Nemzetközi konferenciával, plakátkiállítással, filmrészletek és A négy toll című brit háborús filmklasszikus vetítésével emlékezik az idei Cinefest Korda Zoltán forgatókönyvíró, rendező, producer munkásságára. Ebből az alkalomból kerestük meg a fiát, akinek a nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Peter Brook rendezte A legyek ura, Francis Ford Coppolától A gengszterek klubja vagy Terry Gilliamtől a Münchausen báró kalandjai.
*
Magyar Narancs: Megkésett apja elismerése?
David Korda: Örülök neki, mert még soha, sehol nem szenteltek nemzetközi konferenciát apám munkásságának, életének.
MN: Miért ő a legkevésbé ismert a Korda fivérek közül?
DK: A filmtörténet háttérfigurájának számít, holott nagyon figyelemre méltó, különleges művész volt. Egy fantáziadús, nyugtalan, kalandos lelkületű ember. Önálló alkotó, rendező minőségében árnyékba került bátyja, Sir Alexander mellett. Holott apám éppúgy kivette a részét a modern filmművészet megteremtéséből, megelőzte a korát témaválasztás, cselekményszövés terén. Az első két némafilmjét még Magyarországon forgatta. Jelentőset alkotott az irodalmi adaptációk, a zsáner- és a kalandfilmek műfajában. Csak kevesen tudják, hogy apám filmesítette meg A dzsungel könyvét, vagy társrendezőként oroszlánrésze volt A bagdadi tolvaj sikerében, amiért öccse, Vincent kapott Oscar-díjat látványtervezőként.
MN: Milyen kép él önben az édesapjáról?
DK: Maximalista, hirtelen haragú, igényes ember volt. Imádta az egzotikus tájakat, történeteket. A rendezésre vonatkozó személyes ambícióit idővel kénytelen volt háttérbe szorítani, amikor úrrá lett rajta a tuberkulózis. Főként az amerikai éveire nyomta rá a bélyegét a betegsége.
MN: Sándorról és Vincéről milyen emlékei vannak?
DK: Eléggé elmosódó emlékeim vannak Alex bácsiról, kevéssé ismertem őt. Csak egy-két alkalommal találkoztunk Londonban, majd később Kaliforniában. Szerette a luxust, de éppúgy szerette, ha másoknak is juttathat belőle. Vincent bácsiról sokkal elevenebb emlékeim vannak, főként amiatt, hogy a válását követően egy ideig nálunk lakott Londonban. Nagyon szeretetre méltó, szelíd, visszahúzódó ember volt. Michaellel, a fiával testvéri viszonyban vagyunk mind a mai napig.
MN: Családi körben esett szó Magyarországról, a Korda fivérek gyökereiről?
DK: Alig-alig. Egymás között gyakran magyarul beszéltek, de nekünk, gyerekeknek szinte semmit nem adtak át a "magyarságukból". Mély nyomokat hagyott bennük az emigráns múlt, az antiszemitizmus. Nem beszéltek róla, mégis érezhető volt, hogy minden hidat felégettek maguk mögött. Soha nem tértek vissza Magyarországra. Közülünk egyedül Michaelben élt egyfajta romantikus forradalmi hév, amikor az 1956-os forradalom idején Budapestre utazott.
MN: Egyértelmű volt, hogy ön is a családi hagyományokat folytatja?
DK: Igen is meg nem is. Van egy mondás, miszerint az első nemzedék erős, a második gyenge. Nos, sokáig én magam is ebben a szindrómában szenvedtem. Időbe tellett, amíg megküzdöttem a híres ősök képével, a hozzám fűzött reményekkel, elvárásokkal. Londonban születtem, jó ideig Európában éltem. Michael unokabátyámmal együtt először Genfben tanultam, majd éppúgy hallgattam politológiát, filozófiát. Végül Oxfordban közgazdászként diplomáztam. Végigjártam úgymond a szakmai szamárlétrát a filmezésben. Eleinte gyakornok voltam egy filmvállalatnál, majd a gyártás, a forgalmazás területén dolgoztam. Évekig ügyvezető producerként tevékenykedtem. A kilencvenes években Los Angelesbe költöztem, és az RKO Pictures ügyvezető igazgatója lettem. Részben családi okokból, a feleségem miatt visszatértem Európába. Jelenleg Londonban dolgozom, a Film Finances Ltd.-t vezetem, filmtervek fejlesztésével, finanszírozásával és forgalmazásával foglalkozom a nemzetközi piacon.
MN: Magyarországgal, a magyar filmiparral milyen a kapcsolata?
DK: Konkrét filmtervek kivitelezésében nem vagyok érintve.
