A svéd rendező, Marten Klingberg próbálkozása tulajdonképpen így sem ügyetlen - de távolról sem az a lényeg itt, hogy Valle (Jonas Karlsson) miként fér Maria bőrébe, amikor a légitársaságnál a nagy emancipáció miatt csak női pilótákat alkalmaznak.
Van itt ugyanis valami, ami alapjaiban veszi élét az egész helyzetkomikumnak. Persze igényesen megcsinált történettel van dolgunk, így van min mosolyogni, és a színészek sem csapnivalók. De az az alaphelyzet, miszerint látnunk kellene valami furcsa és eget rengető határátlépést a nemi szerepek között, a film kontextusában egyszerűen nem létezik: az eset pikantériája - amire anno Tony Curtis és Jack Lemmon is rájátszottak a Van, aki forrón szeretiben - Klingberg feminizmussal, queer-elmélettel és crossdressing-fogalmakkal dús Svédországában egyszerűen bagatell. Valle ugyanis már-már utópisztikus szexuális liberalizmusba csöppen: vadfeminista nővére queer-kommunájában kap szállást, anyja éppen házasodni készül élete nőjével, felesége elhagyja egy hatvan évvel idősebb öregúrért, munkatársai és kiszemelt barátnője pedig olyan természetességgel biszexuálisok, hogy Valle genderváltása meg se kottyan nekik.
Hogy akkor mégis mi a konfliktus? A fene tudja. Talán éppen ez a lényeg: látni, amint ez az egész konfliktustalanul működik, hogy egyszerűen derűs. Ezzel Klingberg kicsit tovább is lép, kicsit egy helyben marad: valami újat mutat, régi viccekkel - tulajdonképpen szórakoztatóan, de mindenekelőtt tök természetesen.
Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány
