Visszhang: tévésorozat

Dope Girls

  • - ts -
  • 2025. március 5.

Visszhang

Bár Viktória királynő 1901 januárjában eltávozott az élők sorából, a viktoriánus London díszletei, jelmezei ottmaradtak a stúdióban, figurái pedig a statisztaszervezők katalógusaiban.

Most éppen V. György király idején járunk, de róla sajna nem neveztek el korszakot, csak egy puccos szállodát, azt sem Londonban. Ilyenformán megteszik a jól bevált díszletek, jelmezek és figurák is. Persze, meg is tennék, ha a Dope Girls című BBC/Sony sorozat készítői nem érnék be egy nagynak gondolt ötlettel, s rendes történetet is kerítenének hozzá, de főként azt a történetet rendesen el is tudnák mesélni.

A nagy éca az, hogy akkor csinálják a csajok! (Hogy mekkora ötlet ez, azt például a házimunka kapcsán saját magán is lemérheti a kedves néző.) Arról van tehát szó, hogy a nagy háború után a visszatérő férfiak visszavennének minden jót az addig mindenben jobban teljesítő hátországi lányoktól és asszonyoktól, ami már nem nagyon lehetséges, mert aki életet kap a kezébe, az nehezen ereszti. Mindennek alátámasztására az alkotók a háború végeztével halmozottan hátrányos helyzetűvé váló hősöket kerítenek, s elvezetik őket a Soho mélyibe, mert ott van a nagy élet. Ott, ha ügyes és kellőképpen gátlástalan valaki, fillérek nélkül is lehet gazdasági csodát teremteni, már ha e törekvésében nem akadályozza meg a korrupt rendőrség, a szicíliai maffia helyi alegysége (melyet ősi szicíliai szokás szerint egy nő irányít), vagy bármelyik szembejövő mellékszereplő. A színészek kitűnőek, a környezet mondén, sőt mondain. A sorozat viszont unalmas, bár vér folyik benne még a szökőkútból is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.

Három méterrel a tenger szintje alatt

Április 13-a, hétfő reggel. Még csípős a tavasz, de lassan vége a fűtési szezonnak. Mindenhol kialvatlan emberek, a munkavégzés akadozik. Minden második ember csalódott. Elcsalódott, mondják, elcsalták! Többen szervezni kezdik a kivándorló bulikat. Mások csöndben csomagolnak.