Film

Noé

  • Szabó Ádám
  • 2014. május 10.

Film

Világvége-történet, példázat és emberiségdráma a vásznon, s a tét sem csekély: az emberiség sorsa és Darren Aronofsky eddig hibátlan pedigréje forog kockán. A rendező ambíciója ehhez mérten nagy - úgy akarja felmondani a leckét az özönvíztörténettől csak pusztításképeket váró plázanézőknek, hogy közben igyekszik szerzői kézjegyeket is ejteni az Araráton innenről és túlról.

Noé apánk szép és feltehetően színigaz történetét ezúttal egy sajátos mitológiával megspékelve kapjuk, amiben ugyan van fantázia, de az őrzőkként megjelenő bukott angyalok szála így, lábjegyzetként csekély, mint az emberiségben a jóság. A paradicsomból megesett kiűzetés utáni posztapokaliptikus világban ugyanis a bűn az úr, de a bűnhődés még várat magára - körülbelül a film feléig. Útmutatás nélküli, gyarló emberek próbálnak túlélni az Eli könyve, Az út és pár hasonszőrű film hátrahagyott díszletében - az Úrnak nyoma sincs, a számonkérő kiáltásokra csak a szürke ég tátog vissza. Aztán pár látomás után Noé megkapja feladatát, és munkához lát - hajót épít, Aronofsky pedig elkezd végre rendezni. A szereplők archetípusok lévén épp csak annyira megrajzoltak, amennyire kell, Noét kivéve. Nem hős, nem az emberiség megmentője, csupán egyszerű istenkereső, aki majd' összeszakad a teher alatt. Ekkor már a hajón vagyunk, és ott is maradunk - egy kamaradráma során lejátszódik az ember története és tragédiája, a szereplők képviselte értékek próbára tétetnek, a léc pedig folyamatosan billeg aközött, hogy az ember a teremtés koronája vagy csak sárkányfogvetemény. Persze választ nem várhatunk, pedig a rendező a film valamennyi szegmensében jelzi: ez a történet a mának szól. Csakhogy a lenyűgöző vizualitásnak, a széles moziterjesztésnek és Russel Crowe-nak ára van: megannyi alkotói engedmény - a film ezek ellenére működik, de mennyivel jobban mutathatna százmillióval kevesebbért, egy artmoziban.

Forgalmazza a UIP-Duna Film

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.