Film

Ragyogó nekropolisz

  • Szabó Ádám
  • 2016. január 10.

Film

Felébredni képtelen katonák fekszenek egy iskolából frissen átalakított kórházban. Magányos, zavaros múltú néni érkezik ápolónak. A katona, akit ellát, csodálatos módon felébred, ők ketten pedig narkolepsziás tünetekkel tűzdelt, kedélyes kvaterkázásokba merülnek. Lám, mily szépen pörgeti a víz a malmot! Imigyen telik az idő.

Hasonló forgatókönyv szerint dolgozhatott a thai Apichatpong Weerasethakul, hiszen filmjei mindig inkább a nézőről szólnak, minthogy bármiféle dramaturgiával vagy történettel bajlódjanak. Mormogásszerű alapjáraton zengő alkotásairól nehéz eldönteni, hogy egy lassú folyású patakként vagy tekintélyes Bajkál-tóként akarnak működni. Cannes-i Arany Pálmája óta a direktor még magabiztosabban ülteti el vallásfilozófiai, lételméleti vagy épp szimbolikusan semmilyen gondolatcsíráit az arra ér­demeseknek. Merthogy a türelem lenne a kulcsszó a film megértéséhez, és egy percig sem kétlem, hogy az arra fogékonyakat kétórás, megfeszített kemény munka árán valóban olyan állapotba juttathatja a film, mint kevés alkotás a pesti művészmozik zugtermeinek palettájáról.

A lét és nemlét, álom és valóság határait elmosni igyekvő Ragyogó nekropolisz a rendezőtől megszokott módon sajátos időkezeléssel dolgozik, csak a mitológiai csibészkedésbe hintett jelenetek szolgálnak némi kapaszkodóval félóránként. Aztán a körforgás folytatódik, visszatérünk az alaphelyzetbe, a vásznon már megint mindenki alszik, és lassan mi is visszakerülünk ebbe a zen állapotba.

Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.