"Mindent kibírok" - Petrik Andrea színész

  • Iványi Zsófia
  • 2011. május 26.

Film

Csak két éve végzett, de már az egyik legtehetségesebb színésznőként tartják számon. A Radnóti Színház igen impulzív művészével legfrissebb darabja, a Pygmalion mellett a prostiszerepekről, a színpadi meztelenkedésről és arról is beszélgettünk, hogy néha milyen piszok nehéz túlélni egy előadást.
Csak két éve végzett, de már az egyik legtehetségesebb színésznőként tartják számon. A Radnóti Színház igen impulzív művészével legfrissebb darabja, a Pygmalion mellett a prostiszerepekről, a színpadi meztelenkedésről és arról is beszélgettünk, hogy néha milyen piszok nehéz túlélni egy előadást.

Magyar Narancs: Mi lehet az oka, hogy többnyire nagyon súlyos és nemritkán a valós korodnál idősebb szerepeket kapsz?

Petrik Andrea: Nem tudom; talán ilyen alkat vagyok, talán hordozok valamit, és azt a rendezők meglátják. De az is lehet, hogy csak belém látják. A Pygmalionnak azért örülök, mert végre egy fiatal, romlatlan lányt játszhatok, aki közben persze nagyon vagány is. Azért is jött jól, mert vígjáték - a sok dráma után már kezdtem félni, hogy nincs humorom.

MN: A Pygmalionnak, mint egy másik most futó darabodnak, van igen híres filmverziója is. Megnézted a My Fair Ladyt, illetve az Édentől keletrét?

PA: A bemutató előtt tudatosan nem, de utána meg szoktam. Az Édennél jó, hogy a film csak a darab második felvonásáról szól, és attól az idős boszorkától, aki a filmben szerepel, teljesen el tudok határolódni. A My Fair Ladyt nem láttam, viszont egy-két napja bekapcsoltam a tévét, és az ment. Pár perc után kikapcsoltam.

MN: Miért?

PA: Talán csak rossz passzban voltam... Nagyon sok hasonlóságot találtam a mi előadásunkkal, és ezen teljesen kiakadtam. Én, ha beledöglök se vagyok Audrey Hepburn! Ezt a szerepet filigrán, törékeny lányok szokták játszani - hát, én ennek pont az ellenkezője vagyok. Oké, nem vagyok drabális, de tudjuk, hogy milyen vagyok, na!

MN: Az Édentől keletre Kate-je talán a legnegatívabb figura, akit valaha láttam színpadon. Hogy lehet egy ilyen szerepre felkészülni?

PA: Sok vitám volt a rendezővel, mert ha sötét figurát csinálunk, akkor is ott vannak a miértek. Oké, ez a nő velejéig romlott, gonosz, ebben a biblikus történetben ő az eredendő bűn. Ezt én értem, elméletben jól működik, de a színház nem egy elméleti dolog! Nekem, Petrik Andinak tudnom kell, hogy "miért?". De erre nincs válasz, úgyhogy a saját nyelvemre kell lefordítanom Kate borzasztó dolgait: például mikor megszülöm a fiaimat, és azt mondom, hogy dobják be őket a kútba, nem két kisbabát képzelek oda, hanem dolgokat, amiket gyűlölök magamban - valahogy így próbálom elbliccelni ezt a gyerek kútba dobása dolgot. Részben ennek a darabnak köszönhetően mostanában jöttem rá, hogy nem szabad a színpadon csak az érzéseimből építkezni. Idáig úgy voltam vele, hogy az ösztönöm megvéd, minden helyzetet megold: ha megütnek, visszaütök, nem agygyal találom ki a mozdulatot, hanem ahogy jön, érzésből, bumm! Ez mindig hiteles és működik, de ma már tudom, hogy egy pályán nem lehet csak ebből építkezni.

MN: Miért nem?

PA: Mert korlátoz és felemészt. Más típusú dolgokra is nyitottnak kell lenni, olyanokra, ahol nem a megérzés a lényeg. Sosem értettem, mi az, hogy technika - számomra a "technikás" sokáig a leginkább pejoratív jelző volt, amit egy színészre csak mondani lehet. Most kezdek rájönni, hogy a színészet egy szakma, és meg kell tanulni, mert különben megdöglesz. A Boldogtalanokban volt az, hogy többször totál ki kellett borulnom, és hatalmas kudarcként éltem meg, hogy nem mindig sikerült - technika nélkül nem lehet minden este hatszor megpattanni, szívből zokogni a színpadon, mert az ember belehal.

MN: A Színművészetin nem tanítanak technikát?

PA: Azt gyakorlatban lehet megtanulni, és bár a Színmű egy gyakorlati iskola, ott annyira másfelé vagyunk terelve; az egyetemen az a lényeg, hogy magadból építkezz, legyél személyes. Aztán kikerülsz, és ekkor jössz csak rá, hogy lehet megélni vagy inkább túlélni egy előadást. Ha csak magadból építkezel, az életveszélyes! A Boldogtalanoknál egy négyfelvonásos tragédiát úgy akartam végigcsinálni, hogy abból minden őszinte és igaz legyen, de ilyen nem létezik; az már nem színjátszás!

