Ilyen még nem volt. Ken Loach több műfajban is dolgozott hosszú és dicsőséges pályáján, de ez az első heistfilmje. Erre nem számítottunk. Nemhogy előre, az idős mester korábbi munkái alapján, de közben sem: már jócskán a felénél járunk a Szesztolvajoknak, amikor leesik, hogy akcióvígjátékot látunk, pontosabban arrafelé vesszük az irányt az ismerős kezdetek - glasgow-i alsókutyák viszontagságai realista megjelenítésben - után. Kutya legyek én is, ha Loachnak nem a Misfits (Kívülállók) adta az écát: az ő hősei is a közösségi munkán jönnek össze, amelyre kisebb súlyú bűncselekményekért (közüzem veszélyeztetése ittas állapotban, segély jogosulatlan igénybevétele, kis értékre elkövetett kleptománia és hasonlók) ítélik őket, aztán csoda történik, és kiderül, hogy különleges képességeik vannak. Robbie annyiban kilóg a sorból, hogy ő súlyos testi sértést okozó visszaeső, akinek akár tíz év börtön is kinézne, ha a (kirendelt) védő nem érvelne olyan szívhez szólóan a nehéz gyerekkorával, magatartásának ígéretes javulásával és küszöbönálló apaságával, hogy a jóságos bíró végül megkönyörül rajta.
Aki azt hiszi, hogy ez a csoda, az téved. A csodát Harrynek hívják, foglalkozására nézve szociális gondozó, hobbiját tekintve whiskyrajongó, természete szerint angyal. Felkarolja a rábízott boldogtalanokat, és bevezeti őket a passziójába, ami a későbbiekben váratlan következményekkel jár. Szabadidős programként elviszi őket egy történelmi whiskyfőzdébe - több száz van belőlük Skóciában -, ahol velük együtt a néző is megismerkedhet a hagyományos gyártási folyamattal, és megtudjuk, hogy a tölgyfa hordóban esedékes hosszú érlelés során minden évben elpárolog az ital 2 százaléka, s ezt nevezik az angyalok járandóságának (innen a film eredeti címe: The Angels' Share). Legközelebb egy edinburgh-i whiskykóstolóra látogat a kis csapat, ahol Robbie megvillantja született tehetségét a whiskyszakértésre, mellesleg értesülnek egy szenzációról. Előkerült egy ötven éve bezárt lepárlóból származó hordó, amelyet rövidesen árverésre bocsátanak, s minden valószínűség szerint csillagászati összegért fog elkelni, hiszen nemrégiben is 100 ezer fontért vittek el egyetlen palackot.
Innen izgalmas fordulatot vesznek az események, kitérítve a filmet és hőseink sorsát az előre lefektetett vágányról. Megidéződik Ken Loach 1993-as remeke, a Kőzápor, amelynek gyakorlatias, cselekvő morálja olyasmit is megenged, elnéz az alsókutyáknak, amit a törvény tilt és büntet. Szesztolvajaink, ha bűnöztek is, végtére nem okoztak kárt senkinek, minden érintett - eladó és vevő, a titokzatos orosz megbízó és a közvetítője, a kis csapat és a mentora - maximálisan elégedett, hiszen jól, sőt jobban járt, mintha hőseink beavatkozása nélkül, a maga útján ment volna a dolog. Ha mégis kifogást akarnánk emelni, az a nehezen hihető elemeknek szólna, olyasmiknek, hogy Robbie, aki csak a fia születésekor ivott életében először whiskyt (nem ízlett neki), nem válhat egyik napról a másikra szakértővé, vagy hogy a zseniális álruha, a kilt egy vagyonba kerül... de nem akarunk.
Meghajlunk a költői igazságszolgáltatás előtt, amellyel Loach szeretett lúzerei kedvéért egy lélekemelő filmmel helyreüti a világrendet.
A Vertigo Média bemutatója
