Most éppen V. György király idején járunk, de róla sajna nem neveztek el korszakot, csak egy puccos szállodát, azt sem Londonban. Ilyenformán megteszik a jól bevált díszletek, jelmezek és figurák is. Persze, meg is tennék, ha a Dope Girls című BBC/Sony sorozat készítői nem érnék be egy nagynak gondolt ötlettel, s rendes történetet is kerítenének hozzá, de főként azt a történetet rendesen el is tudnák mesélni.
A nagy éca az, hogy akkor csinálják a csajok! (Hogy mekkora ötlet ez, azt például a házimunka kapcsán saját magán is lemérheti a kedves néző.) Arról van tehát szó, hogy a nagy háború után a visszatérő férfiak visszavennének minden jót az addig mindenben jobban teljesítő hátországi lányoktól és asszonyoktól, ami már nem nagyon lehetséges, mert aki életet kap a kezébe, az nehezen ereszti. Mindennek alátámasztására az alkotók a háború végeztével halmozottan hátrányos helyzetűvé váló hősöket kerítenek, s elvezetik őket a Soho mélyibe, mert ott van a nagy élet. Ott, ha ügyes és kellőképpen gátlástalan valaki, fillérek nélkül is lehet gazdasági csodát teremteni, már ha e törekvésében nem akadályozza meg a korrupt rendőrség, a szicíliai maffia helyi alegysége (melyet ősi szicíliai szokás szerint egy nő irányít), vagy bármelyik szembejövő mellékszereplő. A színészek kitűnőek, a környezet mondén, sőt mondain. A sorozat viszont unalmas, bár vér folyik benne még a szökőkútból is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
