A teljesítményfilmekben is köztudottan járatos Baltasar Kormákurt egy színigaz megmenekülés történetével találta el Hollywood. A Csendes-óceánon vitorlázó szerelmespár hajótörést szenved az évszázad viharában, s a súlyosan sérült férfit is ápolni kénytelen nő másfél hónapon át próbálja a mindössze másfél ezer kilométerre lévő Hawaii felé kormányozni az alig menetképes járművet.
A filmsztároknak mindig kijárt a gondosan sminkelt, kiegyensúlyozottan világított, előnyös pozícióból fényképezett megjelenés. Rúgtak ki azért operatőrt, mert felvetette, hogy a művésznő profilját nem mindig ugyanarról az oldalról kellene megörökíteni. Ma viszont az a kihívás sminkes, világosító, operatőr, rendező számára, hogyan őrizhető meg, sőt domborítható ki egy izzadt, karikás szemű, vérfoltos színésznő – szexepilje. Mert azt változatlanul ki kell domborítani.
Lám, itt a domborítást ellenőrizendő produceri funkciót is vállaló főszereplő, Shailene Woodley nem tud olyan piszkos és elcsigázott lenni, hogy ne fizikumának hibátlansága legyen a kompozíció valódi tárgya. Ha meg végképp leülne a film, inkább leül ő maga, meditálni – meztelenül, ahogy azt az Egyenlítő napja alatt szokták a hajótöröttek. Alakítása amúgy primer érzelmek (félelem, öröm, fájdalom) nem túl árnyalt kifejezésében merül ki. A csónakban túlélős filmeknek jót tesz valami háttérsztori (a Pí életének Oscarjához még tigris is kellett), mert a megpróbáltatásokat egy idő után elunja a néző. De legyen bármennyire is egyedi a valóságos Tami Ashcraft története, a belőle készült filmet már többször is láttuk.
Forgalmazza a Freeman Film
