Múmia a kávéházban – Rejtő a tévében

  • Kovács Bálint
  • 2015. szeptember 19.

Film

Ma este fél nyolctól adja a Duna Tv Madarász Isti Rejtő-adaptációját, A fekete múmia átka című tévéfilmet. Előtte olvassák el kritikánkat.

Jókedvű mulatozás az elsőtől az utolsó percig, de ennél fontosabb, hogy Madarász Isti rendező számára majdnem ugyanolyan fontos volt a jó stílusérzék demonstrálása, mint a felszabadultságé. A Rejtő Jenő A detektív, a cowboy és a légió című művéből készült, de leginkább a legnagyobb légió-, késtárolás- és oroszhússaláta-szakértő, P. Howard korának ponyvaíróiról és az ő kétes hírű kávéházukról szóló film olyan akar lenni a képernyőn, amilyen a jó ponyva papíron: szórakoztató és könnyed bűnös élvezet az adott műnem önkéntes számkivetettjeitől.

false


Madarász Isti és a forgatókönyvíró Hegedűs Bálint magabiztosan találják meg azt a formát, amely révén gördülékeny a behatolás a sivatagoktól, szemérmetlen gyilkosságoktól és még elvetemültebb hatásvadászattól övezett területre: a kávéház tablóul szolgál egyrészt a megjelent írók agyszüleményeiben való lubickoláshoz – az adott stílust remek képi ötletekkel és jó humorral idéző kamufilmekkel –, másrészt néhány sorstörténet gyorsított lefolyású lebonyolításához. Mert valójában a film dramaturgiája az, ami igazán bravúros, már ha bravúrnak nevezzük, hogy a film roppant sokat akar fogni, és végül nem is markol keveset. A ponyvatörténeti gyorstalpalót már kipipáltuk, de van még jól sikerült, békebeli kávéházi atomszféra-teremtés (jelmezzel, díszlettel, de azért elsősorban mégiscsak Haumann Péterrel), van szerelmi dráma, sőt háromszög, van egzisztenciáliskrízis-megoldás (a tárgy egy gyorsírási fogadás), van szerelmi filozofálás, és végül, de elsősorban akad még egy életközepi és szimultán írói válság felismerése és leküzdése is. És a szálak úgy olvadnak össze, a karakterek és a dialógusok olyan találóan vannak megírva, hogy mi sem tűnik természetesebbnek, mint hogy mindez tényleg kielégítően belefér egy órába.

Csak hát hiába tartja minden rosszlelkű pedagógus, hogy a jókedv nem baj, azért A fekete múmiára mégiscsak rányomja bélyegét a vidámság: a rengeteg – úgy vizuális, mint ötletbeli – jópofaság már hatvan perc alatt is eléri az elviselhetőség és a rettentő fárasztóság határvidékét. Márpedig ott nagyon csúszós a talaj.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.