Évekkel ezelőtt, az óbudai hajógyári sziget felé autózván, mikor a világzenei nagyszínpad még legfeljebb körvonalazatlan álomként lebeghetett sofőröm szeme előtt, M. L. T. betette a magnóba városszerte legendás autós kazettáinak egyikét, araszolt előre a dugóban, és várta a hatást. Mit szólok hozzá, és egyáltalán, hová teszem, amit hallok. Élménymegosztás és vizsga, 2 in 1. Hazudnék, ha most szó szerint idézném magamat, nincs is jelentősége, arra viszont egészen biztosan emlékszem, hogy pár perc alatt belezúgtam ebbe a zenébe. Az a napfényes melankólia, az a meleg, barna énekhang, azok a simogató, lusta ritmusok. Előjegyeztem egy másolati példányt, és próbáltam betájolni, honnan csöppent ide ez a csoda. Brazilos, találgattam, de nem egészen, valami más is van benne. Sokkal közelebb nem jutottam, szabadon engedtem a gazdát. Akkor megtudtam. Név: Cesaria Evora, stílus: morna, hely: Zöld-foki-szigetek, Atlanti-óceán. Ahonnan fölfelé Portugália, jobbra Afrika, balra Kuba, lefelé Brazília - közte persze a nagy víz, ami tudvalevőleg jól vezeti a hangot, akár kontinensek között is. "buda felé menet a Zöld-foknál kötöttünk ki.
H
Aztán eltelt pár év, a világzene betelepült a mi kis Szigetünkre, ahol 2002 nyarán sofőröm kissé elérzékenyülten jelentette be: a színpadon Cesaria Evora! A márkanévvé lett lemezcím, "a mezítlábas díva" eleven valóságként bebicegett a színpadra, és mindenkit elvarázsolt.
Újabb ugrás az időben, 2005 tavasza, Művészetek Palotája, két telt házas este. Más ez, mint a Szigeten. Ott szinte mindenki állva engedte át magán a ritmust, hullámzott, mozgott a nép, sokan sárosan és mezítláb, akárcsak az énekesnő. A hostessekkel bélelt hangversenyterem közönsége csak tapssal reagálhat, s egyáltalán, a fazonok, a frizurák, minden konszolidáltabb, sterilebb. Viszont a Szigettől eltérően nem rondít bele a szomszédos színpadok zaja a halkabb részekbe, a hangzás elsőrangú. Akárcsak a zenekar minden tagja. A legnagyobb ovációt a táncos lábú szaxofonos, a könnyű kezű gitáros és a szívbe markoló hegedűs kapja, de nem marad el mögöttük a zongorista és az ütőt nem használó dobos sem, miközben a basszusos és a morna alaphangszerének számító, ukuleléhez hasonlító cavaquinho kezelője szerényen teszi a dolgát - de persze a szem Cesariára tapad. Jószerivel egy helyben állva énekel, s ha mégis egy-két lépésre merészkedik - például hogy a színpad közepére készített asztalhoz üljön, ahol kortyolni- és füstölnivaló várja -, alig-alig emeli a lábát, az ember szurkol, meg ne botoljon a mikrofon zsinórjában.
H
Ez az egyszerű nagymamafigura a 90-es évek eleje óta beutazta a fél világot, négymillió lemezt adott el. Vajon milyen lehetett kislánykorában? "Átlagos gyerek voltam, szerettem a szabadban játszani - feleli a nyugat-afrikai ízekkel dúsított portugálból keletkezett kriolu (kreol) nyelven, amit asszisztense fordít angolra. - Nem nagyon szerettem iskolába járni, inkább a játék érdekelt. Ezért is küldött a mamám tízéves koromban katolikus iskolába. Ott aztán megtanítottak varrni meg mindenféle házimunkákra. Apácák tanítottak. Nekem eszembe se jutott, hogy apáca legyek. Nem szerettem ott lenni, ezért azt mondtam a nagymamámnak, hogy kísérteteket láttam. Azért mondtam ezt, mert a mamám nekem nem hitte el, de azt reméltem, hogy ha ő is mondja, neki majd elhiszi. Ez persze hazugság volt. Azért találtam ki a kísérteteket, hogy kikerüljek onnan, nem szerettem a bezártságot, az apácák szigorát. Három év épp elég volt. Akkoriban még nem gondoltam az éneklésre. Az csak később kezdődött. Kávéházakban, bárokban, magánlakásokban énekeltem, egy időben sok rádióműsorban is szerepeltem. Sose gondoltam volna, hogy valaha ekkora dolog lesz ebből. Szerettem énekelni, és jó, hogy meg tudtam élni belőle. Különböző helyeken léptem fel a kikötőben. Sok külföldi hallott, mindig tetszett nekik, ahogy énekeltem. Így az nem lepett meg, hogy sikert arattam külföldön, annak azonban nagyon örültem, hogy lehetőséget kaptam. De rajtam kívül is sok művész él a Zöld-foki-szigeteken, akik szintén megérdemlik, hogy megismerjék őket. Nem én voltam az első, ahogy jönnek utánam is mások."
Cesaria Evora jóvoltából ma már egy picivel többet tudhatunk a hazájáról, mint tizenöt éve. Minden életrajzi vázlat, minden mornaügyi bevezető megemlíti a portugál gyarmati sorból 1975-ben felszabadult ország szegénységét, ami elől oly sokan vándoroltak ki Európába és Amerikába. "Ma is szegény ország ez, de sok minden megváltozott. Javult a helyzet, sok a beruházás, beindult a turizmus. Tudom, hogy ebben nekem is részem van, mert sok turista, aki a Zöld-foki-szigetekre látogat, eljön, hogy a házamat megnézze. Mondják is, hogy miattam jöttek. Van, aki egyénileg, de az utazási irodák is hozzák őket, busszal. Nem zavar, szívesen fogadok bárkit, aki azért utazik ilyen messzire, hogy engem lásson."
1988 óta Cesaria Evora kilenc sor-, négy gyűjteményes és egy koncertlemezt jelentetett meg, bőven van miből válogatnia a fellépéseire. Nem maga írja a dalait - ahogy hazáját föltette az idegenforgalmi, korábban ismeretlen kiadóját (Lusafrica) pedig a zenepiaci térképre, úgy az általa énekelt dalok szerzői is csak jól járhatnak vele. "Amikor hozzálátunk egy-egy lemezhez, előttünk van egy lista különböző szerzők, régóta halottak és ma élők, fiatalok és idősebbek dalaival, ezeken végigmegyünk a produceremmel. Csak azt éneklem el, ami tetszik. Sok ajánlatot kapok, előfordul, hogy valakitől egyszerre öt-hat számot is, és van, hogy ezek közül egyet se választok ki. A legfontosabb, hogy szeressem a szövegét. Ha megtetszik a története vagy a benne megszólaló erkölcsi felfogás, eléneklem."
