Forró nyári délután a Gellért teraszán, kígyózó kábelek mindenfelé. A 1o4-es szobában Böszörményi Zsuzsa új filmjének egyik jelenetét forgatják. A Mélyen őrzött pillanatok napjainkban, Magyarországon játszódik. A nevelőintézetet tizennyolc éves korukban elhagyó lányokról szól a mese. Kisirmát (Bagaméri Eszter) egy kiismerhetetlen korú asszony, Katinka (Kati Outinen) várja. Kisirma három hónapos terhes, Katinka hasonló sorsú lányokkal szállásolja el. Amikor a szülés ideje eljön, New Yorkba repül, hogy ott hozza világra gyerekét. Egy hónapig szoptat, megkapja pénzét, a gyerek marad, ő pedig hazajön Magyarországra. Aki Kaurismäki kedvenc színésznőjével, Kati Outinennel beszélgetünk.Kati Outinen: Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a filmezés Kaurismäkival csak kis része a munkámnak. Színházban is játszom, rendszeresen írok rádiójátékokat, színészmesterséget tanítok. Filmezni persze imádok, ha izgalmas, méltó forgatókönyvvel keresnek meg, mint Böszörményi Zsuzsa: szeretettel mondok igent. Pontosabban mondanék: mert már csak fel sem kérnek, hisz tényleg elterjedhetett rólam, hogy Kaurismäki művészi tulajdona vagyok. Ez nem igaz.
Magyar Narancs: Mit talált izgalmasnak Böszörményi könyvében?
KO: Miután hihetetlenül más a kulturális miliő itt és Finnországban, ahol ilyen típusú nevelőintézetekről még csak nem is hallani: megdöbbentett az egész. Ami a béranyaság és a gyerekkereskedelem ezen formáját illeti, nem akartam elhinni, hogy Európa közepén, a XXI. században ilyesmi létezik. Megfagyott a lelkem, porig alázva éreztem magam mint nő, és nem utolsósorban arra gondoltam, hogy nekem is van egy Kisirmával egyidős lányom. Reszketett a szívem. Megijedtem a közvetítőnő, Katinka szerepétől, mert életemben nem játszottam ennyire számító, hideg asszonyt. Mi több, olyat, akinek a szerepében szemernyi humort sem fedeztem fel. Akik ismerik a munkáimat, tudják, hogy eszköztáram talán legerősebb oldala ez, ami sok mindenen átsegít. Zsuzsával sokat beszélgettünk, és azóta árnyaltabbnak látom a figurát. Az mindenesetre üdítő, hogy fiatal színésznő koromban majd minden film arról szólt, hogy egy, az élete elején álló fiú-férfi hogyan próbálja megvalósítani magát, manapság pedig egyre több olyat látok, amiben egy fiatal lány életének a kiteljesedése áll a történet középpontjában. Egy pillanatra visszatérnék Finnországra: a gazdasági helyzetünk, fejlettségünk is hozzájárul egy kifinomultabb, ám mégis erősebb emberek közti szolidaritásra. Nálunk gyakran előfordul, hogy egy-két saját gyerek után egy pár úgy dönt, hogy Thaiföldről, Indonéziából, afrikai országokból adoptál egy-két kisgyereket, gyakran más-más kultúrából a kettőt. Ám a finn törvények nem engedik meg ilyen esetben, hogy a pár válogasson: fiút akar-e vagy lányt. Netán ikreket. Milyen korút. Bár a segélyszervezetek és a hatóságok természetesen mindent megtesznek, hogy az örökbe fogadott gyerek optimálisan be tudjon simulni a befogadó családba. Tehát: válogatni nem lehet, s ezzel kapcsolatban is hallottam egy döbbenetes történetet Magyarországon, miszerint ha a szülők nem akarnak cigány kisfiút vagy kislányt, az első beszélgetésen ezt írásban jelezniük kell. Erre nem szeretnék semmit mondani, mert elsősorban vendég vagyok itt, és felszínesek az ismereteim, kevés információm van arról, hogy vajon a helyzet hogy juthatott idáig. Érzéseim persze vannak ezzel kapcsolatban.
