"Mindig lent van" (Mick Harris, Scorn)

  • 2003. május 22.

Film

Magyar Narancs: Próbáltunk rólad személyes információkat gyűjteni az interneten, de nem sokat tudtunk meg a kezdetekről. Szóval mik voltak az első zenei élményeid?
Magyar Narancs: Próbáltunk rólad személyes információkat gyűjteni az interneten, de nem sokat tudtunk meg a kezdetekről. Szóval mik voltak az első zenei élményeid?

A negyedik X-Peripheria fesztivál keretében május elején a hajógyári szigeten lépett fel a Scorn. Másnap egy szállodahajó tatján sikerült beszélgetnünk Mick Harrisszel, noha az a hír járja, ritkán ad interjút.

MH: Anyám rengeteg zenét hallgatott, főleg popzenét, énekelt, táncolt a lakásban, ahogy a legtöbb anya erre hajlamos, én meg kénytelen voltam azt hallgatni, amit ő. 1977-ben volt az első komoly találkozásom a zenével, a nagybátyám révén, aki akkor eléggé benne volt a punkmozgalomban. Nagyon felnéztem rá. A punkban éreztem azt az energiát, ami engem is elkapott. A nyolcvanas évek elején mindenki John Peel műsorát hallgatta a Radio1-en, jóformán minden ott történt. Suli után rohantam haza, hallgattam a műsort, készítettem a saját válogatásaimat. Aztán, mikor hét végén meglett a zsebpénz, irány a városba a listával, vadászni a számokat. Megnyílt előttünk egy alternatív zenei vonal, például az indie-stílus, Test Department, Killing Joke, Swans, de nekem ezekből inkább az instrumentális zenék tetszettek igazán. Aztán volt egy metálhatás is, vonzott a gyors ritmus, a tempók, főleg a grindcore-ban.

MN: A zenéidnek különös, elidegenedett atmoszférája van, akár filmzenének is beillenének. Menynyire inspirálnak a különféle művészetek?

MH: Mike Leigh filmjei, azok nagyon bejönnek. Ismeritek Mike Leigh-t?

MN: Hogyne. Igazi brit filmes.

MH: Az, az, nagyon őszinte filmjei vannak. De ha időszakról beszélünk, akkor már inkább a nyolcvanas évek filmjei voltak számomra meghatározóak. Különben inkább Nicket (Nick Bullen - ´96-ig a Scorn másik tagja) érték hatások mindenfelől, ő falta a könyveket például. Engem is ért, rengeteg, de semmi specifikusat nem tudnék kiemelni. A Scornban most annyira elvesztem, annyira magával ragad, hogy nem tudok igazán másra figyelni. Egyszerűen csak hallgatok, figyelek, befogadok... és mindez a Scornban ölt testet. Így dolgozom.

MN: Elég látványos váltás volt, amikor kiszálltál a Napalm Death-ből és belefogtál a Scornba. Milyen reakciók érkeztek?

MH: Lényegében minden egyszerűen ment a Napalm Deathnél. Engem aztán rohadtul nem érdekelt, mit gondoltak a többiek. Csak az számított, hogy valami másba kezdjek. Nem volt rajtam nyomás, hogy valami új grindcore-t csináljak, nem éreztem, hogy bármit is bizonyítanom kéne. A Napalmmal mindent megcsináltam, amit meg lehetett, de egy idő után már nem érdekelt. Magányos zenész lettem, éreztem, ideje egy házzal továbbállni.

MN: A zenésztársak elfogadták, hogy mással akarsz foglalkozni?

MH: Néhányan igen, néhányan nem. Persze volt, aki nem értette, hogy miért nem dobolok többet, miért hagyom abba. Mások meg azt kérdezték, hogy mi a szart csinálok, mit akarok itt mixelgetni, de ez csak még jobban bátorított. Nem érdekelt, hogy mit gondolnak, egyszerűen jól akartam érezni magamat.

MN: Nem bántad meg, hogy otthagytad azt a terepet?

