A pitesütés érzelmi csúcspontja filmjének, érzékiségben talán csak Patrick Swayze és Demi Moore Ghost-beli agyagozása ér a nyomába. A sülő pite több mint egy sülő pite, egy új családi egység összekovácsolódásának barackos metaforája: az anya-gyerek-szökevény szentháromságé. Ha elfogadjuk, és mi mást is tehetnénk, hogy Reitman egy ordas nagy melodrámát mesél, ha képesek vagyunk megbékélni a gondolattal, hogy Josh Brolin vérző börtönszökevénye szinte percek alatt válik egy csonka család mentőangyalává, pótpapává és férjpótló szeretővé, baseballoktatóvá és ezermesterré, mesterszakáccsá (pite!) és táncpartnerré, Kate Winslet pedig sokadszorra játssza (jól) a kókadozó, de egy kis locsolásra menten ébredező kertvárosi virágszál szerepét, akkor a film jó háromnegyedére nem lehet panaszunk. A fény mindig oda esik, ahová egy drámában esnie kell, elvétve feszültség is akad - mégiscsak szökevény van a háznál -, a pite pedig, nos, igen, ahogy sül-sül, majd kisül, az egy emlékezetes moneyshot. Csak a zárlat, az elviselhetetlen, méltatlan egy olyan filmhez, melyben ember és pite találkozása ilyen érzékenyen van ábrázolva.
Az UIP-Duna Film filmje
