Film

Tarzan legendája

Film

Viszonylag ritkán fordul elő a filmművészetben, hogy a belgák a gonoszok, de David Yates most tett egy kis lépést erre. A Tarzan legendájában a Kongói Szabadállamot II. Lipót parancsára módszeresen kifosztó, az őslakosokat sanyargató és a közigazgatást szándékosan leépítő belgák a rosszfiúk.

Yates felfedezett néhány izgalmas szempontot a Tarzan-alapanyagban, így filmje ugyan nem szokványos adaptáció, de sajna mégsem jó, sőt helyenként kimondottan buta. Egyrészt felleli a Tarzan-filmekben eddig negligált gyarmatbirodalmi szálat és annak kritikáját (tekintve, hogy a vadember eddig inkább a dölyfös kolonialista világkép szimbóluma volt). Másrészt viszont naiv jó szándékában beleragad a nemes barbár sztereotípiába, és filmjében Afrika bájos, egyszerű gyermekeit még mindig a fehér ember pátyolgatja.

Elszakadva a megszokott szerkezettől (Tarzan a vadonból belép a civilizációba) visszafelé meséli el a történetet (Tarzan a civilizációból visszatér a vadonba), az unásig ismert alaptörténetet pedig jó ritmus­érzékkel beillesztett flashba­ckek­ben meséli újra. Ám áldozatul esik (megint csak naivitásból) a Tarzan-sztorikban bőven mért primitivizmusnak: az európai civilizáció dekadens és elpuhult, bezzeg a vadak romlatlanok és szép a testük. A teste éppenséggel Alexander Skars­gård­nak is szép, ebben pedig ki is merülnek színészi feladatai. A film igazi mélypontjai mégis a giccses lassításokkal terhelt össze­csapások a gorillák és Tarzan között. CGI-állatokat még mindig nem tudnak rendesen csinálni, de kapunk egy új szuperhőst a másik száz mellé.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.