MN: Ebben a filmben ki az áldozat?
KO: Bár fiktív történet, a rendező nem hagyott kétségben a felől, hogy nagyon is van valóságalapja. Az én értelmezésemben mindenki áldozat, azokat kivéve, akik ebből pénzt keresnek, hasznot húznak, meggazdagodnak. Áldozat a kislány, már eleve az intézetben eltöltött évei miatt, áldozat, ahogy első gyereke megfogan, ami egy nő életének alighanem a legfontosabb, legszebb és legharmonikusabb szakasza kellene hogy legyen - ideális körülmények közt. Áldozatok azok a párok, akik tán utolsó kétségbeesésükben, pánikban és már-már hisztériku
Ps100t5h100z13.5k0b0c"Black"f"ScalaSans-Regular">
Ps100t5h100z52k0b0c"Black"f"ScalaSans-Bold">
Ps100t5h100z13.5k0b0c"Black"f"ScalaSans-Italic">
azt hiszem, a gyereke az övé, akármilyen helyzetbe sodorta is őt az élet. Nincs vagy csak nagyon kevés megváltoztathatatlan döntés létezik.
MN: Obligát kérdés nálunk forgató színészektől: hogy érzi magát?
KO: Pár napja vagyok csak itt, és időm tetemes részét eddig a forgatócsoporttal töltöttem. S bár két forgatócsoport a világ bármely pontjáról sokkal jobban hasonlít egymásra, mint állítólag mi, finnek és magyarok - gondolom, erre célzott -, megtisztelő az a kiemelt figyelem, odaadás, tisztelet, amit a kollégáimtól kapok. Már-már úgy érzem magam, mint egy filmsztár, pedig semmi nem áll tőlem távolabb. Nekem ez munka. Ez a munkám.
MN: Kaurismäki nagy embernyúzó hírében áll.
KO: Valóban rabszolgatartó lehetett előző életében, csakhogy őt nem az önző típusú tökéletességre való törekvés hajtja, hanem azt akarja, hogy a film legyen tökéletes, és mi, színészek benne a legjobbak. ´szintén szólva nagy ívben tesz saját magára, és már-már öli, pusztítja magát egy film kedvéért. Egyet mondhatok: amikor neki nem sikerül egy film, az sem tekinthető egy bizonyos mércével mérve rossznak. Igen, Kaurismäki is csinált már sikertelen filmet, főleg anyagilag. Szart soha.
MN: Cannes-ba miért nem kísérte el magát, átvenni a legjobb női alakítás díját, villoghatott volna kedvenc színésznőjével a vörös szőnyegen.
KO: Akinak szőlőültetvényei vannak Portugáliában, és nem azért, mert ez most olyan divatos dolog. Több mint tíz évvel ezelőtt is megvolt már, mert ha az ember éppen nem dolgozik, akkor nem lehet kibírni a finn telet. Néha amúgy se. A helyzet az volt tavalyelőtt, hogy a tavaszi metszés időszakára esett a fesztivál, és Kaurismäki, akiről mintha már említettem volna, hogy perfekcionalista, egy napra sem volt hajlandó otthagyni a munkálatokat. Bele is halt volna. Mellesleg semmiben nem változott a díj óta az életünk. Végül is: mindketten elmúltunk már negyvenévesek. Az Arany Pálma maximum egy fiatal huszonévest szédíthet meg. Büszke voltam, a finn sajtó pedig elkényeztetett, mert minden magazin címlapjáról én bámultam: legalább megadatott, hogy életemben először felismertek az utcán. De miután minden csoda addig a bizonyos tizenöt percnyi hírnévig tart, én már másnap a finn rádióban dolgoztam egy hangjátékom felvételén, ő pedig lassan-lassan adós egy újabb filmmel.
Albert Györgyi