MN: Meglehetősen gyakran játszol prostit, most épp négy darabban.

PA: Gondolom, ezt látják belém a rendezők - talán, mert a való életben is van bennem egyfajta romlottság. Ezek a prostiszerepek akkor tudnak érdekesek lenni, ha minden romlottságuk mögött meglátod bennük az embert. Legjobban talán a Bethlen Báthory Annáját szeretem ezek közül a lányok közül. 't szokás igazi boszorkaként beállítani, pedig nem az: Anna ugyanúgy sír éjszakánként, mint mindenki más. Nem tehet róla, hogy meg van áldva vagy inkább átkozva ezzel a hihetetlen erejű nőiességével, ami felemeli, de romlásba is dönti.

MN: Mikor rád kerestem a neten, nagyon sok oldalon az jött be, hogy...

PA: Jaj, "a meztelen színésznő", ugye?

MN: Igen.

PA: Na, ettől kész vagyok! Ha a színpadon levetkőzök, akkor annak valami funkciója van, valamit kifejez - nem az a kattanásom, hogy mutogassam magam. Onnan ered ez az egész, hogy életem első, nem egyetemi színpadi munkája a Rubens és a nemeuklideszi asszonyok volt, amiben Rubens feleségét játszottam - igazából ez nem is szerep, szövegem se volt. Tudtam, hogy arra vagyok ott, hogy levetkőzzek, tehát testként funkcionálok, de harmadikos egyetemistaként alázatos voltam, nem akartam nemet mondani. A másik meg a Fáj, amiben egy fogyatékos kislányt játszottam, aki mutogatja magát, miközben azt kiabálja, hogy "Szeressetek!" - ott a vetkőzésnek semmiféle esztétikai szerepe nem volt. Hát, ezek miatt lettem én "vetkőzős színésznő", ami iszonyú tré érzés.

MN: Megbántad, hogy elvállaltad ezeket a szerepeket?

PA: A Fáj életem egyik legjobb előadása volt, színészileg hatalmas kihívás. Amúgy meg egy szerepemet se bántam meg, azokat sem, amikben nagyon rossz voltam. A Rubensszel úgy vagyok, hogy nem sok színésznő debütál így, és ezt nem is csinálják meg akárkivel: tudták, hogy velem meg lehet, hogy ha kérik, levetkőzök kérdés nélkül. Az volt a fejemben, hogy le akarom játszani a testem. Közben meg bennem van, hogy ez részükről nem volt fair, hogy nem lehet megcsinálni egy harmadévessel azt, hogy egy darab hetven százalékában meztelen, és a szerepe nem is szerep, hisz' ő csak egy test a színpadon. Vigyázni kell egy színész lelkére, de ugye az én lelkem elbírja, az agyam meg helyre teszi. Gyűlölöm magamban, hogy mindent kibírok.

MN: A Radnóti mellett az Új Színházban és a Katonában is játszol, majdnem minden este színpadon vagy, mostanság rövidfilmekben és rádiójátékokban is szerepelsz.

PA: Nagyon szeretem a Radnótit, de tök jó, hogy máshova is hívnak, mert nem akarok egy helyen beposhadni. Szeretem, ha sok új impulzus ér, imádom mindenféle dologban kipróbálni magam. Lelkileg óriási szükségem van arra, hogy mindig valamin pörögjek. Tavaly sokkal keményebb volt: Boldogtalanok, Éden, Antigoné, vizsgaelőadások és így tovább, úgyhogy nagyon örültem, hogy jön a nyár, és pihenhetek kicsit. De aztán hallottam, hogy Sopsits Árpád kasztingol a Psychére, és úgy voltam vele, hogy egy ilyen lehetőségre nincs jogom nemet mondani, úgyhogy elmentem, és megkaptam a címszerepet. Az egész nyaramat Psychével töltöttem, és eleinte nagyon nem volt szimpatikus ez a nő, aztán rájöttem, hogy azért, mert rengeteg dologban hasonlítunk. Ez az előadás megtisztított lelkileg, egy csomóan mondták azóta, hogy finomabb, törékenyebb lettem.

MN: Szóval a színház valamiféle személyiségépítő tréningként is működik?

PA: Igen: az a jó a színészetben, hogy nem kell pszichológushoz járnod, mert egy jó munkában választ kapsz egy csomó kérdésedre magaddal kapcsolatban. Psychét - de ugyanez volt a Zsótér-féle Lírrel is - nem is szerepként fogtam fel, hanem önvallomásként - a tény, hogy ezt emberek nézik, teljesen mellékes dolog volt. Sajnos csak négyszer játszottuk, de elképzelhető, hogy fel tudjuk hozni Pestre stúdióba. Annyira bennem van az egész Psyché, és majd' beledöglök, hogy nem tud kijönni! Nagyon remélem, hogy játszhatom még, mert most úgy érzem magam, mint egy vulkán, amit nem hagytak kitörni, vagy mint akit szeretkezés közben otthagytak. Úgyhogy mostanság otthon olvasgatom a szöveget, mondom magamnak a verseket és a monológokat, hogy ne kattanjak be teljesen.

Neked ajánljuk