Magyar Narancs: Tényleg westernekkel edzett?
Baran bo Odar: Gondoltam, hagyjuk egy kicsit a thrillerek sötét világát, ahol mindig esik, és soha nem jön föl a nap. Olyan képeket akartam, amiket a westernekben látni: elveszettnek tűnő, magányos alakokat a végtelen, napsütötte tájban. A téma komolyságát úgysem az adja, hogy a szereplők sejtelmes ködbe burkolóznak. Ami pedig a komolyságot illeti, arra nálunk nem lehet panasz; a pedofília elég rázós téma. Annyira az, hogy azt mondtam, süssön a nap, legyen ez egy verőfényes mozi, a sötét tónusokat úgyis a szereplők viszik fel a vászonra.
MN: Milyen westernekkel alapozott?
BBO: Van Andrew Dominiknek egy filmje, a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford, azt például rongyosra néztük. Vagy Clint Eastwoodtól a Nincs bocsánatot. Átvettük persze a kötelezőket is, Sergio Leonét, vagy Peckinpah-tól A vad bandát. Bár nem western, de a dél-koreai Bong Joon-ho filmje, A halál jele is alap. Kisvárosi thriller; a rendőrök sem itt, sem a mi történetünkben nem állnak a helyzet magaslatán. Ügyefogyott fickók, jó szándékú, de egyszerű lelkek. Nagy barátja vagyok a dél-koreai filmeknek.
MN: És a német filmgyártás nehéz öröksége, a bűnügyi tévésorozatok?
BBO: Ha a Derrickre vagy a minden vasárnap jelentkező Tetthelyre gondol, az valóban nehéz örökség. Sosem tartoztam a rajongók közé, ha a Derrick és társai hatottak is rám, az csakis negatív hatás lehetett. Engem nem a nyomozósdi érdekel, hanem az, ami a kisvárosi otthonokban történik.
MN: Mennyiből lehet ma kihozni egy ilyen kisvárosi thrillert?
BBO: A miénk 2,4 millió euróba került, ez egy kisebb film esetében Németországban teljesen átlagos nagyságrendnek számít. De ha valaki ma Németországban biztosra akar menni, akkor nem thrillerbe, hanem vígjátékba fekteti a pénzét. Ma két műfaj igazán kelendő a német pénztáraknál: a vígjátékok és a török drámák. Sokáig a második világháborús filmeknek volt nagy keletjük, majd az NDK-s filmeknek, most meg a Németországban élő törökökről szóló drámák iránt nagy az érdeklődés. Zsánerfilmekkel nem nagyon érdemes próbálkozni. Fene tudja, miért, amikor az angoloknál és a franciáknál például működnek a thrillerek és az akciófilmek.
MN: Valahogy nehéz elképzelni egy német akcióhőst...
BBO: A vígjátéknak megvannak a sztárjai nálunk, de olyan, hogy német akcióhős, olyan valóban nem létezik. Tervezek egy akcióvígjátékot, két fiatal kölyök a főszereplő, de még nem tudom, kire osztom a szerepeket.
MN: Mondjon legalább egy német színészt, akiben megvan az akcióhős-potenciál.
BBO: Wotan Wilke Möhring a Néma csöndből, őt például el tudnám képzelni. Vagy Til Schweigert; a fizikai jelenléte megvan hozzá. De úgy istenigazából még senki sem próbálta meg a dolgot.
MN: Hollywood hívta már dolgozni?
BBO: Van egy forgatókönyvem, jövőre megpróbáljuk filmre vinni Hollywoodban. És tervben van egy horror is. Hollywood vagy Berlin, egyre megy, a fontos az, hogy forgathassak!
(Kritikánk a Néma csöndről itt olvasható)
