Te is lehetsz McClane – Die Hard – Drágább, mint az életed

Film

Ki ne emlékezne arra az izgalomra, amit Bruce Willis jelenléte keltett fővárosunk lakóiban. Rég volt, de jó visszaemlékezni rá; arra a kellemes gyomortáji izgalomra, mellyel munkába indult boldog-boldogtalan, hogy talán ma lesz a napja, hogy a Hudson Hawk, az Árral szemben, Az éj színe, A kölyök vagy a Két kopper sztárja látótávolságon belülre kerül. Persze nem került, de nincs harag, gondoltuk megbocsátón, és kinek-kinek beugrott kedvenc willises jelenete Az utolsó cserkészből, A sebezhetetlenből, a Ponyvaregényből, a Sin Cityből, vagy az első három, még igazi Die Hard-film valamelyikéből. Willis olyan volt, mint a kaparós sorsjegy; csak azoknak jelent meg, akiknek kijött a három kopasz fej, de a többiek sem reklamáltak.


A „szembejön-e Willis, vagy sem” össznépi játékhoz képest jelentős visszalépés úgy feszültségben, mint minden másban a kész produktum. A jó hír talán az lehet, hogy a maga idejében mindennek elmondott, az előző részekhez minden tekintetben méltatlan negyedik Die Hard (az, amelyikben Willis Chuck Norris-i magasságokba emelkedve az egész USA-t megmenti) az ötödik rész fényében egy félreértett Keresztapa, melynek finom megoldásaira csak most eszmél rá az utókor.

Arra viszont már elég régen sikerült ráeszmélni, hogy nagyon nem áll jól az amerikaiaknak, ha elkezdnek oroszozni – az éles szeműek ezt már akkor kiszúrták, amikor Audrey Hepburn alakította Natasát a Háború és béke háromórás feldolgozásában. És bár minden tiszteletünk Willisé, de azért mégsem egy Audrey Hepburn, ám még ha az is lenne, az sem sokat lendítene a dolgokon. Igaz, Willis nem oroszt játszik, ennél valamivel rosszabb a helyzet: Willis ugyanis egy unott filmsztárt játszik (azt viszont nagy átéléssel), aki egykori híres szerepe fölelevenítése céljából érkezik valami szürke, kelet-európai fővárosba, ám e szerepből (valami McDonald, MacAllister vagy McClane – ki tudja ezt már ennyi Hollywoodban lehúzott év után megjegyezni) nem maradt más, mint egy kockás ing és egy félmosoly. Meg egy fiúgyermek, akit alighanem kínjukban és egy esetleges spinoff reményében írtak bele a forgatókönyvbe. Idősebb és fiatalabb John McClane találkozása a Moszkvának álcázott Budapesten már csak azért is emlékezetes, mert ezzel nem egy, hanem rögtön két kifejezetten ellenszenves, a gyilkolást látható élvezettel űző, rosszkor, rossz helyen, rossz poénokkal operáló főszereplője lesz a filmnek.

Ma már bárki lehet McClane – ha ez az üzenete a filmnek, az gesztusnak szép és demokratikus, ám egyszersmind igen lehangoló. Az ötödik Die Hardból az derül ki, hogy a McClane-kedéshez 2013-ban nem kell más, mint a fegyvercipelés nemes képessége és az atyai-fiúi elérzékenyülésre való hajlam. Ami pedig az akciót illeti: a Cobra 11 bármelyik epizódjának harmadszori ismétlésében több az ötlet és lendület, mint ebben az igénytelen, John McTiernant (Die 1-3), Renny Harlint (Die 2), de még Len Wisemant (Die 4) is rendezőkirálynak láttató produkcióban.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Madártávlat

Ép és értelmi fogyatékkal élő színészek játszanak együtt a MáSzínház inkluzív előadásai­ban, a repertoárjukon ezek mellett színházi nevelési előadások és hagyományos színházi produkciók is szerepelnek. A közös nevező mindegyik munkájukban a társadalmilag fontos és érzékeny témák felvetése.

Ki a pancser?

  • Domány András

Budapestről üzent Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyn´ski-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?