Története imponáló, egy könyvelő, aki a német megszálláskor csatlakozik az ellenállási mozgalomhoz, s hamar annak egyik vezéralakjává emelkedik. Földalatti lapokat szerkeszt, a mozgalom összekötője a polgárság, az emigráció, a szövetségesek felé, vezeti az oslói szabotázsakciókat. Kicsempészi az országból a norvég koronabankjegyek nyomtatásához használt formákat, irodákat, hajókat, repülőket robbant fel, fegyvereket és szerszámgépeket semmisít meg, s mindeközben ügyesen bujkál ádáz üldözői elől. És még túl is éli. A norvégok a legnagyobb háborús hősükként tisztelik, egészen vénséges vén koráig járja az iskolákat, hogy elmondja a következő nemzedékeknek, hogy mi történt a hazájukban, a hazájukkal. Csak az elmondhatatlant nem mondja el – de ez már a film.
A norvég ellenállási mozgalom hőseiről és hőstetteiről már egészen kiváló filmek születtek. Az alapmű Jean Dréville 1948-as, norvég–francia koprodukcióban készült dokudrámája, a Kampen om tungtvannet (Harc a nehézvízért), amely híven rekonstruálja a történelmi eseményeket Telemark önmagukat játszó hőseivel és a többi résztvevővel, már akiknek volt szerencséjük megérni a háború végét. Ugyanebből a történetből 2015-ben kiváló fikciós tévéfilmsorozat is készült, azonos címmel – máig a legjobb háborús szériák egyike.
A 24-es nem ilyen. Kreál magának egy erkölcsi problémát, mely lehetne akár valós is, ha maga a film nem csupán képeskönyvként, feszültségtől mentes jelenetek füzérével illusztrálná az eseményeket. Kár érte, nagyszerű történet.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
