MaNcs: Már jó harminc évvel ezelőtt ti voltatok a legnépszerűbbek Gambiában, ugyan akkor még Super Eagles névvel. Milyen zenét játszottatok?
Badou Jobe: Főleg feldolgozásokat. Leginkább európai számokat, de kubai és kongói zenéket is.
MaNcs: Miért nem nyugat-afrikait?
BJ: Fiatalok voltunk, és Afrika-szerte ezek a zenék mentek. Csak miután függetlenné vált Gambia, akkor döbbentünk rá, mennyire fontos, hogy a saját zenénket játsszuk. Akkor aztán letettük a hangszereket, felvettük a tollat, magnót vásároltunk, és felkerestük az őserdőben a mestereket. Tizenkét népcsoport él Gambiában: Fula, Wolof, Mandingo, Balanta és így tovább, mindegyiknek megvan a maga külön zenéje, ezeket tanulmányoztuk. Két év telt így el, s csak azután kezdtünk újra játszani.
MaNcs: Miért váltottatok át az Ifang Bondi névre?
BJ: Ez ugyanannak a folyamatnak volt a része. Amint a saját zenénket játszottuk, fontossá vált, hogy a nevünk is saját, afrikai legyen. Ekkor választottuk az Ifang Bondit. Egyrészt azt jelenti, hogy Légy önmagad kreatív értelemben, ugyanakkor egy spirituális maszkot is jelent, amellyel meg lehet látni a jót és a rosszat; és aki rosszat tesz, azt az Ifang Bondi megbünteti. Ez az oka annak, hogy olyan komolyak a dalszövegek, mindig arról énekeltünk, ami a társadalomban történt, akár jó volt, akár rossz.
MaNcs: Mikor és miért települtetek át Hollandiába?
BJ: 1969-től elég gyakran jártam Európába. Aztán 1981-ben államcsíny volt Gambiában, és utána két évig nem történt semmi, koncertezni sem lehetett, így inkább Európában kalandoztunk. Négy-öt hónapot ott töltöttünk, aztán visszatértünk Gambiába, állandóan jöttünk-mentünk. Most főleg Hollandiában tartózkodom. Úgy néz ki, hogy szeptember végéig tart a turné, aztán még két hónapot itt töltök, ilyenkor dolgozom az új dalokkal, s decembertől Gambiában töltök hat hónapot. A zenészeim részben szenegáliak, részben gambiaiak, ők még több időt töltenek otthon. Ha nem odahaza élnének, elvesztenék a kapcsolatot az ottani dolgokkal. Csak olyan zenészekkel dolgozom, akik Afrikában élnek.
MaNcs: Azt olvastam, a gambiai zenét a kora szimbolizálja.
BJ: Korán jó ötven éve játszanak Gambiában, de volt előtte egy még népszerűbb hangszer, a konting. Olyan volt a formája, mint egy kis gitárnak. Ezt valaki átvitte a folyón (vélhetőleg a Gambia és Szenegál közötti Saloum nevűn - a szerk.), onnan pedig hoztak egy korát, s mivel mindkét hangszer tetszést aratott, végbement a csere. Így került a kora Gambiába, s azóta osztozik rajta Szenegál, Gambia és Bissau-Guinea. Persze még sok hangszer jellemző Gambiára - a nyanyerót, ami egy egyhúros hegedű, tavaly be is mutattuk Európában -, többnyire ütős és húros hangszerek. De a legismertebb valóban a kora.
MaNcs: Mennyire fontos még Gambiában, hogy egy zenész a zenészek kasztjába - griot-ként - szülessen?
BJ: A griot-knak rendkívül fontos szerepük van a társadalomban, hiszen ők őrzik és adják tovább a történelmet. Ha valaki, mint én, nem griot-ként születik, az a kutatásain keresztül kerülhet velük kapcsolatba. A zene mellett az olyan ceremóniák lebonyolításában is szerepük van, mint a névadás, a házasságkötés, a keresztelés.
MaNcs: Ha lemezt készítesz, ugyanazt szánod az európai, mint az afrikai piacra?
BJ: Természetesen. Nem is lehetne másmilyen. Amit játszom, az száz százalékig afrikai zene. Tudom, hogy vannak afrikai zenekarok, amelyek erre járva az európai fülhöz igazítják a zenéjüket, és én ezt megértem, de nem az én asztalom. Én ugyanazt játszom Európában, mint Afrikában.
MaNcs: És amit e zenében a legfontosabbnak tartasz?
BJ: Mindig az jár a fejemben, hogy egyedülálló legyen. Ez az, amit szeretnék továbbadni a fiataloknak. Nekem nagyon fontos, hogy fiatalokkal játszhassak, és hogy megőrizzük a hagyományunkat - ezért van a zenekaromban több griot, mint egyszerű zenész.
Marton László Távolodó
