Ötévesen debütált René Clément kamerája előtt, és olyan rendezőkkel dolgozott, mint Truffaut, Blier, Lelouch, Sautet vagy éppenséggel Gene Kelly és Robert Altman. A Házibuliban Sophie Marceau mamáját alakította. Lapunk megjelenésének napján a franciaországi Liszt-emlékév főbiztosának, Jean-Yves Clément-nak a könyvbemutatóján (Liszt Ferenc - a csodálatos sokoldalúság) tart felolvasást Liszt levelezéséből a budapesti Francia Intézetben.
*
Magyar Narancs: Hogy jöttek össze Liszttel?
Brigitte Fossey: Párizstól Nohant-ig, Senlis-tól Budapestig. Igazán négy-öt éve fedeztem fel az "irodalmi" Lisztet; a híres fiatalkori szerelmével, Marie d' Agoult-val folytatott levelezése hozott lázba. Közel tíz évig tartott ez a vad kapcsolat Flavigny gróf feleségével, aki az élettársa és három gyermekének anyja lett, s több mint ötszáz levelet írt hozzá. Lisztről jó ideig a kalandor zongoravirtuóz képe élt bennem is. Hihetetlen izgalmas volt felfedezni a levelek nyomán a belső világát, érzékenységét, nemességét, költőiségét. Aztán nemrég rábukkantam a George Sanddal folytatott levelezésére, s a nohant-i fesztiválon - amit évről évre Sand házának kertjében rendeznek - bemutattam az abból készített összeállításomat. Ott hallottam Ránki Dezső csodálatos Liszt-játékát is.
MN: Most Jean-Yves Clément Liszt-könyvének "kísérő műsoraként" járja a kulturális intézeteket.
BF: Évtizedes barátság fűz Clément-hoz, akinek a könyve attól izgalmas, hogy nem hagyományos életrajz. Bensőségesen, sokszínűen, szenvedélyesen követi nyomon Liszt Ferenc, a férfi, a művész, az utazó, az européer, a humanista, az igaz ügyeket, embereket támogató barát lelki, szellemi fejlődését. Gyönyörűnek tartom például annak a folyamatnak a bemutatását, ahogyan Liszt a nők iránti szerelmén keresztül jut el Istenig, találja meg a hitét.
MN: Úgy tudom, hogy az egyik legnagyobb Liszt-interpretátort, Cziffra Györgyöt személyesen is ismerte.
BF: A szerelem Cziffra Liszt-játéka iránt még a szülői házban kezdődött a lemezfelvételei hallatán. Amikor találkoztunk, már nagyon beteg volt. Megrázó volt látni a szomorúságát. Soha nem tudta feldolgozni fia szörnyű halálát, aki egy tűzeset áldozata lett. Egy fantasztikus fesztivált hívott létre, a Festival de la Chaise-Dieu-t, ahol jómagam is többször felléptem oratórikus művekkel, Prokofjevtől a Péter és a farkassal, Claudel-Honnegertől a Johanna a máglyánnal. A Cziffra Alapítvány SenLiszt fesztiválján pedig a Liszt és Marie d' Agoult szerelmi levelezéséből készült irodalmi esttel szerepelek novemberben.
MN: Évek óta főként irodalmi estekkel, színpadi munkákkal hallat magáról.
BF: A gyökereim az irodalomból és a színházból erednek. Mindig is színpadi színésznek készültem. Lényegi inspirációt olyan klasszikus és modern színpadi szerzőktől merítettem, mint Dosztojevszkij, Moliére, Ionesco, Claudel, Pinter. Sokat köszönhetek többek között a görög származású Andreas Voutsinasnak, aki Lee Strasberg munkatársa volt az Actors Studióban, később pedig Párizsban megalapította a stúdió francia változatát, ahol a konzervatórium után tanultam. Jó barátom Eugene Ionesco lánya, Marie-France Ionesco. Neki köszönhetem, hogy az első nagy filmsikerem után eljátszottam a Théatre Montparnasse-ban Weingarten A nyár című darabját, amivel évekig turnéztam Franciaország-szerte. A Bűn és bűnhődés Szonjája, a Sirály Nyinája is kedves szerepeim közé tartozik. Legutóbb Brüsszelben játszottam a Habsburg Saroltáról és Miksáról készült darabban - ez egy igazán tragikus történet a mexikói császárrá koronázott Miksa haláláról. Legközelebb pedig Schumann és felesége, Clara Weick szerelmi levelezéséből, naplójából állítok össze egy műsort.
MN: Ön távolodott el a filmezéstől, vagy az hagyta cserben?
BF: Különböző korszakok váltották egymást a pályámon: színház, film, televízió, irodalmi estek. Változatlanul nyitott vagyok a filmezés felé, de az manapság leginkább a kereskedelmi csillogást jelenti, ami pedig engem nem érdekel. Sok ajánlatot utasítottam vissza, de nincs okom panaszra; a legnagyobbakkal dolgozhattam együtt, nagyjából ötven filmet forgattam Lengyelországtól Kanadáig. Csakhogy kreativitás, igényesség szempontjából a színház összehasonlíthatatlanul fontosabb nekem, mint a film, hisz' aligha lehet kreativitásról beszélni egy forgatáson, ahol a technikai körülmények, a kamera, a beállítások uralnak mindent, s vajmi kevés beleszólásuk marad a színészeknek.
