Film

Tizenegy évad után 2020-ban ért véget a Modern család, e kritikuskedvenc, kedves és nem utolsósorban vicces sitcom, amely a szórakoztatás mellett tanítani is igyekezett.

Amikor Sztupa és Troché elhagyták az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házát, velük tartott Abernathy lelkész és maroknyi csapata is, kíséret, követségi mamelukok, tolmács.

A Három óriásplakát Ebbing határában és az Erőszakik rendezője minden próbálkozás során méterekkel emeli a lécet önmaga előtt, s – mint mindig – most is gond nélkül libben át felette. McDonagh ezúttal is egy elszigetelt atmoszférában kutatja az „emberi” jelző jelentéstartalmát, amelyet magasztalásként és sértésként egyaránt alkalmaz.

A rendező 2019-ben, a Házassági történet promókörútján vette újra kezébe középiskolás kora kedves könyvét, Don DeLillo Fehér zaját. Nem nehéz rájönni, miért épp akkor: a regény hősei egy misztikus esemény hatására hirtelen megkérdőjelezik saját szokásaikat, érzései­ket, sőt az egész életüket. Meglehet, hasonlóan érez egy filmrendező is, akinek szekere épp az Oscarig vezető, rögös és értelmetlen úton döcög.

Jó nézni ezt a filmet. Pedig sem az alaphelyzetben, sem a történetbonyolításban, sem a formában nincs túl sok eredetiség. 

„Ezt a látványt sosem unom meg” – sóhajt fel a Gerard Butler alakította kapitány a felszállás előtt, amikor meglátja az éjjeli kifutópályát.

James Gray sok mindent zsúfolna önéletrajzi filmjébe a 80-as években épp átalakuló Amerikáról (Reagan – elültetve Trump ámokfutásának magvait – hatalomra lép), az Ó- és Újvilág kapcsolatáról, az állami és privát iskolák közti szakadékról, amely egyben az osztály- és rasszbeli szegregációt is fenntartja. 

Amikor Sztupa és Troché a NATO ábécét tanulták, a kezdeti botladozó lépések után egy egészen speciális tolvajnyelv birtokosai lettek, köszönhetően a kis lépések gyakorlatának.

Ez a széria sem formabontó alaphelyzettel fogja belopni magát a szívünkbe. Egy újabb apokalipszis tizedeli meg az emberiséget, és csinál szörnyeteget a maradék túlélőből. Ezúttal azonban nem egy vírus vagy egy vegyi támadás a felelős, hanem egy Cordyceps nevű parazita gomba, amely kihasználva az emelkedő átlaghőmérsékletet, gazdatestet vált: hangyák helyett embereket fertőz meg.

A fáma szerint karrierje bizonyos pontján minden valamirevaló rendezőnek le kell rónia tiszteletét Hollywood előtt: ha sértetlenül partot akarnak érni az öröklét földjén, muszáj kifizetniük a révészt is. De mit csinál az a direktor, aki már pályája elején túlesett ezen? 

A néző alighanem egy veszélyesen cuki gyilkos babáról szóló filmre számít, ám a M3GAN a látszat ellenére mégsem csupán az adaptív racionalitáson alapuló mesterséges intelligenciáról szól, inkább ez is csak egy toposz benne a sok közül.

Van távolabbi hely Bolívia pusztaságainál? Van a (többi közt filmet is) fogyasztó(i) társadalom civilizációs előnyeit élvező, és annak bajaival küzdő ember számára idegenebb problematika, mint egy tanyáján magára maradt, vénülő házaspár küzdelme az elemekkel, a közelítő halállal?

Amikor Sztupa és Troché elhatározták, hogy rámennek a feinschmeckerekre, mindenki aggodalommal fogadta a hírt, de legjobban Ómafa volt oda.

Spielberget szokták a világ legjobb filmrendezőjének is nevezni egyesek. Nagyon nem az, viszont az újabb kori, elsősorban amerikai filmtörténetnek, és a műfajra gyakorolt amerikai kulturális befolyás kizárólagossága miatt a világ filmtörténetének is csakugyan meghatározó, kifejezetten emblematikus alakja.