Két dobás

Mission: Impossible – Fantom protokoll

Film

Az előző három rész tartalmából: jön, lát, győz Tom. És akkor térjünk rá a negyedikre. Minden olyan kísérlet, mely a széria diszkreditálását célozná, ilyen előrehaladott korban nem lehet más, mint meglehetős utánlövés. Egy negyedik rész esetében csakis hazabeszélhet az ember; akinek nem jön be Tom Cruise mint alakváltó szuperügynök, az úgyis réges-rég elkapcsolt már, aki meg maradt, az nyilván nem önostorozásból tette, hanem mert bejön a főcímzene (Lalo Schifrin), és minden, ami utána jön, és mindenki, aki utána lő.

 

Némi budapesti (közelebbről: Keleti pályaudvar, érkezési oldal) előjáték után Tom kiverekszi magát egy orosz börtönből, s mivel mindezt Dean Martin Ain’t that a Kick in the Head című ómódi slágerére teszi, ezzel meg is van az első jó pont. Az animációs szuperhatalmak (Pixar) felől érkező Brad Bird (A hihetetlen család) lefegyverző pofátlansággal, egy élő szereplős Tom & Jerry-akciószekvenciával indítja a filmet. Aztán jönnek a kötelező kűrök: ami James Bondnál a „rázva, nem keverve”, az Ethan Huntnál „az ön küldetése, amennyiben elfogadja...”. Csak a miheztartás végett, csak hogy tudjuk, melyik sorozatban vagyunk. Mert máskülönben bajosan lehet az egyik ügynökfranchise-t megkülönböztetni a másiktól.

 


 

Az idei Missiont sem sok minden különbözteti meg mondjuk az utolsó Bondtól, ezért is kell menetrendszerűen előrángatni a régi kütyüket: ilyen régi kütyü például Simon Pegg, a sorozat Jar Jar Binkse, aki mint comic relief fungál, s irritáló, rossz szokása szerint egyes szám harmadik személyben hivatkozik magára. Noha Birdnek van egy-két (két) szellemes dobása, attól még messze járunk, hogy a rendezői kézjegyek domináljanak a sorozatban (világos, hogy David Fincher végül miért visszakozott a harmadik rész megrendezésétől). Ami viszont megkülönbözteti a negyedik részt az előző háromtól, az a világ legmagasabb épületének pókemberszerű megmászása és egy homokviharban elkövetett autós-gyalogos üldözés. Ha valaki egyszer a távoli jövőben arra vetemedik, hogy megírja az Akciófilmek 2000–2020 című szakdolgozatot, a Mission: Impossible 4-ből hitelt érdemlően megtudhatja, hol is tartott a műfaj a 2011/12-es tanévben. Mert mi tagadás: a Fantom protokoll egy csúcsmodell. Élvezeti értéke magas, főszereplője alacsony, története (jaj, veszélyben a világ!) jószerével semmi. Régi kedves hagyományai ezek a sorozatnak, miként az is, hogy már megint nem sikerült egy épkézláb főgonoszt felmutatni. Michael Nyqvist (Mikael Blomkvist A tetovált lány svéd verziójából) hiába az egyik legkelendőbb európai arc a piacon (Mads Mikkelsent is lekörözve), ha csak presztízsokokból és biodíszlet gyanánt van felléptetve. Nyqvist őrült zsenijénél egy közepes grafikus megoldás is izgalmasabb hatást keltett volna, miként az új csapattagok is haloványak. A 49 éves Tom Cruise-nak továbbra is egy fő ellensége akad: az Idő. Ám őt mégsem írhatták ki a plakátra.

Neked ajánljuk