Para-fenomén – Vasember 3

Film

A Casablancában Bogart és Bergman Párizst emlegette, a Bosszúállókban (kritikánk itt) Budapestről emlékezett meg Sólyomszem és Feketeözvegy, a Vasember harmadik részében pedig New York kerül elő újra meg újra verbálisan. Azok, akik csak most kapcsolódtak volna be a történetbe: Vasembert (született Tony Stark) utoljára a képregényfilmnek első osztályú Bosszúállókban láthattuk sok más képregényhős társaságában megmenteni a világot, ezért hát a sok hivatkozás a New York-i balhéra.


Jellemfejlődés szempontjából is fontos az eggyel ezelőtti, Joss Whedon által rendezett epizód, amely, bár boldog véget ért – nemcsak az emberiség úszta meg, de a New York-i shawarmaárusok is jól jártak –, Stark vasborítású lelkén súlyos karcolásokat hagyott. A Vasember 3-ban nemcsak azért lamentál a monogámiával még mindig csak barátkozó képregényhős, mert neki nem adatott meg sem isteni (lásd Thor), sem másmilyen emberfeletti (lásd The Hulk) tulajdonság, hanem rendre előveszik a New York óta nem tágító pánikrohamok is.

A harmadik rész számos méltánylandó vonásainak egyike, hogy a forgatókönyvírók a már meglévők mellé újabb parákat sorakoztattak fel, ezzel is igyekezvén súlyt adni a jól ismert karakternek. Olyan mélyre persze nem merészkedtek, hogy Tonyt akár csak egyszer is rajtakapnánk, amint magzati pózban pityereg vagy rájárna a xanaxos dobozra, de a kreatívok mégiscsak megpróbálkoztak valamivel: ástak egy bokáig érő gödröt, ebből kapaszkodik ki heroikus küzdelemben a főszereplő. A harmadik rész számos méltánylandó vonásainak másika, hogy a forgatókönyvírók amúgy az égvilágon semmi újat nem találtak ki, semmi lényegeset nem változtattak az immár negyedik menetét tekerő Vasemberen. Tony Stark maradt, aki volt: Robert Downey Jr. kikacsintós, komikusi találmánya, amely első körben kimondottan üdítően hatott a sok komolykodó szuperhős között (két műfajjal arrébb, a kalózos-kardozós sávban Johnny Depp tett valami hasonlót A Karib-tenger kalózaival). A harmadik rész sokadik méltánylandó vonása Shane Black maga; nem azért, mert rendezőként bármivel is képes felülmúlni a sokfelé induló, de sehová sem tartó második részt, hanem sokkal inkább azért, mert semmit sem szeretünk jobban, mint az underdog-sztorikat, és a Halálos fegyver forgatókönyvírójának rendezői másodvirágzása ilyen menő sztori. Ám míg Black személye menő, vasemberes munkássága nem több életerős közepesnél.

És még mindig van mit méltányolni ezen a korrekt, a Bosszúállók farvizén ügyesen elevickélő alibirészen: Ben Kingsley és Gwyneth Paltrow játékba hozása ügyes húzás, miként az is, hogy a tévében nem műműsorok műepizódjai, hanem egy nagyon is valós és nagyon is mai sorozat, a Downton Abbey fut. Ötletből tehát sok van, kamaszgyerekszálból a kelleténél több is, csak tétje, az nincs az egésznek. Míg a Bosszúállók végén megérdemelten járt a shawarma, itt legfeljebb egy (na jó, két) falafelgombócot tudunk megajánlani.

Forgalmazza a Fórum Hungary

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.