Animációs film

Minyonok

Film

Vannak olyanok a filmtörténetben, akikről eddig úgy hittük, sosem lesz önálló filmjük. Ők az örök mellékszereplők, nagyrészt semmilyen narratív funkciójuk nincsen, nem viszik előre a cselekményt, csak kitöltik a holtidőt. Az Igorok, az őrült tudós segédei, a Renfieldek, a vámpírok szolgái, a birodalmi rohamosztagosok, a Bond-gonoszok titkos bázisain idegesen rohangáló technikusok – komoly szerepük van a gonosz felemelkedésében, de sohasem méltatják érdemeiket.

Miután kaptunk néhány animációs filmet, ahol egy megtért gonosz a főszereplő (Megaagy, Gru), itt volt az ideje, hogy a segédek is megkapják a magukét – még ha mindennek végső soron semmi értelme sincs. Gru sárga szolgái, a minyonok eddig kizárólag némi plusz humorforrást igyekeztek biztosítani (mely főképp a kortárs animációs filmek által gyakran magukra hagyott gyerekek szintjének óhajtott megfelelni). Az ötletesebb részek (az alternatív evolúció a szolgafaj kifejlődéséről) egy rövidfilmben elférnének, és a film első 10-15 percére koncentrálódnak. Ráadásul az alkotók, hogy legyen némi cselekmény, kénytelenek ki­emelni három főminyont, ami épp a lények lényegét veszi el: arctalanul feloldódni a gonoszt szolgáló sárga masszában (ami – lássuk be – elég ijesztő, ha bizonyos történelmi precedensekre gondolunk: a nép, amely vágyik az alávetettségre, és nem tud meglenni egy őt irányító zsarnok nélkül). Vannak persze sikertörténetek, amikor egy kisebb gonosz (Rozsomák, Xena) legendás és méltó főszereplővé válik, de minyonoknak ez aligha jön össze.

Forgalmazza az UIP–Duna Film

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.