Bitó László kutatóorvos, író
MaNcs: Miközben az egyik legracionálisabb tudománnyal foglalkozott, épp a sokak által legirracionálisabbnak tartott világhoz, a mûvészethez fordult. Viszont hû maradt a megismerhetetlen agyhoz is, hiszen a legérthetetlenebb emberi viselkedésrõl kezdett írni, a gyilkolásról és a kegyetlenségrõl.
Bitó László: Azért, mert racionálisan is meg kell érteni ezeket a történeteket. Az elsõ könyvem a forradalomról szól, ám Amerikában nem lehetett itt elkezdeni, mert mikor elkészült, jöttek a kérdések: hogyan került Magyarország orosz megszállás alá, aztán mikor azt is megírtam, az, hogy Magyarország tényleg a németek oldalán állt-e. Akkor még néhány évet vissza kellett mennem, és végül tetralógia készült, a férfi fõszereplõ pedig már gyerekként jelent meg. Közben aztán rájöttem, azt akarom megérteni, hogyan lehetünk ilyen kegyetlenek egymáshoz, és például a második világháború hogyan törhetett ki. Ekkor azt is felismertem, hogy ezt magából a háborúból nem érthetem meg, mert nem ott kezdõdött a kegyetlenség. Másrészt viszont biológusként nem tudom elfogadni, hogy az ilyesmi velünk született, a génjeinkben van. Eddig a kultúrát, a mitológiát használtuk arra, hogy elidegenítsük magunkat a természetes világtól, hogy kegyetlenek lehessünk egymáshoz, hogy túllépjünk a gátlásokon. Pedig vannak bennünk gátlások. Az ötvenes években például az egyik tiszt megesküdött, hogy ha még egyszer meglát, lelõ. A forradalom alatt aztán rettenetesen félt, hogy mi lõjük le. Azt mondtam neki, olyan kevés töltényünk van, hogy abból nem pazarolunk rá egyet sem. De biztos vagyok benne, hogy akármilyen sok lett volna, nem tudtam volna lelõni. Sokszor kerültem ezután is olyan helyzetbe, amikor éreztem, hogy valami lefogja a kezem. Amikor Ábrahám feláldozza Izsákot, akkor a Biblia szerint Isten angyala fogja le a kezét. Szerintem ez nem Isten angyala volt, mert ilyen nincs. Amit mi ennek képzelünk, az a bennünk lévõ természetes gátlások sora. Saját gyermekét a normális agyú ember nem képes megölni, és ha rá is emeli a kését, nem bírja leszúrni. Isten pedig nem adhatott ilyen parancsot egy apának. Õ a teremtésért felelõs.
MaNcs: Ez úgy hangzik, mintha fel akarná menteni az Istent.
BL: Nem ezt akarom, hanem azt, hogy az emberek felelõsséget vállaljanak a tetteikért. A mostani gondviselõ isten képe téves. A teremtõ istenben benne van a gondviselõ, de úgy teremtett minket, hogy egymás gondját viseljük. Ám amíg állandóan egy külsõ gondviselõhöz futunk, addig nem kell sem ezt, sem tetteinket vállalnunk, illetve csak a hõsök tetteit ismerjük el. Én viszont ellenzek minden háborút és hõsiességet, s kétségbe vonom, hogy beszélhetünk egyáltalán háborús hõsökrõl. Ezért is írok gyakran bibliai történetekrõl. Azt próbálom megértetni, hogy a kultúránk nem a múlt században és nem a múlt évezredben kezdõdött. Ami tényleg befolyásol bennünket, az évezredekkel elõbbi. A görög filozófusok komolyan megpróbálták megérteni, hogy mi az állam, a filozófia szerepe. Manapság nincs ilyen. Valakiben felgerjed a hatalomvágy, és miniszterelnök akar lenni, de nem valamilyen filozófiai megfontolásból, vagy azért, mert elképzelései vannak. Leginkább a hatalomvágy dominál, ezt pedig nem lehet kultúrának nevezni. Persze a hatalomvágy is sokkal korábban kezdõdött, de mi a kultúrát használjuk arra, hogy a hatalomvágyat igazoljuk.
MaNcs: De az Ábrahám és Izsák címû, magyarul tavaly megjelent regényében szintén fõleg a hatalomvágy az oka annak, hogy az anya számûzi, az apa pedig meg akarja ölni a fiát.
BL: Több oka van ennek. Ábrahám leginkább azért akarja feláldozni Izsákot, mert elsõ fiát, Izmáelt el kellett ûznie. Mivel õ a sivatagban nem halt meg, Ábrahám attól tartott, hogy amíg Izsák él, addig Sárának érdeke megöletnie Izmáelt. Azt hiszem, ez volt a politikai ok. De Ábrahám tudta, hogy nem képes megölni a fiát, ezért képzelte, hogy hallotta a hangot, és hogy Isten parancsára kell gyilkolnia. Olyan isten azonban nincs, aki próbatételképpen azt mondaná, öld meg a fiad. A félrevezetés korszaka Jákobbal kezdõdik, és az a baj, hogy elfogadjuk, hogy elfogadtatják velünk ezeket a történeteket. Ezeket a történeteket egészen másként kell értelmezni. Azt kellene megérteni, hogy Ábrahám nem lett volna képes megölni a fiát, és azért nem, mert ez van a természetében. Ha úgy nevelkedünk fel, hogy Ábrahám hallgatott a hangra, és ezért õ a hit bajnoka, akkor félreértjük az egészet. Ezerszer elolvastam a Bibliából ezt a részt: ennek az Ábrahámnak semmi hite nem volt. Õ annak a példaképe, hogy milyen nyomorúságos lehet az életünk, ha nincs hitünk. És éppen ezek a történetek hitetik el velünk, hogy képesek vagyunk ölni.
Koroknai Edit
