Az idei gálán valahogy érezni lehetett, hogy a Dolby Színház közönsége egyszerűen képtelen önfeledten elengedni magát. Ilyenkor nő meg igazán a műsorvezető jelentősége, aki idén Conan O’Brian volt. Számtalan hasonló gálát vezetett már az Emmytől kezdve a fehér házi tudósítók vacsoráján át, ez volt azonban a legnagyobb szabású ilyen műsora; a kritikusok egyöntetű véleménye szerint pedig jól teljesített. Bár a nehezen feloldódó közönség több poénjára is hidegen reagált, de ő nem zavartatta magát, inkább saját magán gúnyolódott, és már ment is tovább. O’Brian épp kellően volt tisztelettudó és csipkelődő, alázatos és laza, még ha egy személyben nem is tudta megmenteni az egész estét (erre cikkünk végén még visszatérünk).
A műsor főhajtással kezdődött Los Angeles, a film fővárosa előtt, majd zenei betét következett a Wicked főszereplőitől, Cynthia Erivótól és Ariana Grandétól.
Aztán egy filmbejátszásban Conan O’Brian A szer című testhorrorban találta magát, ahol Demi Moore testéből kimászva színpadra lépett.
Monológjában a műsorvezető persze nem kerülhette ki az Emilia Pérez című alkotást. (A filmmel kapcsolatos botrányokat ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze.) Jacques Audiard filmje 13 nominációjával hiába vezetett a jelöltek között, a gálát megelőzően egyszerűen annyira elfogyott körülötte a levegő, hogy az egész díjátadó alatt úgy tekintettek rá, mint egy olyan vendégre, akinek nem sokan örülnek, de ha már egyszer meghívták, kénytelenek elfogadni, hogy részt vesz az eseményen. A kategóriák többségében hallhatóan gyérebb tapsot kapott, mint vetélytársai, a női mellékszereplők között a papírforma szerint győzedelmeskedő Zoe Saldana azonban mindezek ellenére megkapta az ovációt. Örömkönnyek között mondott köszönetet, felhívva a figyelmet, hogy ő az első dominikai származású Oscar-díjas.
A film másik díját a legjobb eredeti betétdaláért kapta – az, hogy az ezt átvevők köszönőbeszédük végén dalra is fakadtak, inkább megosztotta a közönséget. Nem úgy a díjat átadó Mick Jagger, aki azon viccelődött, hogy eredetileg Bob Dylant kérték fel a feladatra, de ő nem vállalta, mert a legjobb dalok úgyis a Sehol se otthon című Dylan-filmben hallhatóak. Keresni kellett tehát egy ifjabb prezentálót: ez lett Mick Jagger, aki 81 évével valóban két évvel fiatalabb Dylantől.
Cinan O’Briannek volt még egy apró jelenete Adam Sandlerrel, akit a műsorvezető kiküldött a színházból, mert nem öltözött fel rendesen. Ez ugyanúgy utalhatott Sandler legendás lezserségére és nemtörődömségére, mint arra, hogyan tett megjegyzést pénteki, botrányossá fajult találkozójuk előtt Donald Trump Zelenszkij ukrán elnökre, amiért nem vett öltönyt. Az orosz-ukrán konfliktus ahhoz képest, hogyan befolyásolja gyakorlatilag az egész világot, csak pillanatokra jelent meg a gálán: a vágók díját prezentáló Daryl Hannah a mikrofonhoz lépve azonnal kiállt az ukránok mellett, később pedig O’Briannek is volt egy beszólása az Anora egyik díja után: mint megjegyezte, úgy néz ki, az Akadémia szavazóinak tetszik, hogy végre van valaki, aki ellen mer állni egy erős orosznak. Az Anorában ugyanis a főszereplő sztriptíztáncosnőt orosz maffiózók szorongatják meg, ő pedig nem restelli elküldeni őket az anyjukba. Azaz megteszi azt, ami Donald Trumpnak nem megy.
Az este legnagyobb nyertese épp ez a film, azaz az Anora lett. Mikey Madison némi meglepetésre legyőzte a fő esélyes Demi Moore-t (A szer) és a titkos favoritnak tartott Fernanda Torrest (Én még itt vagyok) a női főszereplők között. De győzött a film a vágóknál (itt a Konklávét tartották a fő esélyesnek), elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyvet (itt a Rokonszenvedés volt a fő kihívója), győzött a legjobb rendezők (itt Brady Corbet és A brutalista győzelmét várták) és persze a legjobb filmek között is (itt valóban ez az alkotás volt a legesélyesebb).
Utóbbi négy díjat ráadásul maga Sean Baker vehette át, ezzel pedig történelmet írt:
soha nem fordult még elő, hogy egy alkotó egyetlen filmért egy este alatt négy Oscart is nyerjen.
Hasonló csak Walt Disney-nek sikerült, aki 1953-ban ugyancsak négy díjjal lett gazdagabb, de azt négy különböző filmért (The Living Desert, The Alaskan Eskimo, Bear Country; Toot, Whistle, Plunk and Boom) kapta. Ezzel Baker valóban a legnagyobbak közé emelkedett – teljesen megérdemelten. Ráadásul mindegyik köszönőbeszédében tudott valami újat mondani: hol felhívta a figyelmet a szexmunkások helyzetére, majd felköszöntötte az édesanyját, vagy épp kiállt a független filmek és a filmszínházak mellett.
