És ezzel még nincs vége. Holott itt kéne vége legyen, logikailag ebből egy vége következtetés adódik. De adódik más is, egy bakugrással onnét, ahol a part szakad. T. D. egy de Stael nevű festő képeit mutogatja egy albumból, ez az illető épp azon a napon lett öngyilkos, amelyen Tandori pályára állt egy bizonyos Petőfi-pályázat elnyerésével. A festőnek látszólag semmi oka nem volt rá, hogy kivesse magát kies antibes-i műterme ablakából. T. D. szerint nem volt türelme kivárni azt az egy órát, ami mindennap eljön, kinek reggel, kinek délután, a szuicidális óra, amikor az ember még azt a kazettát is utálja, amelyet maga állított össze kedvenc zenéiből - best of Tandori -, de ha kiállja, hogy megállja, akkor egy óra múlva, de legkésőbb holnap, isteni jó lesz megint ezt hallgatni.
2.
Ez a tanulságos eset egy filmben hangzik el, múlt pénteken adta a tévé, előre hozott születésnapi üdvözletnek szánhatták, csak elfelejtették mondani, Papp Gábor Zsigmond készítette 1996-ban, ez volt a vizsgafilmje. Könnyen lehetett volna "ráépülős" darab, hogy fogok magamnak egy alkalmatos palit, aki majd elviszi, megcsinálja helyettem az egészet. Nem lett az: nemcsak elvesznek Tandoritól, hanem adnak is neki. A film úgy járja körül a címszereplőt, hogy körüljárja vele a színhelyt, a tetthelyet, a Krisztinát, ahol az alkotók meglepetésként, ajándékba falfirkákon, utcatáblákon, a hetes buszon megvalósították T. D. egynémely képversét, ideogrammáját. Tandori az a személy, akit nyugodtan ki lehet állítani az utcasarokra, teszem azt a nulla kilométerkő mellé, onnan is jókat fog mondani. Ezúttal szerencsére a filmesek is dolgoztak, gondolkodtak, voltak képi ötleteik arra, hogy a végtermék ne csak hallgatható, nézhető is legyen. (Lévén szó vizsgafilmről, a képi gyönyörűségek enyhe túltengését bocsánatos bűnnek kell tartanunk.) Papp Gábor Zsigmond már a negyedik filmnél tart azóta, A Collegium végnapjait (az Eötvös-kollégium szétveréséről), a Kazót (a Kazohínia című kultregényről) és a Budapest retrót (emlékjelek a hatvanas-hetvenes évekből), ha szembe jönnek, ne kerüljék ki.
3.
Th. Bernhard szerint ötvenen túl minden év gyalázat. Addigra (eddigre) mindenki halálra mocskolja magát. (Ki többé, ki kevésbé, de azért halálra.) Igaza van, és ebből mit sem von le, hogy ő is túlélt. Még öngyilkos sem lett - az általános hiedelemmel és szuicidiumra felbujtó munkásságával szöges ellentétben. Határos a lehetetlennel: itt lenni, és nem lépni bele, ugrálni közt, mint a veréb. És nem hagyni mást magunk után, csak verset, ami egyébből sem áll, mint ami nincs is. Ez joggal számít csodának. Aki Tandorit unja, az életet unja.
Bori Erzsébet
