Rút köszöntő: Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.

  • Bori Erzsébet
  • 1998. december 10.

Film

Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.WittiEz a beszéd!T. D.1.Tandori Dezső hatvanéves.
Most jönne az: lehetetlen, hogy már hatvanéves. T. D. esetében ez így néz ki: lehetetlen, hogy még csak hatvan- éves. Hiszen özönvíz, világvége, sőt rendszerváltás is volt már azóta, hogy a Töredék Hamletnek, majd az Egy talált tárgy megtisztítása kötettel "kopernikuszi fordulatot" hozott a magyar költészetbe. Aztán csak írt, írt egyre, másképp, a fordításokkal együtt ezek a teleírt könyvlapok (negyvenezer ívre emlékszem) körülérnék az Egyenlítőt, talán nem is csak egyszer. Verebek, lovak és medvék minden mennyiségben, egy sor - mára már tudható: posztmodern - regény, tanulmányok és megmondhatatlan műfajú (esszé is, tárca is, napló is) tandoriádák cikk vagy kötet, sőt/vagy Tandori Live formában, versek, megint csak a versek. És hogy mi jön ki mindebből? Élet és irodalom. Irodalom - a XX. századi foglalata, és előleg a XXI. századból. Élet, ami nekem az eminencia, élethalál kérdése, de erről nem nagyon lehet beszélni. Hagyján, hogy nem tudjuk, miért élünk (irodalmiasabban: mivégre vagyunk a világon), nagyobb gáz, hogy azt se tudjuk, hogyan éljünk. Hogyan kéne élni. Egy szégyen, gyalázat az életünk, botrány az egész, rá se bírunk nézni. Hányni kell, ha ránézünk. Minden emberi leleményességre szükségünk van, hogy eltakarjuk, hazudni kell már ahhoz is, hogy reggel felkeljünk (minek is?). T. D. legnagyobb műve életmű, egy lehetséges élet műve, a verebektől eltanult, a Nagy Koalabajnokságokon évtizedekig csiszolt életé, amelyhez versenyt futó lovak hozzák a transzcendenciát. Egy lehető legkevésbé kártékony (expanzív, romboló, birtokló-fogyasztó stb.) élet, és nincs hozzá ideológia.

És ezzel még nincs vége. Holott itt kéne vége legyen, logikailag ebből egy vége következtetés adódik. De adódik más is, egy bakugrással onnét, ahol a part szakad. T. D. egy de Stael nevű festő képeit mutogatja egy albumból, ez az illető épp azon a napon lett öngyilkos, amelyen Tandori pályára állt egy bizonyos Petőfi-pályázat elnyerésével. A festőnek látszólag semmi oka nem volt rá, hogy kivesse magát kies antibes-i műterme ablakából. T. D. szerint nem volt türelme kivárni azt az egy órát, ami mindennap eljön, kinek reggel, kinek délután, a szuicidális óra, amikor az ember még azt a kazettát is utálja, amelyet maga állított össze kedvenc zenéiből - best of Tandori -, de ha kiállja, hogy megállja, akkor egy óra múlva, de legkésőbb holnap, isteni jó lesz megint ezt hallgatni.

2.

Ez a tanulságos eset egy filmben hangzik el, múlt pénteken adta a tévé, előre hozott születésnapi üdvözletnek szánhatták, csak elfelejtették mondani, Papp Gábor Zsigmond készítette 1996-ban, ez volt a vizsgafilmje. Könnyen lehetett volna "ráépülős" darab, hogy fogok magamnak egy alkalmatos palit, aki majd elviszi, megcsinálja helyettem az egészet. Nem lett az: nemcsak elvesznek Tandoritól, hanem adnak is neki. A film úgy járja körül a címszereplőt, hogy körüljárja vele a színhelyt, a tetthelyet, a Krisztinát, ahol az alkotók meglepetésként, ajándékba falfirkákon, utcatáblákon, a hetes buszon megvalósították T. D. egynémely képversét, ideogrammáját. Tandori az a személy, akit nyugodtan ki lehet állítani az utcasarokra, teszem azt a nulla kilométerkő mellé, onnan is jókat fog mondani. Ezúttal szerencsére a filmesek is dolgoztak, gondolkodtak, voltak képi ötleteik arra, hogy a végtermék ne csak hallgatható, nézhető is legyen. (Lévén szó vizsgafilmről, a képi gyönyörűségek enyhe túltengését bocsánatos bűnnek kell tartanunk.) Papp Gábor Zsigmond már a negyedik filmnél tart azóta, A Collegium végnapjait (az Eötvös-kollégium szétveréséről), a Kazót (a Kazohínia című kultregényről) és a Budapest retrót (emlékjelek a hatvanas-hetvenes évekből), ha szembe jönnek, ne kerüljék ki.

3.

Th. Bernhard szerint ötvenen túl minden év gyalázat. Addigra (eddigre) mindenki halálra mocskolja magát. (Ki többé, ki kevésbé, de azért halálra.) Igaza van, és ebből mit sem von le, hogy ő is túlélt. Még öngyilkos sem lett - az általános hiedelemmel és szuicidiumra felbujtó munkásságával szöges ellentétben. Határos a lehetetlennel: itt lenni, és nem lépni bele, ugrálni közt, mint a veréb. És nem hagyni mást magunk után, csak verset, ami egyébből sem áll, mint ami nincs is. Ez joggal számít csodának. Aki Tandorit unja, az életet unja.

Bori Erzsébet

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.