Szemrevaló - új német filmek

"Hollywood vagy Berlin, egyre megy"

Baran bo Odar, filmrendező

  • - köves -
  • 2011. szeptember 22.

Film

Telefonon értük utol a Néma csönd című német thriller 33 éves rendezőjét, hogy megvitassuk a német akcióhősök helyzetét, a legbiztosabb filmes befektetéseket és a hollywoodi kilátásokat.

Magyar Narancs: Tényleg westernekkel edzett?

Baran bo Odar: Gondoltam, hagyjuk egy kicsit a thrillerek sötét világát, ahol mindig esik, és soha nem jön föl a nap. Olyan képeket akartam, amiket a westernekben látni: elveszettnek tűnő, magányos alakokat a végtelen, napsütötte tájban. A téma komolyságát úgysem az adja, hogy a szereplők sejtelmes ködbe burkolóznak. Ami pedig a komolyságot illeti, arra nálunk nem lehet panasz; a pedofília elég rázós téma. Annyira az, hogy azt mondtam, süssön a nap, legyen ez egy verőfényes mozi, a sötét tónusokat úgyis a szereplők viszik fel a vászonra.

MN: Milyen westernekkel alapozott?

BBO: Van Andrew Dominiknek egy filmje, a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford, azt például rongyosra néztük. Vagy Clint Eastwoodtól a Nincs bocsánatot. Átvettük persze a kötelezőket is, Sergio Leonét, vagy Peckinpah-tól A vad bandát. Bár nem western, de a dél-koreai Bong Joon-ho filmje, A halál jele is alap. Kisvárosi thriller; a rendőrök sem itt, sem a mi történetünkben nem állnak a helyzet magaslatán. Ügyefogyott fickók, jó szándékú, de egyszerű lelkek. Nagy barátja vagyok a dél-koreai filmeknek.

MN: És a német filmgyártás nehéz öröksége, a bűnügyi tévésorozatok?

BBO: Ha a Derrickre vagy a minden vasárnap jelentkező Tetthelyre gondol, az valóban nehéz örökség. Sosem tartoztam a rajongók közé, ha a Derrick és társai hatottak is rám, az csakis negatív hatás lehetett. Engem nem a nyomozósdi érdekel, hanem az, ami a kisvárosi otthonokban történik.

MN: Mennyiből lehet ma kihozni egy ilyen kisvárosi thrillert?

BBO: A miénk 2,4 millió euróba került, ez egy kisebb film esetében Németországban teljesen átlagos nagyságrendnek számít. De ha valaki ma Németországban biztosra akar menni, akkor nem thrillerbe, hanem vígjátékba fekteti a pénzét. Ma két műfaj igazán kelendő a német pénztáraknál: a vígjátékok és a török drámák. Sokáig a második világháborús filmeknek volt nagy keletjük, majd az NDK-s filmeknek, most meg a Németországban élő törökökről szóló drámák iránt nagy az érdeklődés. Zsánerfilmekkel nem nagyon érdemes próbálkozni. Fene tudja, miért, amikor az angoloknál és a franciáknál például működnek a thrillerek és az akciófilmek.

MN: Valahogy nehéz elképzelni egy német akcióhőst...

BBO: A vígjátéknak megvannak a sztárjai nálunk, de olyan, hogy német akcióhős, olyan valóban nem létezik. Tervezek egy akcióvígjátékot, két fiatal kölyök a főszereplő, de még nem tudom, kire osztom a szerepeket.

MN: Mondjon legalább egy német színészt, akiben megvan az akcióhős-potenciál.

BBO: Wotan Wilke Möhring a Néma csöndből, őt például el tudnám képzelni. Vagy Til Schweigert; a fizikai jelenléte megvan hozzá. De úgy istenigazából még senki sem próbálta meg a dolgot.

MN: Hollywood hívta már dolgozni?

BBO: Van egy forgatókönyvem, jövőre megpróbáljuk filmre vinni Hollywoodban. És tervben van egy horror is. Hollywood vagy Berlin, egyre megy, a fontos az, hogy forgathassak!

(Kritikánk a Néma csöndről itt olvasható)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.