A rendezőnek a szélesebb ismertséget még 2015-ös iPhone-nal forgatott Tangerine című filmje hozta meg; a 2017-es Floridai álom már Oscar-közelbe került, de csak férfi mellékszereplője, Willem Dafoe révén. A 2021-es Vörös rakétát meglepetésre egyetlen díjra jelölték – most azonban mindenért kárpótolták. Baker filmjeiben az olyan marginalizát csoportok mellett áll ki, mint a szegények, a szexmunkások vagy épp a transzneműek. Igazi, vérbeli függetlenfilmes – az, hogy az Akadémia őt koronázta meg, csak tovább erősítheti az elmúlt évek tendenciáit: ahogy a szavazók egyre nemzetközibbek és színesebbek lettek, az Oscar is nyitott a külföldi és az indie filmek felé. Habár az Oppenheimer tavalyi díjazása azt a korszakot idézte, amikor az adott év legsikeresebb, leglátványosabb filmjei vihették haza az Oscart (gondoljunk a Ben-Hurra, A muzsika hangjára, a Rettenthetetlenre, vagy akár a Titanicra és a Gladiátorra), ha az elmúlt tíz év nyerteseire tekintünk, immár többségében vannak a kis költségvetésű filmek. Az Anora ugyan a saját mértéke szerint sikeresnek számít, hiszen 6 millió dollárból készült és világszinten 40 milliós bevételnél jár, mégis minden idők egyik legalacsonyabb bevételű legjobb film-győztesének számít.
Adrien Brody elnyerte második Oscar-díját A brutalistáért. Mikor 2003-ban, A zongoristában nyújtott szerepéért először győzött, ő vált a kategória legfiatalabb díjazottjává, most Timothée Chalamet (Sehol se otthon) dönthette volna meg a rekordját. Emlékezetes, hogy annak idején Brody annyira meglepődött, hogy simán megcsókolta a díjat átadó Halle Berryt. Ők ketten most ismét találkoztak a vörös szőnyegen, de ezúttal Berry vágott vissza, lesmárolva a színészt. Brody viszont ismét megosztotta a közönséget: már a színpadra szólították, mikor szerencsétlenül kiköpte rágóját, amit próbált a feleségének tovább passzolni, majd nehezen követhető, de elképesztően hosszú monológot adott elő. Ennek egy pontján megpróbálták lekeverni őt, mire rászólt a szervezőkre, hogy hagyják még beszélni, ez nem az első alkalma, mindjárt befejezi – aztán még két percig mondta tovább.
Emlékezetesre sikerült a legjobb férfi mellékszereplők között győzedelmeskedő Kieran Culin beszéde is, aki egy személyes történetet is megosztott: ennek lényege az volt, hogy mivel megnyerte az Oscart, jöhet feleségével közösen a negyedik gyerek.
Az Oscar minden évben próbál kicsit újítani a díjak átadásakor: van, hogy egy-egy rövid klipet játszanak be a jelöltektől, előfordul, hogy az öt nomináltat korábbi győztesek személyesen méltatják, és olyan is, amikor az átadó személy beszél külön-külön mindegyikükről. Az idei gálán azonban látszólag nem volt rendszer, akadt példa mindegyikre. Ez pedig inkább zavaró volt, hiszen nem volt egységes koreográfia. Ennek ellenére maguk a köszönőbeszédek több esetben kárpótolhattak minket. Ott volt például a Nincs más föld győzelme a dokumentumfilmek között. Ez arról szól, hogyan igyekszik az izraeli kormány kiűzni a palesztinokat Masafer Yattából, ráadásul egy izraeli és egy palesztin filmkészítő közös munkájának a gyümölcse. Rizikós témája miatt a film sokáig amerikai forgalmazót sem talált, ezért is volt meglepő, hogy sikerült nyernie. Köszönőbeszédükben az alkotók kritizálták az izraeli államot és a megbékélést sürgették – ez volt az este egyik legemlékezetesebb pillanata.
Ugyancsak meglepetésnek számított, hogy az animációk között egy litván film, az Áradás győzött. Ennek költségvetése meg sem közelíti a többi jelöltét, mégis sikerült legyőznie többek között minden idők egyik legsikeresebb animációját, az Agymanók 2-t, valamint a nagy esélyes A vad robotot. Conan O’Brian meg is jegyezte utána: ez Litvánia első Oscar-díja, így a labda Észtország térfelén pattog.
A többi meglepetés inkább a mindig nehezen kiszámítható rövidfilmes kategóriákban történt. Az animációs rövidfilmeknél egy iráni film (In the Shadow of the Cypress), a rövidfilmeknél egy holland győzött (Nem vagyok robot), míg a rövid dokuknál egy netflixes zenei darab (Az egyetlen lány a zenekarban). (A rövid kategóriák jelöltjeit ebben a cikkünkben mutattuk be.)
Habár akadtak az este folyamán feleslegesnek tűnő, az egyébként is hosszú műsort csak tovább lassító betétek (ilyen volt a James Bond előtti, zenei főhajtás, de a Quincy Jones-tisztelgés sem úgy sült el, ahogy azt elképzelték: több mint három órával a kezdés után Queen Latifah felszólítása ellenére keveseknek volt már kedve táncolni a közönségből), összességében felemás hangulatú műsort láthattunk, amelynek során akadtak meglepetések és jól megérdemelt győzelmek is.
Sean Baker személyében pedig egy új filmes szupersztár született, akitől még nagy dolgok várhatóak.
(Címlapképünkön: Sean Baker amerikai független filmes kezében a legjobb rendezőnek, a legjobb vágónak, a legjobb eredeti forgatókönyvnek és a legjobb filmnek járó díjakkal az Oscar-díjak 97. átadási ünnepségén a Los Angeles-i Dolby Színházban 2025. március 2-án. Baker az Anora című filmjéért részesült az elismerésekben. MTI/AP/Invision/Jordan Strauss)
