Mítosszá emelve (Szergej Loznyica: A blokád)

  • - bund -
  • 2006. november 2.

Film

A német hadsereg északi szárnya 1941. augusztus 10-én érte el a csaknem 3 milliós Leningrádot.
Noha az ostromlók a külterületeknél tovább nem jutottak, a várost - amelynek polgári lakosait nem evakuálták időben - szeptember végére körbezárták (csak a Ladoga-tavon lehetett megközelíteni). Leningrádnak ekkor maximum 30-40 napra elegendő élelmiszer-tartaléka volt. A 900 napos blokád alatt 700 ezren pusztultak el, nagyrészt az éhezés miatt. A város 1943 nyarára részlegesen, 1944 januárjában pedig teljesen felszabadult.

Mindezt csak azért idézzük föl, mert bár Szergej Loznyica a filmjét a Leningrád blokádja alatt készült korabeli felvételekből szerkesztette, valójában figyelmen kívül hagyható tér és idő. A képek narráció és zene nélkül peregnek (a zörejeket utólag keverték alájuk), 24 kisebb-nagyobb részre osztva: van közöttük 7 perces, de 7 másodperces blokk is. Loznyica munkája nemcsak a konkrét történelmi eseményről szól - s megkockáztatjuk, elsősorban nem arról szól -, hanem arról, ahogyan a város normális életrendjét ismeretlen, pusztító erők felborítják. Csatajeleneteket nem látunk, s a maga fizikai valójában az ellenséget is csak egyszer, amikor a második "fejezetben" 30-40 foglyot végigvonultatnak az utcákon. A következményekkel szembesülünk: az égő, romos házakkal, a menekülő emberekkel, az utcán heverő tetemekkel. A bomlás jeleivel: a város vitalitását jelképező villamosok sínpályáiból készült tankcsapdákkal; annak a stációival, ahogyan a mindennapok céljává mindinkább, s végül kizárólag a túlélés (a filmben konkrétan a víz és a tüzelő beszerzése) válik. Hangsúlyos vonulata a filmnek a halottakhoz való viszony változása: az első áldozatokat még egyenként pásztázza végig a kamera (megrendülés); idővel az utcai tetemekre már oda sem figyelnek a járókelők (közönyösség, megszokás), a faszükséglet miatt eltűnnek a koporsók is, ruhákba, papírba csavarják a holtakat, majd csak simán a gödrökbe hajítják őket - a végén már ez sincs, a testek az út mentén hevernek egy kupacban.

A széthullás története ezzel zárul; az utolsó két betét a győzelmi ünnepet idézi meg. Nyilván a mégoly csekély történeti ismeretekkel rendelkező néző is felismeri a díszsortüzet lövő Aurórát, s ily módon visszazökkenhet a történelmi időbe és térbe. Ám a boldog, tapsoló emberek megjelenése a filmbéli történetben éppúgy előzmények nélküli, mint a városra zúdult rontás. A záróképsor egy nyilvános akasztás. Az elítéltek németek? Kollaboránsok? Orosz katonaszökevények? Mindegy is. Mert a lényeg a bűnhődés, a város természetes rendjébe erőszakkal beavatkozók megbüntetése.

Figyelmébe ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Madártávlat

Ép és értelmi fogyatékkal élő színészek játszanak együtt a MáSzínház inkluzív előadásai­ban, a repertoárjukon ezek mellett színházi nevelési előadások és hagyományos színházi produkciók is szerepelnek. A közös nevező mindegyik munkájukban a társadalmilag fontos és érzékeny témák felvetése.

Ki a pancser?

  • Domány András

Budapestről üzent Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyn´ski-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?