Dokumentumfilm

Mi ez a cirkusz?

  • - urfi -
  • 2017. március 2.

Film

Szenvedés és kockázat – akárhányszor próbálunk a cirkusz lényegéig ásni, mindig ezekbe ütközünk. Az artisták embertelen fizikai munkája és a sérülés valós, állandó veszélye adják a cirkusz egyediségét, hitelét és vonzerejét. A Recirquel újcirkuszi társulatot bemutató film sok eszközt használ, de azok a legerősebb pillanatok, amikor a fájdalom és a félelem hétköznapjait tudja megmutatni. Amikor a fiatal artisták közvetlen egyszerűséggel beszélnek arról, hogyan kopik el a bőr, hogyan vág húsba a drót és milyen érzés, amikor lezuhansz öt méter magasból, és csak a biztonsági felelős reflexein múlik, hogy túléled.

Halász Glória lendületes, legtöbbször klipszerű dokumentumfilmjéből nem sok derül ki az újcirkuszról mint műfajról, inkább csak utalásokat hallunk, hogy itt a történetmesélés a lényeg, vagy hogy milyen ellentmondásos a hagyományos cirkusz viszonya ehhez az egyre divatosabb irányzathoz. Pedig a Művészetek Palotájában működő, államilag dúsan támogatott Recirquel egyik fő törekvése éppen a tradicionális magyar cirkusz megújítása, vagy másfelől: az újcirkusz meghonosítása lenne. Meg persze a világhírnév, amelynek az alcím szerint már a kapujában állnak – ami túlzás, bár szerencsére tényleg egyre többet lépnek fel külföldön.

A középpontban hat nagyon fiatal artista áll, akik megnyerően mesélnek az életükről. Egyikük azon a vidéki tanyán, amelyet szabadidejében építget, másikuk 90 éves mestere oldalán (utóbbi még ennyi idősen is bemutat egy trükköt, bájos jelenet). Kár, hogy a társulatvezetőn kívül senkinek nem írják ki a teljes nevét, csak a stáblistában. A film jelentős részét teszik ki a zenés-lassított felvételek, sajnos; a próbán készült izgalmas anyagok mellett pedig külső helyszíneken is forgattak megrendezett, látványos jeleneteket. Ezek kétségkívül színesítik a képet, de a modorosságuk az elviselhetőség határán kötéltáncol.

Az Anjou Lafayette bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.