Film

Szörnyek és szerelmek

Film

A 2008-as Gomorra naturalizmusához és a 2012-es Reality fanyar szatírájához képest a Szörnyek és szerelmek látszólag éles váltást jelez Matteo Garrone életművében.

2015-ös filmje Giambattista Basile A mesék meséje, avagy a kicsik mulattatása című 17. századi mesegyűjteményén alapul, mely a legkevésbé sem a kicsiknek szól, inkább a felnőttnek áthangszerelt tündérmese-adaptációkkal (Hófehérke – A terror meséje, Farkasok társasága) mutat rokonságot, vagy épp a saját sötét mesevilágokat építgető rendezők, Guillermo del Toro vagy Tarsem Singh munkáival.

Ám az Andersent és a Grimm testvéreket is megihlető Basile meséiben nem kell újra felfedezni az erőszakot és a szexualitást. Gar­rone csupán jó érzékkel kiválogatja a bennük rejlő leggroteszkebb motívumokat, és filmjét hagyja a rém­álmok logikája szerint működni. Ha a néző túlteszi magát (az indokoltan) a széttartó és laza szerkesztésen, és az időnként öncélú vizuális elemeken, egészen szokatlan élményben lesz része. Főhősei mind saját vágyaik és megszállottságuk rabjai, ami erőszakos, tragikus spirálba taszítja őket, ilyenformán a filmet olyan erőteljes képek (egy tengeri szörny hatalmas szívét majszoló Salma Hayek) és témák (a végzet által összekapcsolt emberek) működtetik, amelyek szinte hipnotikus erőt adnak neki. Garrone azt kívánja tőlünk, hogy ösztönösen és ne racionálisan nézzük a Szörnyek és szerelmeket, és tesz róla, hogy a barokkos kosztümök és belsők, a vakítóan élénk színek, meghitt és idegen keveredése, illetve a rafinált operatőri munka elbódítson mindenkit.

Forgalmazza a Pannónia Entertainment

Neked ajánljuk