a fiatal artisták közvetlen egyszerűséggel beszélnek arról, hogyan kopik el a bőr, hogyan vág húsba a drót és milyen érzés, amikor lezuhansz öt méter magasból, és csak a biztonsági felelős reflexein múlik, hogy túléled.
Halász Glória lendületes, legtöbbször klipszerű dokumentumfilmjéből nem sok derül ki az újcirkuszról mint műfajról, inkább csak utalásokat hallunk, hogy itt a történetmesélés a lényeg, vagy hogy milyen ellentmondásos a hagyományos cirkusz viszonya ehhez az egyre divatosabb irányzathoz. Pedig a Művészetek Palotájában működő, államilag dúsan támogatott Recirquel egyik fő törekvése éppen a tradicionális magyar cirkusz megújítása, vagy másfelől: az újcirkusz meghonosítása lenne. Meg persze a világhírnév, amelynek az alcím szerint már a kapujában állnak – ami túlzás, bár szerencsére tényleg egyre többet lépnek fel külföldön.
A középpontban hat nagyon fiatal artista áll, akik megnyerően mesélnek az életükről. Egyikük azon a vidéki tanyán, amelyet szabadidejében építget, másikuk 90 éves mestere oldalán (utóbbi még ennyi idősen is bemutat egy trükköt, bájos jelenet). Kár, hogy a társulatvezetőn kívül senkinek nem írják ki a teljes nevét, csak a stáblistában. A film jelentős részét teszik ki a zenés-lassított felvételek, sajnos; a próbán készült izgalmas anyagok mellett pedig külső helyszíneken is forgattak megrendezett, látványos jeleneteket. Ezek kétségkívül színesítik a képet, de a modorosságuk az elviselhetőség határán kötéltáncol.
Az Anjou Lafayette bemutatója
