Film

Amikor Sztupa és Troché – ez a két híres-neves oroszlánvadász – a szavannákat járták, nem csak a helyi törzsek szakelemei segítették őket, de velük volt a kerti óriások csapata is.

Mivel a mainstream filmek és sorozatok sorra állnak elő apokaliptikus történetekkel, jövőjósló sci-fikkel és olyanokkal, ahol ez a kettő alig különbözik, úgyszólván logikus, hogy egyre nagyobb az igény a félelmes jövő elől az egyszerűségbe menekülni.

A legújabb magyar romantikus film hősei egy 70-es évekbeli szerelem emlékeit keresik a mai Budapesten. Mi maradt meg a vietnami diáklány és egy magyar fiú tiltott románcából? Az almafa virága rendezőjével, Szűcs Dórával a magyar–vietnami koprodukció nehézségeiről és a keleti hatásokról beszélgettünk.

Mondjuk, pofa kell hozzá, hogy valaki egy klasszikus regény, zenemű vagy (mint itt) film címét lenyúlja.

Házi barkácsfegyverekkel felszerelt idegenek érkeznek az erdőben fekvő kunyhóhoz, ahol egy meleg pár és örökbe fogadott kislányuk tölti a vakációt.

Nyilván az a legfőbb baj a színigaz történetek filmre vitelével, hogy ismerjük a végüket.

Amikor Sztupa és Troché véget vetettek a híres budapesti vizeldetüzeknek, nem mulasztottak el köszönetet mondani Tűz Ottónak és Víz Edének a sok segítségért.

Minden A hetedik pecséttel kezdődött. Margarethe von Trotta addig talán nem bízott annyira a filmek politikai és művészi hatásában, de épp Párizsban volt a korai hatvanas években; jókor, jó helyen. Francia diáktársai viszik magukkal a Bergman-film vetítésére; őket már megérintette az újhullám. Mire a film véget ér, Von Trotta tudja, hogy a filmmel akar kezdeni valamit. 

Tizenegy évad után 2020-ban ért véget a Modern család, e kritikuskedvenc, kedves és nem utolsósorban vicces sitcom, amely a szórakoztatás mellett tanítani is igyekezett.

Amikor Sztupa és Troché elhagyták az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házát, velük tartott Abernathy lelkész és maroknyi csapata is, kíséret, követségi mamelukok, tolmács.

A Három óriásplakát Ebbing határában és az Erőszakik rendezője minden próbálkozás során méterekkel emeli a lécet önmaga előtt, s – mint mindig – most is gond nélkül libben át felette. McDonagh ezúttal is egy elszigetelt atmoszférában kutatja az „emberi” jelző jelentéstartalmát, amelyet magasztalásként és sértésként egyaránt alkalmaz.

A rendező 2019-ben, a Házassági történet promókörútján vette újra kezébe középiskolás kora kedves könyvét, Don DeLillo Fehér zaját. Nem nehéz rájönni, miért épp akkor: a regény hősei egy misztikus esemény hatására hirtelen megkérdőjelezik saját szokásaikat, érzései­ket, sőt az egész életüket. Meglehet, hasonlóan érez egy filmrendező is, akinek szekere épp az Oscarig vezető, rögös és értelmetlen úton döcög.

Jó nézni ezt a filmet. Pedig sem az alaphelyzetben, sem a történetbonyolításban, sem a formában nincs túl sok eredetiség.