"Olyan folyékony" - Isabelle Huppert színésznő

Film

Most hatvanéves, és mint mindenki, ő is magyar: egy francia angoltanárnő és egy Eperjesről kivándorolt széfgyártó lánya. A merész szerepek specialistája, s egy ideje Michael Haneke múzsája. Nálunk most a Haneke, a rendező c. dokumentumfilmben látható. Berlinben beszéltünk vele.


Magyar Narancs: Diderot Az apáca című művének friss filmváltozatában szerelmes rendfőnöknőt ad, de Hal Hartleynál is játszott már ex-apácát, aki pornóregényeket ír...

Isabelle Huppert: Színpadon is voltam apáca, Peter Zadeknél a Szeget szeggel Izabelláját játszottam. Pedig nem akarok sem a nevetségesség, sem a botránykeltés csapdájába esni.

MN: Önre jellemző bármiféle érzelmi megszállottság?

IH: Az érzelmek következményeivel való szembesülést senkinek nem lehet megúsznia.

MN: A Fülöp-szigetektől Koreán át Sydneyig forgat, színpadon játszik. Fontos a világ meghódítása?

IH: Tágítom a korlátaimat. Mindig is szerettem kilépni a kis személyes, francia, párizsi "kuckómból". Nem annyira kalandvágyból vagy emberszeretetből, mint inkább egoizmusból. Az utazás megsokszorozza a lehetőségeket. A mozi védelmező, a színház még inkább az. Akárcsak egy ház, aminek a belsejében el lehet rejtőzni, gyermeki módja ez az utazásnak, elmenni a legmesszebbre.

MN: Mi a véleménye a lánya, Lolita Chammah pályaválasztásáról?

IH: Lola már tíz éve dolgozik filmekben, színházban. Tizenöt évesen kezdte, egyik barátunk felkérésére. Mit mondhattam volna? Egy színész élete egyszerre eksztatikus és szorongató. Sok kitartás kell hozzá és lelkierő.

MN: Szinte soha nem beszél a gyerekeiről, a férjéről.

IH: A magánélet nem szerep. Az anyaság sem az. Nem viccelem el. Mint minden nőnek, akinek hivatása van, nekem is komoly dilemma, hogy a mindennapi élet pillanatai fontosabbak, vagy a szakmai pillanatok. A mozi olyan, mint a fekete nap, titokzatos, igéző. Nem tudok szabadulni attól az örök dilemmától, hogy érdemes-e, lehet-e egyáltalán munka nélkül élni vagy élet nélkül dolgozni. Hiába vagyok kivételezett helyzetben, mindig vannak pillanatok, amikor úgy érzem, szétszakadok, s bűntudatom van.

MN: A Copacabanában anya-lánya párost hoztak Lolitával. Amúgy ritkán látni vígjátékokban. Mi ennek az oka?

IH: Chabrolon és Ozonon kívül nem nézik ki belőlem a rendezők, hogy van humorom. Azt hittem, a 8 nő után özönlenek majd hozzám a komikus szerepek. Nem így történt. Talán nem is írnak jó vígjátékokat.

MN: Mi igaz abból, hogy a forgatási szünetekben kötöget?

IH: Csak ha unatkozom.

MN: Újra ezt a hivatást választaná?

IH: Nem választottam, egyszerűen jött, adódott. Persze ez mégis bonyolultabb ennél valamivel. Olyan, mint valami elhívás, belső késztetés. Létállapotnak nevezném, teljes elkötelezettségnek. Hamar rájöttem, hogy a színészet az, amiben egyesíteni tudom a képességeimet és a hiányosságaimat. A színészet azt is jelenti, hogy az ember semmit sem részesít előnyben, és semmit sem hanyagol el magából. A gyengeséget erővé, a szemérmességet magabiztossággá tudod tenni, és ez mérhetetlen szabadság.

MN: A filmvásznon határozottságot, gyakran kérlelhetetlenséget mutat, amihez irigylésre méltóan időtlen külső társul.

IH: Nem érzem a határokat a különböző életszakaszok között. Minden olyan folyékony, áttűnő.

MN: A szakmai kihívások tartják kondícióban?

IH: Furcsállom, amikor a kollégáim a munkánk könnyedségéről, valamiféle felelősségmentességről beszélnek, holott állandóan döntéseket kell hozni, ami gyakorlatiasságot követel. Mindamellett érzelmileg gyerekkorban élünk. Kell az egészhez némi naivitás is.

MN: Szeret kellemetlen, nehezen szerethető figurákat alakítani?

IH: Nézze, egy színésznőnek kettős élete van: vagy egy fantáziaképet testesít meg, amit magáról gondol, vagy pedig önmaga reálisabb részét. Én inkább a magamról alkotott fantáziakép felé hajlok, amelyik álmaimban, rémálmaimban megjelenik. Felszabadító érzés a saját árnyaimat megeleveníteni. Nem akarok mindenáron tetszeni.

MN: Főszerepekhez szokott, de elvállalt egy epizódszerepet Michael Haneke Szerelem című filmjében. Önnek is annyira tetszett, mint a közönségnek?

IH: Előttem van az utolsó jelenet. Ahogy áthaladok a kihalt szobákon, végül leülök, de nem maradok. Mindaz, amit az ember ilyenkor érez, az üresség, a magány, a valaha volt élet, a szüleié, ami már nincs. Az élet törékenysége, árnyéka. Minden benne van.

MN: Milyen iskola volt Chabrol s a vele forgatott hét film?

IH: Kezdetben amolyan stréber diák komplexussal mindent jól akartam csinálni az első csapóra.

MN: Chabrol pedagógiai módszerének szerves része a tánc és az ének. Igaz, hogy ének- és táncórákra járatja a színészeit?

IH: Megköveteli a helyes levegővételt és mozgáskultúrát; két elengedhetetlen összetevő egy szerep megformálásához. A sok hátránya mellett talán a mozgékonyságom a nagy előnye annak, hogy kicsi vagyok. Soha nem okozott problémát a súlyom, mindig kontrollálni tudtam a testemet. A szerepépítés titka gyakran egészen kicsi dolgokon múlik. Például azon, hogy mennyire állsz biztosan a cipődben.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.