Tarr Béláék várják a forgatókönyveket

  • narancs.hu
  • 2014. szeptember 27.

Film

A Magyar Filmművészek Szövetsége által 2014. szeptember 5-én meghirdetett Jancsó Miklós Alkotóműhely a mai napon elindítja első nyilvános forgatókönyv-pályázatát. A felhívást közöljük.

A Magyar Filmművészek Szövetsége által 2014. szeptember 5-én meghirdetett Jancsó Miklós Alkotóműhely (a továbbiakban Alkotóműhely, mindaddig amíg a szükséges jogi-bejegyzési folyamat le nem zárul, melyhez a Filmművész Szövetség bírja a család beleegyezését) a mai napon elindítja első nyilvános forgatókönyv-pályázatát.

Az Alkotóműhely egy demokratikusan és nyilvánosan  működő, önkormányzatisággal rendelkező független mozgalom.

Az Alkotóműhely célja hogy a filmszakma valamennyi alkotójának lehetőséget adjon egy szabad, a magyar, természetszerűen európai filmes hagyományokhoz méltó, műfaji korlátoktól mentes műhelymunkára, hogy ezzel is esélyt teremtsen az alkotók szabad és magas színvonalú tevékenységének támogatására.

Szeretné továbbra is fenntartani a magyar film több évtizedes múlttal rendelkező sokszínűségét, segíteni a filmtervek, forgatókönyvek gondozását és megvalósításukban  hatékonyan közreműködni, magyar és nemzetközi kapcsolatainak felhasználásával, külföldi források felkutatásával, producerek, koprodukciós partnerek keresésével segíteni a filmek megvalósítását.

Az Alkotóműhely természetes fórumot akar biztosítani a filmszakma szereplői közötti termékeny párbeszédnek, teret adni a filmtervek nyílt vitáinak, abban a reményben, hogy a nyitott eszmecsere segít minden alkotónak, hogy korunk kihívásaira autentikus filmes válaszokat adjon. Kivételesen nagy figyelmet kíván fordítani a pályakezdő fiatal filmesek munkáira és a mai magyar társadalom problémáira, konfliktusaira reagáló tervekre.

A legjobb forgatókönyvek kiválasztása, elbírálása és további gondozása a Magyar Filmművészek Szövetségének tagsága által demokratikusan választott kuratórium feladata. Ezúton kérjük minden tagunkat, hogy tegyék meg javaslataikat a kuratóriumi tagokra. A kuratóriumot egy kibővített választmányi ülésen a tagság választja meg.

A pályázat eredményét Jancsó Miklós halálának évfordulóján 2015. január 31-én fogjuk közzétenni.

Pályázni lehet forgatókönyvvel vagy treatmenttel, s hozzájuk csatolt szinopszissal, bármilyen mozgóképes műfajban, formai kötöttségek nélkül. Az írásos anyagok mellett mozgóképes terveket is elfogadunk. A pályázat nyitott, azon magyar és külföldi, hivatásos és nem hivatásos filmkészítők, műhelyek egyaránt részt vehetnek. Érdeklődéssel várjuk a más szakmai fórumok által korábban már elutasított filmterveket is.

A legjobbnak ítélt tervek megvalósításának érdekében a Filmműhely

– részt vesz a forgatókönyv fejlesztésében,

– nyilvános prezentációkon mutatja be a filmterveket,

– eljuttatja a filmterveket nemzetközi pitchfórumokra,

– segít a magyar és külföldi finanszírozási források felkutatásában,

– összehozza az alkotókat magyar és külföldi szponzorokkal, támogatókkal és koprodukciós partnerekkel.

A filmtervhez csatolni kell az itt található nevezési lapot.

A pályázatokat öt példányban kérjük eljuttatni a Magyar Filmművész Szövetség titkárságán Hermann Krisztinához (1068 Budapest, Városligeti fasor 38.)

Beadási határidő: 2014. november 10.

Magyar Filmművészek Szövetségének elnöksége

Budapest, 2014. szeptember 27.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.