Dokumentumfilm

Mi ez a cirkusz?

  • - urfi -
  • 2017. március 2.

Film

Szenvedés és kockázat – akárhányszor próbálunk a cirkusz lényegéig ásni, mindig ezekbe ütközünk. Az artisták embertelen fizikai munkája és a sérülés valós, állandó veszélye adják a cirkusz egyediségét, hitelét és vonzerejét. A Recirquel újcirkuszi társulatot bemutató film sok eszközt használ, de azok a legerősebb pillanatok, amikor a fájdalom és a félelem hétköznapjait tudja megmutatni. Amikor a fiatal artisták közvetlen egyszerűséggel beszélnek arról, hogyan kopik el a bőr, hogyan vág húsba a drót és milyen érzés, amikor lezuhansz öt méter magasból, és csak a biztonsági felelős reflexein múlik, hogy túléled.

Halász Glória lendületes, legtöbbször klipszerű dokumentumfilmjéből nem sok derül ki az újcirkuszról mint műfajról, inkább csak utalásokat hallunk, hogy itt a történetmesélés a lényeg, vagy hogy milyen ellentmondásos a hagyományos cirkusz viszonya ehhez az egyre divatosabb irányzathoz. Pedig a Művészetek Palotájában működő, államilag dúsan támogatott Recirquel egyik fő törekvése éppen a tradicionális magyar cirkusz megújítása, vagy másfelől: az újcirkusz meghonosítása lenne. Meg persze a világhírnév, amelynek az alcím szerint már a kapujában állnak – ami túlzás, bár szerencsére tényleg egyre többet lépnek fel külföldön.

A középpontban hat nagyon fiatal artista áll, akik megnyerően mesélnek az életükről. Egyikük azon a vidéki tanyán, amelyet szabadidejében építget, másikuk 90 éves mestere oldalán (utóbbi még ennyi idősen is bemutat egy trükköt, bájos jelenet). Kár, hogy a társulatvezetőn kívül senkinek nem írják ki a teljes nevét, csak a stáblistában. A film jelentős részét teszik ki a zenés-lassított felvételek, sajnos; a próbán készült izgalmas anyagok mellett pedig külső helyszíneken is forgattak megrendezett, látványos jeleneteket. Ezek kétségkívül színesítik a képet, de a modorosságuk az elviselhetőség határán kötéltáncol.

Az Anjou Lafayette bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.