Nekrológ

Távol minden hamisságtól

  • Nyáry Krisztián
  • 2024. augusztus 21.

Film

Dózsa Erzsébet (1949–2024)

„Olyan, mint egy régi japán metszet” – mondta, amikor 1986 őszén egy rajzórán a tanári asztalra kihelyezett faág alapján készített ceruzarajzomat nézte. Büszkén húztam ki magam. „Persze pont annyira van közel a japán metszetekhez, mint Kiotó Szenteshez” – tette hozzá. Egy pillanatra meghökkentem. Mi ez? Kigúnyol a tanárom? De aztán ránéztem és megértettem, hogy nem erről van szó. Egyrészt tényleg így gondolta, másrészt megláttam azt a semmihez sem hasonlítható tekintetet. A szeretet, a bölcsesség és az irónia keverékét az arcán. Egy jó tanár nemcsak szavakkal tanít, hanem akár a tekintetével is. Erzsi tudta ezt. Úgy volt tökéletes pedagógus, hogy mindenben ellentéte volt annak, ahogy az általános iskolában megszoktuk, milyen egy tanár. Csak ült az asztalánál, fáradtnak tűnt, lassan beszélt, a szeme félig csukva volt. Aztán mondott valamit, csak úgy mellékesen, és mindenki felkapta a fejét. Egy adat, egy megjegyzés, egy személyre szabott kérdés. Azonnal kiderült, hogy figyel.

Csak két évig volt rajz, az is egy héten egyszer. Pár hónap után mégis kiderült, hogy mindenkiről tud mindent, ami számít. Ilyen intenzív figyelmet addig nem tapasztaltam. Rajztanárként közel negyven év alatt nagyjából 3500 diák ment át a kezei alatt a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban. Drámatanárként vagy magyartanárként ennél jóval kevesebb. De a drámai tagozaton úgy volt kitalálva a rendszer, nagyon okosan, hogy irodalmat és színházat osztályonként más-más tanártól tanultunk, de rajzot és művészettörténetet csak tőle. Így nincs olyan volt drámais, akinek ne lenne személyes emléke róla. A többségünkről még évtizedek múlva is tudta, mi ellen lázadt, kibe volt szerelmes, miért volt csalódott vagy boldog. Csak mi nem tudtunk róla szinte semmit.

Terjengett a pletyka, hogy büntetésből van itt. Valami rossz fát tett a tűzre, ezért száműzték Szentesre. A lényeget azonban nem ismertük. Nem tudtuk, hogy neki is volt négy olyan éve az életében, mint amit ő és a tagozat adott nekünk. Nem tudtuk, hogy 1971–1975 között kora egyik legfontosabb magyar színházi társulatának, Paál István szegedi Egyetemi Színpadának volt vezető színésznője. Nem tudtuk, hogy egy vers miatt megkísérelték kisiklatni az egész életét. Pedig végig ezt az alapvető, sorsfordító tapasztalatát osztotta meg velünk anélkül, hogy beszélt volna róla.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.