Film
Vadászok a ködben
Vagy Vadászok a közelben – mindkét cím szerepel a platformon, de ennek nincs jelentősége.
Kyuka – Mielőtt véget ér a nyár
Valahol a szépséges Égei-tengeren járunk, a fejünk felett forrón tüzel a nap, a parton nyugszik a demokrácia bölcsője, a vitorláson pedig apa és két felnőttkorú gyermeke ringatózik.
Mesterséges intelligencia segítségével állítanák helyre Orson Welles mesterművét
Az Ambersonok tündöklése és bukása a filmtörténet egyik legszerencsétlenebb sorsú filmje – amely még kurtított formában is klasszikussá vált.
Hová futnál?
Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.
Cserbenhagyás
A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.
Mindig eljön az éj
Szegény Lynette-et, a sütigyári munkásnőt, másodállású felszolgálót az ág is húzza.
Eenie Meanie
Unalmas filmnek a közmegegyezés a lassú, parttalan mozikat szokta minősíteni.
Eldobott aggyal
A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.
Kezdjetek el élni
A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.
A három nyomozó és a Kárpátok kutyája
Robert Arthur Jr. ifjúsági regénysorozata, az Alfred Hitchcock és a három nyomozó különös világsikerrel büszkélkedhet, már azon túl is, hogy a szerző haláláig 10 könyvet publikált a három tizenéves magánszimatról.