Vannak olyanok a filmtörténetben, akikről eddig úgy hittük, sosem lesz önálló filmjük. Ők az örök mellékszereplők, nagyrészt semmilyen narratív funkciójuk nincsen, nem viszik előre a cselekményt, csak kitöltik a holtidőt. Az Igorok, az őrült tudós segédei, a Renfieldek, a vámpírok szolgái, a birodalmi rohamosztagosok, a Bond-gonoszok titkos bázisain idegesen rohangáló technikusok – komoly szerepük van a gonosz felemelkedésében, de sohasem méltatják érdemeiket.
Miután kaptunk néhány animációs filmet, ahol egy megtért gonosz a főszereplő (Megaagy, Gru), itt volt az ideje, hogy a segédek is megkapják a magukét – még ha mindennek végső soron semmi értelme sincs. Gru sárga szolgái, a minyonok eddig kizárólag némi plusz humorforrást igyekeztek biztosítani (mely főképp a kortárs animációs filmek által gyakran magukra hagyott gyerekek szintjének óhajtott megfelelni). Az ötletesebb részek (az alternatív evolúció a szolgafaj kifejlődéséről) egy rövidfilmben elférnének, és a film első 10-15 percére koncentrálódnak. Ráadásul az alkotók, hogy legyen némi cselekmény, kénytelenek kiemelni három főminyont, ami épp a lények lényegét veszi el: arctalanul feloldódni a gonoszt szolgáló sárga masszában (ami – lássuk be – elég ijesztő, ha bizonyos történelmi precedensekre gondolunk: a nép, amely vágyik az alávetettségre, és nem tud meglenni egy őt irányító zsarnok nélkül). Vannak persze sikertörténetek, amikor egy kisebb gonosz (Rozsomák, Xena) legendás és méltó főszereplővé válik, de minyonoknak ez aligha jön össze.
Forgalmazza az UIP–Duna Film
