Zsótér Sándor: Három éve hallottam először Sarah Kane-ről. Megszereztem egy darabját Angliából. Mivel Magyarországon így nem lehet darabokkal "üzletelni", Jákfalvy Magdolna segítségével lefordíttattam ingyen a darabot, hogy házalhassak vele színigazgatóknál. Kevés sikerrel. Közben párhuzamosan már egy ideje tervezgettük a Trafóval, hogy csinálok ott valamit. Addigra már Kane egy másik darabját is megszereztem, a Trafó pedig erre szabad utat adott. Egyébként úgy néz ki, hogy a másik darab is színre kerül még ebben az évadban a Thália Stúdióban. Amikor először olvastam Kane-től, tudtam, valamikor meg fogom csinálni. Amikor meg itt a lehetőség, verem a fejem a falba, mert nagyon nehéz munka.
MN: Miért nem vállalkoztak a színrevitelre az általad megkeresett színházak?
ZSS: Akik olvasták a darabot, mind megijedtek tőle. Meghökkentem, hogy olyan emberek, akik színházzal foglalkoznak, kizárólag csak a durva akciókra figyelnek fel. Úgy tettek, mintha soha nem olvastak volna egyetlen görög darabot sem vagy Shakespeare-t. Mintha nem olvasták volna a Titus Andronicust, ahol Laviniát megerőszakolják, kitépik a nyelvét, és levágják a kezét.
MN: Angliában viszont kurrens cikknek számítanak a Kane-darabok...
ZSS: Az első előadásokkal ott is nagyon elbántak. A legelső kritikák olyanok voltak, mintha Magyarországon írták volna őket. Mint ahogy Harold Pinter első bemutatóját is nagyon lehúzták, de legalább bemutatták, és a következőre már odafigyeltek. Kísértetiesen hasonlít egymáshoz a két szerző fogadtatása. Addig kell menni, amíg az ember el nem éri azt, amit fontosnak tart. Én például fontosnak tartom, hogy Sarah Kane darabjait játsszák nálunk. Ha minden színházban játszanák, azt mondanám, hogy nem, mert divatcikk.
MN: Ezek szerint ami divatos, az már nem jó?
ZSS: Általában nem, mert a divatossá válást olyan közhangulat előzi meg, amely felületes gondolkodás eredménye.
MN: Vajon a színigazgatók miért mondanak könnyebben igent egy klasszikus darab modern feldolgozására, mint a kortárs modern darabokra?
ZSS: A klasszikusok valahogy védett állatnak számítanak. Talán úgy gondolják, az még belefér, ha egy klasszikust máshogy adunk elő, mint ahogy szokás.
Megértettem és felfogtam a hiedelmeket, de ezeket csak egy előadás tudja megszüntetni. Csak egy előadás tudja meggyőzni őket arról, hogy nem azért kell bemutatni, mert a világban most ez a divatos, hanem azért, mert úgy tud szólni, ahogy más nem.
MN: Miben rejlik a különlegessége?
ZSS: Fantasztikusan kerül ki minden lehetséges klisét vagy érzelgősséget. Soha nem az történik, amit várnál, de nem úgy, mint egy krimiben. Úgy kérdez rá a dolgokra, hogy az az érzésed, jobban látja a lényeget. Nem engedi sírni az embereket, amikor valami kegyetlen vagy durva történik, mert az emberek a valóságban sem sírnak ilyenkor. Komolyan veszi a dolgokat, ahogy az előadás egyik kulcsfigurája. Az erőszak csupán egy megnyilvánulási forma, de nem témája a darabnak.
MN: Sarah Kane, miután a kábítószer-túladagolásból az orvosok megmentették, hazament, és felakasztotta magát. A darabban, mintegy jóslatszerűen, megjelenik egy nagyon hasonló motívum.
ZSS: Egy elhagyott egyetem a darab helyszíne. Hét ember él ezen a helyen. Nem lehet tudni, hogy rajtuk kívül élnek-e ott mások is, ahogy azt sem, hogy a kerítésen túlról beszűrődő hangok valóságosak-e. Egy fiatalember kábítószer-túladagolás útján megöleti magát. A halott fiúhoz megérkezik a húga, akinek minden vágya, hogy átváltozhasson saját testvérévé. A történet másik szála két fiú szerelme. Köznapi esküdözéseik, ígéreteik számon kéretnek és megvalósíttatnak az eseményeket kézben tartó figura, Tinker - a név jelentése: kontár kisiparos - által. A lány átváltozik saját testvérévé, lemond mindenről, ami ő volt. A másik pár esetében a "Meghalnék érted" ígéret válik valóra.
MN: A kimondott szavakat az írónő véresen komolyan veszi.
ZSS: Kane, ahogy Tinker is, szavadon fog, olyan helyzetekbe hoz, hogy meg kelljen tapasztalnod olyan dolgokat, amelyeknek a jelentésével nem voltál tisztában semmilyen értelemben. Egyszerűen csak kimondtál valamit, mert akkor úgy gondoltad, de a szavak valóságos értelmét nem érzékelted.
Kane merőben másképp kérdez rá a dolgokra, valahogy mélyebbre váj.
Azért kellene ilyen darabokat többet játszani, hogy a színészeknek, a rendezőknek és a közönségnek is legyen gyakorlata az ilyen típusú darabokban.
MN: A Trafó befogadó színház, az itt futó előadások nem hosszú életűek. Nehezebb így dolgozni?
ZSS: Az előadások többségénél megfigyelhető, hogy valamihez képest jönnek létre, felelnek egymásra. Itt viszont nincsen semmilyen mező, amiben az előadásnak kijelölt helye lenne.
MN: Te válogathattad ki a szereplőket?
ZSS: Igen. Olyan embereknek szóltam, akikkel szeretek együtt dolgozni. Olyan színészeknek és táncosoknak, akiknek - nagy szavak - van hivatástudatuk. Szükségem van a gondolataikra.
MN: A színészek gyakran nyilatkozzák, hogy várják a veled való munkát. Mi ennek az oka?
ZSS: Van, aki várja, van, aki nem. Aki nem, az nyilván nem beszél róla. De azok is szoktak csalódni, akik alapjában véve szeretnek velem dolgozni. ´k vagy megbocsátanak, vagy nem.
MN: Milyen feladatok várnak rád még az idei évadban?
ZSS: A szecsuáni jóembert rendezem a Vígszínházban, utána az Újvidéki Színházban várnak, majd Szegeden, a Tantus Művelődési Házban Brecht Galileije, az évad végén pedig a Thália Stúdióban egy másik Sarah Kane-darab, a Szétbombázva (Blasted). És vár rám egy munka a Radnóti Színházban is.
H. I.