MH: Nem, dehogy, miért bántam volna meg? Amúgy is egyszer fenn, egyszer lenn.

MN: És most hol?

MH: Most, ha őszinte akarok lenni, éppen lent. (Mosolyog) Mindig lent van.

MN: Rengeteg zenésszel dolgoztál együtt az utóbbi tíz évben. Melyik volt a legemlékezetesebb közös munkád?

MN: A Painkiller. Az volt a legjobb buli, jó iskola is egyben, együtt dolgozni Johnnal és Billel. Sokat tanultam tőlük a stúdiófelvételek során. John kertelés nélkül megmondta, mi jó és mi szar, számomra ez sokat jelentett. Jó lecke volt belefolyni a hangmérnöki munkába, a keverésbe, minden technikai részletbe. A Painkiller jól ment, de egy idő után kifutotta magát, kész. Nem tudott továbbfejlődni, ezért is ért véget. Hét évig nyomtuk, 1997-ben voltunk együtt utoljára, de azóta is tartjuk a kapcsolatot. Haverok maradtunk.

MN: Mi lesz a következő dobás?

MH: Semmi. Most egy nagy pihenőre van szükségem. Nyugis időszak jön. Nem vagyok üzletember, nem tudok mit kezdeni a biznisszel, nem is érdekel. Nincs ügynököm, aki keres, megtalál, van e-mail címem, kapcsolatba lehet velem lépni. Így vetődtem el Budapestre is. De a Scornt most egy időre a polcra teszem. Pillanatnyilag kérdőjel van bennem. Pihennem kell, pecázni, bicajozni, épp eleget melóztam az utóbbi időben.

MN: Meglehetősen ellentmondásosnak tűnsz. Amennyire vibráló a személyiséged, annyira nyomasztó a zenéd.

MH: Igen, ez abszolút így van. Mindenképp van bennem egyfajta kettősség, de alapjáraton ilyen vagyok. Persze mindenkinek megvannak a saját démonai, a saját sötét erői, amik néha eluralkodnak rajta. Van, hogy én sem tudom őket kordában tartani. Ilyenkor a fiam szokott szólni: apa, kicsit vonuljál félre! És akkor vissza kell térnem az alapokhoz, az segít. Például kimegyünk a kertbe és focizunk.

Kiss Tibor

Kovács LeventeAbsztrakt hip-hop

Mick Harris (1967, Birmingham) már húszévesen beírta nevét a Nagy Rocktörténelembe, hiszen ő dobolt a Napalm Death első - s egyben a grindcore-t megalapozó - albumán (Scum, 1987). Rövid idő után kiszállt az együttesből, és Nick Bullennel 1991-ben megalapította a Scorn formációt. A Scorn a kezdetekben indusztriális gitárzenekarnak tűnt, de a kilencvenes évek közepétől egyre inkább előtérbe kerültek az elektronikus hangzások, dobgépek, samplerek. Harris ´96-tól már egyedül alkotta az újabb és újabb Scorn-albumokat, egészen a tavalyi, a tizenkettedik nagylemezig (Plan B). Mindemellett több mint száz albumon szerepelt, számtalan zenésszel dolgozott együtt - a legtartósabb mellékszálnak a Bill Laswell és John Zorn társaságában létrehozott Painkiller trió bizonyult. Harris zenei világa főként Brian Eno ambient-sorozatában, a korai Swansban és a Radírfej című David Lynch-film zenéjében gyökerezik. A Scorn műfaji besorolására tett kísérletek többsége általában a "mindenhonnan mazsolázni" eljárást említi, legyen szó akár indusztriális zenéről, akár a drum ´n´ bassről; a legtalálóbb hasonlat szerint viszont a Scorn: absztrakt hip-hop. Bonyolult, már-már követhetetlen, máskor szinte táncolhatóan húzós dobalapok, széttorzított basszusok, idegborzoló zörejek, üveghangok - kikapcsolódásként olvassunk valamit Beckett-től.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.